Ahogy a címben is olvashattátok, Magyarországon elérhető a Samsung Galaxy Ace típusú készülékekre a Gingerbread frissítés. Telenor készüléken magam látta, T-Mobile és független telefonokról pedig olvastam, hogy elérhető.
Úgy látszik a Samsung tényleg komolyan veszi az Android platformot, hiszen jelenleg az összes új modellre megérkezett a szoftver, vagy a környező országokban jár, esetleg teszt verzió került már elő vagy eleve azzal érkezett a telefon.
Mivel a frissítés menete egy az egyben ugyanaz, mint Galaxy S II-őn, ezért én is egy az egyben copy/paste. Tehát:
Először is le kell tölteni a KIES szoftvert a Samsung honlapjáról (direkt link).
A dolgunk egyszerű, miután letöltöttük, nagyjából a tovább-tovább-végeztünk módon fel kell telepíteni (kb 5 perc) a KIES szoftvert, majd kössük össze a kapott USB kábellel a telefont és a PC-t/laptopot. Fontos, ha az USB hibakeresés be van kapcsolva, akkor azt kapcsoljuk ki (beállítások - alkalmazások - fejlesztés - usb hibakeresés - pipa ki). Ekkor illik egy kis türelmet adni a folyamatnak, amíg a driverek települnek.
Ezután nagyon nagy varázslatra nincs szükség, a szoftver szólni fog, hogy elérhető egy frissítés, akarod vagy sem. Nos, az írás arról szól, hogy akarod. Majd megkérdezi, hogy mentést csináljon vagy sem. Én erre rutinból nemet mondok, mivel ha nem történik hiba, akkor nem veszik el semmi adat. Értsd a frissítés után mindent ugyanonnan folytathatsz, ahol abbahagytad, semmi sem törlődik. Ha mégis mentést akarsz csinálni, akkor a névjegyeket ne mentsd le ha gmailbe van szinkronizálva, mivel ott úgy is meg van, szinkron lehúzza, viszont ha a KIES-ből is visszaállítod, akkor duplázva lesz és az nem vicces. :)
Innentől magától megy minden. A KIES letölti a szoftvert, ellenőrzi, kicsomagolja, a telefon újraindul download mode-ban, szoftvert feltölti, cache-t törli, install, készülék újraindul és mi már használhatjuk is a frissített készüléket. Az egész nem több, mint 5 perc (plusz letöltési idő, ez a neted sebességétől függ ugye). A KIES-ről raktam fel képernyőképet, de a frissítésről nem, mivel sajnos nem csináltam. A képek közé viszont raktam a netről vadászott példányt, a szoftver verziók mások és magyarul beszél, de kb. ugyanígy néz ki, mint a képen. Ha a KIES-el nem tudsz frissíteni, akkor talán még sincs szükséged Androidos telefonra. :)










Hozzászólások
Szia! Galaxy S-ről nem tudsz
Szia!
Galaxy S-ről nem tudsz valami jót? :)
Az szerintem elég jó hír,
Az szerintem elég jó hír, hogy kikerült 2.3.4 a netre, amiről írtam is. Szóval ha arra érkezika frissítés hivatalosan, valószínűleg 2.3.4 lesz egyből. Ez elég jó hír szerintem. De hogy mikor... arról egyelőre nincs információ. Ha tudunk valamit, közölni fogjuk, hiszen sok olvasónknak van Galaxy S készüléke.
Atesz: "Sajnos a KIES miatt
Atesz: "Sajnos a KIES miatt problémás az update. A Samsung ügyfélszolgálaton is mondták, hogy windows XP alól ajánlják a KIES futtatását, mert vista/7 rendszeren nem minden esetben ajánlja fel a frissítést, így akinek nem dobja fel, próbálja más gépről, a T-mobiliosok KPK verziószámút, a Telenorosok KPL verziószámú frissítést kaptak."
Az ügyfélszolgálat egy külön
Az ügyfélszolgálat egy külön állatfaj. Win7 alól szépen felmegy az mindenkinek, csak a vírusirtó és/vagy ha céges a laptop akkor a policy ne fogja meg. Ha valakinek nem adja fel, KIES reinstallt szoktam ajánlani, azután megy 99%-ban.
Amúgy ja, a T-Mobile-ra ez jött ki:
Product Code: GT-S5830OKATMH
HIDSWVER: S5830XWKPK/S5830TMHKP1/S5830XWKP6/S5830XWKPK
Check FUS-t ismered?
Most már ismerem
Most már ismerem :D
Ügyfélszolgálat az olyan amilyen, ma nekem is volt harcom velük :)
Ismerősömnek az istennek sem megy fel, reinstallt ajánlottam neki én is, de úgy sem kapta meg. Független a készüléke. Majd kipróbálja más gépen is, vagy majd nálam.
Lehet, hogy a függetlenre nem
Lehet, hogy a függetlenre nem jött ki? Nézze meg check fus-al. Market app, free. Ha aszerint van új, akkor van neki is, ha nincs, akkor függetlenre még nem jött ki. Bár az fura lenne
Közben valószínűleg
Közben valószínűleg rájöttünk, hogy mi a gond. A telefon a lengyelektől jött be, legalábbis a CSC szerint. 3 gépen néztük, de sehol sem dobta fel a frissítést, úgyhogy rootoltuk és rápakoltuk a 2.3.4-et.
csá figyu már nekem PC code:
csá figyu már nekem
PC code: GT-S5830OKAXEH
Probáltam már Win7 és win Xp alatt is frissíteni és semmi. Nem tudnál segíteni ??
Szia! Galaxyminire is jön
Szia! Galaxyminire is jön majd friissités?
Igen, már egyes országokban
Igen, már egyes országokban el is indult a frissítés 2.3.4-re. Szóval hamarosan várható, hogy hozzánk is érkezik. Egyelőre Oroszországban jelent meg Minire tegnap.
Sziasztok! Befrissítettem,
Sziasztok!
Befrissítettem, minden OK egy eléggé bosszantó dolgot kivéve: azóta a speed dial nem működik, előbb "USSD code running" majd a "Connection problem or invalid MMI code" üzenet jelenik meg.
Esetleg a tárcsázó
Esetleg a tárcsázó alkalmazásnál a cache és adatok törlése megoldhatja.
köszi a választ. sajnos nem
köszi a választ. sajnos nem megy így sem...
Esetleg nézz be
Esetleg nézz be ide:
http://androidunderground.info/forum/viewtopic.php?f=79&t=858
Én nem vagyok Ace guru, hátha mondanak okosat
Sziasztok! Elakadtam, illetve
Sziasztok!
Elakadtam, illetve lenne egy pár kérdésem:
Köszi előre is a segítséget!
Próbáld ki azt, hogy az USB
Próbáld ki azt, hogy az USB hibakeresés kikapcsolása után telefon újraindít.
Azért kell kikapcsolni, mert vagy USB debugging mode-ban kapcsolódik vagy MTP módban. Utóbbi a KIES-nek jó, előbbi meg nem
nekem is ugyanez a problémám,
nekem is ugyanez a problémám, csak én nem tudom kipróbálni xp-n...
de úgysem működik, ahogy te írtad, mert ahogy rádugom a gépre rögtön bekapcsolódik az usb-s hibakeresés és felismeri a Kies, viszont ha kikapcsolom közben, akkor azt írja csatlakoztassam újra Samsung Kies módban, és hogy nem támogatja ezt a módot a Kies... pedig én is Telenoros vagyok
tudnátok segíteni?
Én T-Mobile-os vagyok, de
Én T-Mobile-os vagyok, de igazából mindegy. ;) ... Lényeg, hogy a javasolt módszerrel nekem sem megy a csatlakoztatás. ... Meg sajnos a fentebb leírtak miatt a frissítés sem. :(
Ezt a "nincs 3000 MB szabadhely a lemezen" hibaüzenetet változatlanul nem értem... Na mindegy, ha nincs más, kivárom míg kijavítják a Kies-t, ami - ahogy olvastam - nem igazán problémamentes 64-bites Windows 7-en.
Egyébként miért van az, hogy "vista/7 rendszeren nem minden esetben ajánlja fel a frissítést"? Csak kíváncsi vagyok.
Végül sikerült a frissítés! A
Végül sikerült a frissítés! A számítógép rendszerlemezén kell, hogy legyen 3000 MB szabad hely. Miután szabaddá tettem ennyit, működött minden.
Ez a probléma nálam is, ha
Ez a probléma nálam is, ha kikapcsolom a hibakeresést, akkor azt írja ki, hogy nem támogatja ezt a módot.. ha meg be van kapcsolva, akkor a telepírés ismeretlen hibával leálll.
Sziasztok. Nekem is hasonló
Sziasztok. Nekem is hasonló problémáim vannak. Jelenleg 2.3.3-as android van a telómon. Addig oké hogy kikapcsolom a hibakeresést, de mikor rádugom az USB-re automatikusan visszavált, és ha kikapcsolom újra akkor nem bír csatlakozni a telefon. Emígy meg ha be van kapcsolva nem bírom frissíteni. Ez a hiba jelenik meg:
http://kepfeltoltes.hu/120210/kies_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Próbáltam már a telefont újraindítani, de így sem jártam sikerrel. Ha valakinek van valami használható ötlete nagyon örülnék ha megosztaná. Előre is köszönöm. :)
most szedtem le a kies macre
most szedtem le a kies macre szánt verzióját, de amikor csatlakoztatom a telefont, kiírja a kies, hogy
not supported device - egy nappal előbb néztem win alatt máshol, de akkor meg nem volt frissítés a telefonra /bár ekkor érdekes módon még supported volt../
ötlet?
huh, inkább megnéztem windows alatt, ott felismerte /grat a fejlesztőknek, hogy sikerült összehozni/ ellenben azt írja ki a 2.2.1-es verzióra, hogy az a legfrissebb és esze ágában sincs 2.3-ra frissíteni..
én csinálok valamit rosszul?
további funfactek:
ma felhívtam egy hivatalos samsung szervízt és tudomásuk szerint a 2.2.1 a legfrissebb verzió semmilyen szolgáltatónál :O
a kies meg hivatalosan is szar.
what? valaki érti ezt? o.Q
1, a szervizben pont ennyire
1, a szervizben pont ennyire kapnak információt... :)
2, ezt üsd be a tárcsázóba: *2767*4387264636#
Ez kiírja a product code-ot. Szerintem nem magyar lesz, hanem behozott külföldi telefon, olyan országból, ahol még nincs a frissítés KIES-en. Ha beírod ide a kódot, megmondom melyik országhoz tartozik.
PCode: GT-S5830OKAVDH köszi!
PCode: GT-S5830OKAVDH
köszi! :)
Szia Ez Vodafone Magyarország
Szia
Ez Vodafone Magyarország Product code. Ha náluk vetted a telefont, akkor érdemes lenne őket felhívni, hogy mikor lesz frissítés. A Vodafone-os telefonokról nem kaptunk jelzést eddig. A független, T-Mobile és Telenor függő készülékekre biztosan kijött.
köszi szépen! ;)
köszi szépen! ;)
Édesanyám független
Édesanyám független telefonját próbálom frissíteni...eredménytelenül. Az E-digital-nál vettük. Bár ez nem hiszem, hogy jelent bármit is. A leírás szerint próbálom, már a második gépen, de a legfrisebb kiírás, az, hogy a a legújabb verzió van rajta...Froyo...
Kikapcsolás, újraindítás, újratelepítés....semmi
Galaxy S-re már csináltam frissítést, pedig a trémobilos (froyora).
Ha megoldódik a probléma, szólok :)
ezt üsd be a tárcsázóba:
ezt üsd be a tárcsázóba: *2767*4387264636#
Ez kiírja a product code-ot. Szerintem nem magyar lesz, hanem az edigital által behozott külföldi telefon, olyan országból, ahol még nincs a frissítés KIES-en. Ha beírod ide a kódot, megmondom melyik országhoz tartozik.
Szia, én Erdélyből vagyok,
Szia, én Erdélyből vagyok, van egy galaxy ace-em, nem tudom frissíteni a Gingerbread 2.3.4-re, amúgy 2.3.3 van rajta. kode; GT-S5830OKABGL. hogyan tudnám megoldani, A ,, Kies,, azt írja ki, hogy: ,, az eszköz nem támogatja a Kies rendszerén keresztül végrehajtott szoftverfrissítést. Köszönöm''
szia!
szia!
nekem is hasonló a problémám mint amit te leírtál: Szia, én Erdélyből vagyok, van egy galaxy ace-em, nem tudom frissíteni a Gingerbread 2.3.4-re, amúgy 2.3.3 van rajta. kode; GT-S5830OKABGL. hogyan tudnám megoldani, A ,, Kies,, azt írja ki, hogy: ,, az eszköz nem támogatja a Kies rendszerén keresztül végrehajtott szoftverfrissítést. Köszönöm''
azóta sikerült megoldanod? mert nekem bármit próbáltam mindig ezt írta ki :(
Sziasztok!Nekem olyan
Sziasztok!
Nekem olyan problémám van, miután összekötöm a géppel a telót és megnyitom a Kiest azt irja ki az alapadatoknál hogy a készüléken található verzió nem frissíthető! Akkor most mi légyen?
Előre is köszi!
Szia! Nekem ezt mutatjaPC
Szia!
Nekem ezt mutatja
PC code: GT-S5830OKAPAN
ha frissitem magyar marad?
Most független magyar nyelvü 2.2.1 S5830XXKA6
Van egy TM-es
Van egy TM-es Ace-m.
Júliusban vettem, 2.2-es and van rajt.Feltettem a Kiest, érzékeli, h van újabb szoftver, le is tölti, a telefon átvált Downloading módba.... és innentől kezdve semmi.
Kb 2 óráig rajt volt a teló a gépen, de semmi nem történt.
A gépen se ment 1%-ot se, meg a telón se.Ez miért van?????
Ja és ha kikapcsolom a
Ja és ha kikapcsolom a hibakeresést akkor meg nem is érzékeli a telefont!
Sziasztok! Vettem egy Ace
Sziasztok!
Vettem egy Ace telefont, mikor rádugom kies-re akkor kiírja hogy nem lehet frissíteni a szoftvert. Nem tudok rájönni hogy miért nem, Odinnal nem akarok bajlódni. Írok a pcode-ot meg tudod mondani hogy milyen?
Pcode: GT-S5830OKAXEH
Előre is köszönöm!
Sziasztok! nekem se akarja
Sziasztok!
nekem se akarja frissíteni, szintén e digitalos teló. lehet, hogy az a baj? szervizben hajlandóak megcsinálni vajon? illetve az lehet probléma, hogy nincs rootolva?
köszi előre is
Én megoldottam mindent
Én megoldottam mindent egészen addig, higy kikapcsoltam az US hibakeresést, de az a Kies-nek nem tetszik. Ha USB hibakeresés bekapcsolása mellet csatlakoztatom a telefont, akkor azt írka ki, hogy frissítse a Kies-t utána pedig a készüléket. Ha megnyomom, hogy frissítés, akkor azt mondja, hogy a Kies legújabb verziója van meg.
újraindítottam a tazt írja,
újraindítottam a tazt írja, hogy a verzió nem frissíthetőelefonom és most már
Sziasztok! Most frissítettem
Sziasztok!
Most frissítettem a ace-emet a android 2.3.4 gingerbread-re. Sikeresen megtörtént a leírtak szerint.Viszont nem tudom az internetet aktiválni a beállításokban vagyis kipipálom a csomkapcs. hasz.-tát de semmi,illetve a gyors be-ki kapcsoló gomb folyamatos nyomva tartásakor se jelenik meg a adatkapcsolat opció. Mobilszolgáltatók keresésekor pedig megtalálja az adott szolgáltatót és kijelölése után azt is jelzi,hogy regisztrálva vagyok.
Előre is köszönöm a segítségeteket!
Én érdeklődni szeretnék hogy
Én érdeklődni szeretnék hogy ha igy frissítem akkor el e megy a garancia?
Nem e fogja jobban levinni az akkumulátort?
És hogy mennyire biztonságos.
Előre is Köszönöm.
@Anonymous (nem ellenőrzött)
@Anonymous (nem ellenőrzött) - 2011/11/16 - 14:30
kérdésedre választ itt találsz:
http://androidhungary.com/2009/09/vodafone-t-mobile-es-pannon-mobilinter...
csak kövesd az utasításokat :)
Azt szeretném kérdezni, hogy
Azt szeretném kérdezni, hogy mi lehet a baj akkor ha elindítom a Kies-t csatlakozik is a telefonhoz felajánlja a frissítést, el is kezdi majd a szoftverfrissítésnél egyszer csak kidob egy ablakot mely szerint nem tudja felismerni a számítógép a telefonomat. A telefonomon ekkor a downloading képernyő van jelen.
Sziasztok! A kérdésem az
Sziasztok!
A kérdésem az lenne, hogy van egy Ace-m ami függetlenítve lett(pannonos volt, vodás kártya van most benne). ha frissítem a szoftvert, a hálózatfüggetlenséget elbukom?
sziazstok nekem miért nem jó
sziazstok
nekem miért nem jó a progi??
letöltöttem feltettem bedugom a telot, felismeri a telot de nem kérdez frisitést légyszi segítsetek.
Sziasztok!
Sziasztok!
Nekem független 2.2 Ace-m van,
A kies felismeri, talál is frissitést, le is tölti, ki is csomagolja,
aztán nem történik semmi, belépek a Firmwar frissitésbe, akkor kiirja ezt:
"A GT-S5830 nem támogatja az inicializálást "
Ilyenkor mit lehet tenni?
üdv:Jani
Sziasztok!
Sziasztok!
Megpróbáltam frissíteni a telefonomat, de valami nem sikerült mert ahogy beakarom kapcsolni nem indul el. Az alábbi oldalon leírtak alapján próbáltam http://www.androidauthority.com/galaxy-ace-s5830-android-2-3-7-gingerbread-cyanogenmod-7-cm7-65381/Remélem valaki tud segíteni.