MojAndroid
(x) hirdetés

Magyar vonatkozás

  • A régebb óta elérhető Vatera app után most végre megjelent a TeszVesz is az Android Marketen. Az app az összes fontosabb TeszVesz alapfunkciót tudja: licitálni, vásárolni lehet vele, de az értesítések és a belső levelezés is előrhető, sőt: eladás is indítható vele. [link]
  • Újabb magyar fejlesztésű app a Marketen: a Stereobold boszorkánykonyhájából származó Felelsz vagy mersz a hagyományos Truth or Dare (vagy üvegezős játék) Androidra optimalizált verziója. “Guaranteed to break the ice at naughty parties,” ahogy a klasszikus mondja! [link]
  • Már Magyarországon is elérhető a Samsung Galaxy Ace Gingerbread frissítése. Telepítése KIES-en keresztül pár perc, gyerekjáték. [link]

A hét trendje: még mindig szabadalmi tortacsata

  • Eric Schmidt megszólalt az Androiddal szembeni szabadalmi perek kapcsán. Egyrészt nehezményezte, hogy a vetélytársak (khmApplekhm) perekre szorítkoznak innováció helyett (etikailag jogos megállapítás, gazdaságilag talán kissé naiv), másrészt ígérte: a Google beáll a HTC mögé, ha a szükség úgy hozza. Érdekes lesz ez! [link]
  • Ide kapcsolódik, hogy a Wall Street Journal szerint a Nortel szabadalmi fiaskó után a Google újabb szabadalmi portfólióra vetett szemet, az InterDigital személyében. Az említett cég 8800, drótnélküli kommunikációval és hasonló mobil technológiákkal kapcsolatos szabadalmat jegyez, ami igencsak jól jönne a mostanában elszaporodni látszó szabadalami támadásokkal szemben. [link]
  • Egyéb kapcsolódó piacokon is elszabadulni látszanak az óceán túlpartján a szabadalmi indulatok: ezúttal a Lodsys perelte be az iOS- és Android játékszcéna nagyobb képviselőit. A most perbe fogott Atari, a Rovio és az EA mellett a cég egyéb garázscégeket: a Best Buy-t, a New York Times-t, az Adidast, a Brother, a HP-t is beperelte. [link]

A hét statisztikái

  • Gartner: a mobilalapú fizetések piaca idén 76%-ot bővülve 86 milliárd dolláros üzletté válik. Mindezt szerintük 141 millió mobilfizetésben aktív felhasználó fogja generálni. [link]
  • Az Android felhasználók 50%-a “nagyon elégedett” az operációs rendszerével. Ezt csak az iPhone felhasználók előzik meg a maguk 70%-ával, a Windows Phone és RIM felhasználók 27-26%-a mondja ugyanezt. [link]
  • A Millennial Media legújabb statisztikája szerint a legtöbbet eladott 20 mobil eszköz listáján 16-on Android fut. A lista első helyén persze az iPhone csücsül, ezen kívül pedig 3 BlackBerry OS eszköz bukkan még fel a sok droid között. Úgy sejtem az Apple jogászai már fogalmazzák az újabb beadványokat a lista tagjai ellen… [link]
  • Az Egyesült Királyságban tavalyhoz képest 634 százalékos piaci részesedésbeli erősödést könyvelt el az Android. Ugyanitt: az Apple platformja a Nokiát letaszítva első helyre ugrott. [link]

ROM-ok, appok

  • Végre publikus lett, a Marketről letölthető a Viber for Android. [link]
  • Megérkeztek az első CyanogenMod 7.1 Nightly buildek Samsung Galaxy S II-re. [link]
  • A Motorola Atrix 4G Android 2.3.4 frissítést kapott. [link]
  • Az USA-ban már elérhető az LG Optimus 2X Gingerbread frissítése. [link]
  • Mostantól a fejlesztők több változatot (több APK csomagot) is feltölthetnek egy-egy alkalmazáshoz az Android Marketre. Az új funkcióval a Google célja az, hogy különböző hardverkonfigokhoz a szükséges extra kódot ne egy APK-ba kelljen beszuszakolni, hanem pl. a tabletre, és telefonra optimalizált kód külön tartható legyen, így csökkentve a komplexitást és az alkalmazás méretét. [link]
  • Újabb városokban lett elérhető a Google Maps for Android 5.0-ban már tavaly december óta elérhető vektoros-3D épületmegjelenítés. (Amiben Budapest kivételesen egész korán megjelent.) A mostani bővítést London, Párizs, Barcelona, Stockholm, Szingapúr, Lisszabon, Boulder, és 11 fontosabb dél-afrikai város élvezi. [link]
  • Nem Android, de kapcsolódik: itt a Google Music Manager Linuxra. [link]

Hardver, ipar

  • A Lenovo piacra dobta két új, NVidia Tegra 2-alapú, Android 3.1-et futtató tabletjét: a 499 dolláros IdeaPad főleg az átlagfelhasználókat, míg a 479 (kapacitív tollal együtt 509) dolláros ThinkPad az üzleti felhasználókat célozza. [link]
  • Úgy tűnik, az ASUS EeePad továbbra is Ride of Pride a taivani cég számára: jelenleg is havi több, mint 400 ezer darabot adnak el belőle, a gyártó szerint az év második felében még 4-5 millió darab eladása várható. [link]
  • Érdekes projekt a Kickstarter-en: Androidos eszközről Bluetooth-on át vezérelhető távirányítós autó. 59 dolláros kezdeti támogatásért cserébe kapod az autót magát, és a bluetooth kapcsolatot kezelő appot. Az autó irányítható a képernyőn levő vezérléssel, de akár a telefon gyorsulásmérőjével (aka. “forgatással”) is. Még egy kamerát tegyenek az autóba, és megvettem! [link]
  • A Panasonic beszáll az Android alapú ebook olvasók piacára – egyelőre csak Japánban. A Panasonic Raboo Android 2.2-vel, 7″-es, 1024×600 pixeles színes (nem e-ink) kijelzővel, 8 GB-os (bővíthető) belső memóriával, webcammel érkezik majd, viszont Android Market nélkül, és alapból csak xmdf file-okat fog kezelni. Ezzel a speckóval csoda, ha valaki megveszi majd az átszámítva 445 dolláros eszközt. [link]
  • A MasterCard, a Visa, és az American Express csatlakozott az Isis hálózathoz, az AT&T, a T-Mobile és a Verizon által gründolt NFC-alapú mobil fizetési megoldás mögött álló szervezethez, és ezzel részben a Google Wallet vetélytársaivá avanzsáltak. [link]

Van egy érdekes híred, amit megosztanál? Küldd el a hirhetfo kukac androidportal pont hu emailcímre nickeddel, Twitter usereddel, ilyesmivel, vagy @válasszal a Twitter feedünkre, és mi a forrás feltüntetésével beválogatjuk a legjobbakat!

2011.07.25.

Ezeket már olvastad?

+