Tasks: a tökéletes (todo) app

Végre!

Annyi sikertelen és félsikeres próbálkozás után (Springpad, Google Tasks Organiser, és a többiek) azt hiszem megtaláltam a tökéletes todo kezelő appot Androidra.

Mai gyorstesztünk alanya a Tasks. Csak így, a Tasks.

Ne is vesztegessük az időt, a Tasks pont azt csinálja, amit kell, pont úgy, ahogy kell, és pont olyan grafikával, amivel kell:

Első hét képe

Ezen a héten a hét képének kriszand1: Fishing című fotóját választottam.
Azért kedvelem ezt a képet és azért gondolom fontosnak, hogy bővebben beszéljünk róla, mert ennél a képnél érzem a leginkább, hogy azt a kompozíciós rendet és az a tónusvilágot, ami megjelenik a képen, erősíti maga az eszköz, azaz a sztorihoz hozzáad, és nem elvesz az, hogy a kép mobiltelefonnal készült. Gondolom ez valami bányató lehet, ahol ha nem is teljesen hivatalosan, de szabadidejüket pecázással töltik a nyugdíjasok. A hangulat mai szóval retró, a kép akár készülhetett volna a hetvenes években valami víkendtelki helyzetben is, csak akkor a Volkswagen helyett Trabant állt volna a parton.

Hírhétfő

Samsung Galaxy S3 utórengések

  • Lassacskán elül a Samsung Galaxy S3 bemutatója körüli láz, de azért még csorognak be az új információk. Először is: a Samsung egy rakás tartozékot is forgalmazni fog az új készülékhez: drótnélküli töltő, S-Pebble MP3-lejátszó (amit ugyan futóknak szán a Samsung, de ilyen minőségében kanyarban nincs egy MOTOACTV vagy hasonló megoldásokhoz képest), AllCast wireless dongle (amivel a tévénket köthethük drót nélkül, egyszerűen a telefonhoz)... És az alap dolgok: asztali töltő, tok, autós töltő. [link]
  • A Samsung sokaknak okozott csalódást azzal, hogy a Galaxy S3-ban "csak" pentile matrix kijelzőre futotta, vagyis végső soron ugyanaz a (mellesleg 720p-nél szintén elképesztően gyönyörű) képernyőtechnológia került bele, mint a Galaxy Nexusba. Nos, a Samsung a héten megvédte döntését, azt mondva, hogy a pentile technológia jelenleg a legmegbízhatóbb, ami nekik van, ezért került ez bele. [link]
  • Rossz nyelvek szerint persze nem erről van szó, hanem a Samsung egy Tizen-t futtató zázlóshajót is ki akar majd adni, és abban lesz a SAMOLED+ 720p kijelző a vevőcsalógató feature. [link]
  • A Samsung Galaxy S3 a Londoni Olimpia hivatalos telefonja - NFC-vel és Visa-val. [link]
  • Emlékezhetünk múlt hétről, hogy a Samsung Galaxy S3-on a szép színeken és szálcsiszolt hatású műanyag házon felül még a Flipboard Androidos verzióját is megismerhettük. Ez az elvileg kizárólag Galaxy S3-ra készült app természetesen kiszivárgott, és most már bármilyen eszközre le lehet tölteni. Aki pedig nem tudná: a Flipboard egyike az iPhone-osoktól irigyelt appoknak, egy gyönyörűszép hírolvasó megoldás. Egy próbát megér! [link]

CyanogenMod

  • A CyanogenMod csapat újra adott némi infót a 7-es széria életéről. A probléma ugyebár az, hogy régebbi eszközökön az Ice Cream Sandwich alapú CM9 már nem lesz támogatott, memória-, GPU-, és egyéb korlátok miatt. Az élet viszont nem fog megállni a 7-es ágban sem. Hamarosan érkezik a CM7.2, és utána is nyitva és fejlesztés alatt tartják ezt a főverziót. [link]
  • A héten frissült az S2E. Aki nem tudná: ez a kis app a legegyszerűbb megoldás a HTC Desire és a hasonlóan minimális háttértárral rendelkező telefonok tulajdonosainak tárhelyproblémáira. Egészen egyszerűen kipakolja a normálisan a háttértáron levő adatok egy részét az SD kártyán található ext3/4 partícióra, így helyet szabadítva fel. Desire-ön gyakorlatilag ez (az SD kártya használata) az egyetlen módja annak, hogy az amber appokat telepítsen. Nos, a mostani frissítéssel az eddig csak CyanognMod 7.x alatt működő megoldás megkapta a CyanogenMod 9 kompatibilitást is, úgyhogy bár pl. Desire-re valószínűleg nem lesz hivatalos CM9, a nemhivatalos portokat izgalommal várhatják a régiiskolás droidderek is! [link]

A törvényi környezet

  • Mindannyiunk nagy örömére itthon ezúttal a mobiltelefonálást fogják megsarcolni. Mivel politikamentes blog vagyunk, nem kommentálom az ügyet, az viszont érdekes lehet, hogy a MattaKis Consulting jóvoltából már létezik is egy Telefon Adó névre hallgató app, amelynek segítségével a forgalmunk alapján megtudhatjuk, telefonálásunkkal mennyi cicakaját adtunk a Pannon Pumának. [link]
  • Miközben itthon az állam a fenti módokon hathatósan támogatja a VoIP megoldások elterjedését, az Európai Unió elfogadott egy új szabályozást, mely által idén július 1-től az EU-n belüli roaming (hívás és adat is) költségei élesen csökkennek majd. Biztos ezért nyomorog az EU! [link]

Hölgyek és az Android #47

Ismerkedjetek meg Julival, aki azon hölgyek egyike, akik gondoskodnak a Magyar Android Portál utánpótlásáról. :)

Szalai Juli vagyok, belsőépítész, megszállott alkotóember, hamarosan kétkislányos anyuka. Budapesten élek, otthon vagyok és még egy darabig leszek is a gyerekekkel és egyáltalán nem unatkozom. Az utóbbi iokdőben a legtöbbet a saját kis projektemmel, a Lakásműhellyel foglalkozom, szeretnék a kreatív alkotómunkát hobbi és profi szinten űző emberek számára egy aktív és hasznos tudásbázissal rendelkező közösséget kialakítani, ezért az AndroidPortál oldal az okostelefonok világán túl, mint közösségi tér is érdekel.

Gyorsteszt: Fast for Facebook - nem tökéletes, de jobb

Köztudott tény, hogy Androidon a hivatalos Facebook app meglehetősen vegyes eredményeket ér el. A jelenleg 3,6 pontra csillagozott app-pal szemben rengeteg a funkcionális panasz (magyarul: túl fapad), és sokan panaszkodnak még mindig (a legutóbbi frissítés után is) a lassúságára.

Ezeken a problémákon hivatott segíteni a Fast for Facebook, egy alternatív Facebook alkalmazás.

Oldalak

Feliratkozás Magyar Android Portál RSS csatornára