MojAndroid

Cut The Rope a Marketen

Na kérem. A Zeptolab-ban kellemesen csalódtam. Ugyanis nem az Amazon vagy egyéb alternatív marketre vitték a a Cut The Rope fizetős verziót, hanem a Getjar-on érhető el az ingyenes és a Marketen a fizetős, reklám mentes verzió. 1 dollár az ára, ennyit szerintem bőven megér, ráadásul a Marketről szépen lehet majd frissíteni, nem kell a getjar-al szenvedni. Részemről auto update pipa be és örülünk. Az alkalmazás ingyenes verziójáról már írtunk korábban, de gondoltam a fizetős verzió megér még egy misét. A játékról nem is írok többet, hiszen aki egyszer játszott vele, annak vagy azonnal szerelem vagy nem érti miről van szó.

Viszont ha már ma volt az Android Meetup 2. felvonása és @sycko beszélt a rootolásról, akkor ide kell gombolnom egy pozitívumot. Hogy jön ez ide, kérdezhetitek. Nos, az ingyenes verziónak a neve: com.zeptolab.ctr. A fizetős verziónak pedig com.zeptolab.ctr.paid . Természetesen mind a kettő Cut The Rope 1.0.0 néven látszik az alkalmazás listában, az ikonja alá pedig Cut the Rope van írva. A gond csak az, hogy az egyik elnevezés, a másik pedig az alkalmazás konkrét neve.

Azaz
1, nem tudod a fizetős verzióval felülcsapni az ingyenest, tehát nem tudod onnan folytatni, ahol abbahagytad.
2, a Titanium backup és egyébb mentő szoftverek sem tudják visszaállítani a mentésedet, hiszen a kettő nem ugyanaz.

Ez gondolom sokakat nem érint, de én a magam részéről morcos lettem, hiszen az összes dobozban top100-ban vagyok a Scoreloop-on. Márpedig egyrészt semmi kedvem újra megcsinálni bizonyos pályákat, másrészt nem jó elveszíteni az ilyen helyezéseket. Mit lehet tenni? No itt jön a root vagyok című fejezet.

Innentől csak azok olvassák el, akiknek rootolva van a telefonjuk

Az Androidod minden alkalmazást a /data mappában tárol el.

Szóval én megnéztem mi van a Cut the Rope ingyenes mappájában és arra jutottam, hogy gond nélkül át lehet helyezni az adatokat a fizetősbe.

Konkrétan:

/data/data/com.zeptolab.ctr mappa tartalma (databases, files, lib, shared_prefs) copy
/data/data/com.zeptolab.ctr.paid mappába paste

Ezzel még nem örülünk, ugyanis a cuki pofák az xml file-t is átnevezték.
Ezért a másolás után belépünk ide:

/data/data/com.zeptolab.ctr.paid/shared_prefs

És a CtrApp.xml-t átnevezzük CtrAppPaid.xml-re (mivel lesz ott előtte egy ilyen nevű file, azt előtte töröljük vagy csak replace.

Hogy mi lesz ezután? Az ingyenes appot lehet uninstallálni és indíthatjuk a fizetőset. Mindent ott folytatunk, ahol abbahagytuk. Lásd a csatolt képeket :)

Google Transit: tömegközlekedési útvonaltervező mostantól Budapesten is!

A BKV figyelő blog jelenti:

…A BKK és a Google együttműködésének köszönhetően a mai napon Budapesten is elindította a Transit szolgáltatását a keresőcég. A szolgáltatás a Google Térképbe épült bele, így ha rákerestek egy adott pontra, nem csak a megállók pontos helyét találjátok meg, hanem a következő indulási időpontokat is, és megtervezhetitek az utatokat is. A szolgáltatás számítógépen és telefonon is egyaránt elérhető!…

És valóban: a webes Google Maps mellett mostantól Android eszközökön, a natív Google Maps alkalmazás segítségével tervezhetjük meg Budapest (és környéke) tömegközlekedését igénybe vevő útvonalunkat.

Az útvonaltervezéshez nem kell mást tenni, mint a Google Maps beépített útvonaltervezőjében az (alapból autóra állított) utazástípust átállítani “Transit”-ra (kis buszos ikon). Az útvonal innentől a szükséges gyaloglást is kijelezve listázza a részletes útvonalat.

Örüljünk együtt, hogy a Google végre felfedezi a kis országokat is!

Csütörtök esti program: 2. Android Meetup

Május Június 30-án, csütörtök este hét órai kezdettel érdekes előadást hallhattok a Ustream-ről, a kerékpárral közlekedők számára is sok érdekesség fog elhangzani, s megtudhatjuk mi is az a rootolás.

A holnapi program:

Regisztráció: http://www.meetup.com/androidportal/events/23596211/

Gyertek! Ez a nyár utolsó alkalma, hogy találkozzunk, beszélgessünk! Belépés ingyenes. Már csak húsz 8 hely van…

Telefon kezelés böngészőből

 

Régi szívfájdalmam, hogy a számítógép és a mobiltelefon nincs kellően összekapcsolva, nehézkes az adatok ide-oda mozgatása, a funkciók elérése. Ezen hivatott segíteni a Remote Web Desktop nevű program.

A neve nagyjából leírja, hogy mit, tud: egy web szervert indít a telefonon, aminek a segítségével utána bármilyen számítógép böngészőjéből kezelni tudjuk a telefont.

A szerver indítása rendkívül egyszerű, meg kell adnunk egy portot, ahol a web szerver figyeljen illetve egy jelszót, hogy azért ne tudjon mindenki belépni. Indítás után az alsó sorban kiírja a szerver címét, amit a böngészőbe írva érhetjük el az alkalmazást. Plusz opcióként rendelkezésre áll a “Bridge” üzemmód, ezzel olyan hálózat esetén is el tudjuk érni a telefont, ahol az internetről nem látható IP címe van (pld. otthon a router mögötti WLAN-on, illetve a fizetős változatban https-el védett kapcsolatot is kérhetünk.

A szerver indítása után a megaditt címre belépve tényleg egy desktop környezetre emlékeztető felület fogad, ahol a következő funkciók fogadnak:

Messaging: Ez a kedvencem, itt lehet a számítógépen SMS-t írni és fogadni. A telefonkönyvet is kezeli, de sajnos egyelőre még keresni nem tud benne, így az én kb. 500 Contactomnál kicsit nehézkesen működik. A fejlesztő ír a blogjában arról, hogy 2 hét múlva elkészül a Contact kezelő rész is, valószínüleg, akkor itt is lesz majd keresés.

FileExplorer: Ahogy a neve mutatja, a telefonon levő fájlokat lehet vele megnézi, letölteni, feltölteni, törölni stb. HTML5-ös böngészőknél támogatja a drag and drop feltöltéseket is. Jópofa megoldás, hogy a media fájlok lejátszását el lehet indítani a telefonon és hogy az APK csomagok installálását innen is lehet indítani.

Wall Paper: Háttérképet lehet beállítani, lehet a saját gépről feltölteni, vagy az internetről hivatkozni, ehhez ajánl is néhány Android háttérképes oldalt.

Screen Shoot: Egyelőre nem rootolt a telefonom, így ezt nem tudtam kipróbálni.

Shared Clipboard: Segítségével meg lehet nézni a telefon vágólapját, illetve oda be lehet valamit másolni. Elég nehézkesen működik. Talán ott lehet jól használni, ahol valami kódot vagy egyéb nehezen beírható dolgot kell átadni a telefonnak.

WiFi Keyboard: Ezt nem próbáltam ki, de a PC billenytűzetét lehet használni a telefonhoz.

FTP Explorer: Ez elindít egy ftp szervert a telefonon, amivel a rajta lévő fájlokat érhetjük el. Hasonló a FileExplorer-hez, de ha van egy jó ftp programunk, ezzel teljes könyvtárakat is könnyedén át tudunk másolni.

WEBCam: A telefon kamerájának a képét tudjuk megnézni, illetve az aktuális képet lementeni. Inkább látványos mint hasznos. A kalandvágyóbbaknak van egy leírás a honlapon, hogy hogyan lehet szabványos Windows kameraként kezelni, de a commentek szerint ez nem nagyon szokott sikerülni.

Remote control: Ez is csak rootolt telefonnal működik, de talán ez az egyik legerősebb funkció, a telefon képét áthozza a számítógépre és a számítógépen lehet az egérrel és billenytűzettel kezelni.

Összességében nagyon jó benyomást tett rám a program, talán csak egy DynDNS kliens hiányzik belőle illetve az SMS küldésnél a telefonkönyv kezelést kell még finomítani ahhoz, hogy egyértelműen megkapja az 5 csillagot.

 

Hírhétfő

Házunk tája + magyar vonatkozás

  • Most csütörtökön ismét Android Meetup! A helyszín ezúttal a központibb helyen levő U26 a Nyugatinál. Kezdés este 7-kor, gyertek! [link]
  • Marketen a más platformokon már régebb óta jelen levő magyar fejlesztésű app, az Outdoor Navigation. Mivel alapvetően kirándulásra van optimalizálva, kár, hogy nincs offline térkép támogatás benne, de ami van, az ígéretes: útvonal rögzítés, iránytű, geotaggelt fotók megjelenítése a Google Maps alapú térképen, és egy rakás más érdekesség. Érdemes figyelni! [link]

Dübörög az NFC együttesvagon

  • Eric Schmidt nem meglepő módon nagy jövőt jósolt az NFC-nek egy múlt szerdai beszédében, amelyet a Cannes Lions reklámfesztiválon tartott. Ami kicsit viszont tényleg meglepő: Schmidt szerint az elkövetkezendő 1 évben az amerikai fizetési terminálok felét képessé teszik NFC fizetés fogadására, ami elegendő lesz a technológia széleskörű elterjedéséhez. (Side note: a közelmúltban részt vettem egy fizetési autorizációs rendszerekkel kapcsolatos webinaron – ott az egyik piacvezető autorizációs rendszer embere 3 évet jósolt az NFC fizetés elterjedésére. Meglátjuk.) [link]
  • A PayPal, bár nem hisz az NFC-ben (egyelőre), a mobil fizetésekben igen. Szerintük 2011-ben a mobil fizetési piac 3 milliárd dolláros forgalmat fog bonyolítani. Ez egyébként saját korábbi jóslatuk duplája. [link]
  • Érdekes koncepció az NFC megszorongatására: a Zoosh szolgáltatása nem a Near Field Communications rádióhullám alapú technológiára épül, hanem ultrahangra. Ezzel elvileg a régi ZX Spektrumos időket visszahozva a telefonok “fütyülés” útján cserélhetnek információt, hangszórót és mikrofont hsaználva. A technológia bekerülési költsége (ha működik) kb. harmada az NFC-nek, kíváncsiak vagyunk tehát, de persze kivárunk, hiszen ha ennyire jó, miért nem a Google tolja? [link]

Tablet hírek

  • Ha Samsung Galaxy Tab 10.1-ed van, és még nem rootoltad, itt az idő: elérhető az eszközt 1,4 GHz-re overclockoló custom kernel. [link]
  • Érdekes tablet kezdeményezés: Pascal tablet az olasz Ekoore-től. Érdekessége nem a feature-listában rejlik, hanem hogy a jelek szerint az ultra low end kategóriába is megérkeznek lassan a használható tabletek. Ára ugyan még nincs, de sejthetően nem lesz túl drága ez a 7″-es eszköz 512 MB RAM-mal, amit a Telechips nevű gyártó 1,2 GHz-es Cortex A8 dual core procija hajt. Cserébe ekkora teljesítmény pont elég az alap tablet funkcionalitásra, nem gondolod? Első körben Android 2.3-mal érkezik, de ezt később nyilván frissítik majd – minket pedig úgyis a hackelhetősége érdekel majd. [link, link]
  • Két érdekes új tabletet dobott piacra az Archos. A két változatban kapható G9 széria érdekessége a kétmagos, 1,5 GHz-es OMAP 4 processzoron felül a beépített merevlemez, valamint az ára: a 8″-es Archos 80 G9 279 dolláron, míg a 10,1″-es Archos 101 G9 349 dolláron indul majd szeptember vége felé. [link]
  • Az Apple-en kívüli tablet piacon (ami ugye másik liga, kb. 10-es, 100-as szorzóval) az ASUS magasan veri a mezőnyt a 400.000 EeePad egységgel. A termék sikerén szörfözve (2011-ben várhatóan 2 millió EeePad fog elkelni) az ASUS bejelentette, hogy még 2011-ben érkezik az EeePad Tegra3 alapú ASUS PadFone, a tablet vázba pattintható telefon. [link]

Appok, ROM-ok

  • Végre megérkezett az iPhone-on Angry Birds-szerűen kultikus Cut the Rope Androidra. Üröm az örömben, hogy csak a GetJar-ról lehet letölteni, Marketről nem. [link]
  • Frissült az Angry Birds Seasons is. A Summer Picnic címre hallgató epizód letölthető a (honnan máshonnan) Android Marketről. [link]
  • Frissült a Google Docs for Android is. Sajnos az én Google Apps for Domains accountommal még mindig hősi halált hal, de elvileg egy csomó más bugot javítottak. [link]
  • Itt a Facebook for Android 1.6: Pages, videofeltöltés, és egyéb újdonságok, frissíteni érdemes. [link]
  • A webes Android Market újabb ui jobbítást kapott: mostantól nem csak a csillagos jóságindexet látjuk egy appra, de a csillagok eloszlását is. Tehát ha van 5 db. 5 csillagos és 5 db. 1 csillagos értékelés, akkor tudjuk, hogy ez mást jelent, mint 10 db. 3 csillagos értékelés.
    [link]
  • Megérkezett a CyanogenMod 7.1 RC1. Bár Release Candidate, egyelőre inkább fejlesztői verzió mint nem, ezzel együtt nagyon is izgalmas dolgok kerültek bele már most. Az, hogy Android 2.3.4 alapú a rendszer, csak a kezdet! [link]
  • A Motorola Atrix 4G bootloadere a Gingerbread update-kor unlockolva lesz. [link]
  • Az utolsó kanyarban beelőzve a Motorolát, az XDA devek unlockolták a Motorola Atrix bootloaderét. [link]
  • Az ausztrál Telstra stock Gingerbread upgrade-et ajánl HTC Desire-ra. Követi-e pl. itthon valaki a jó példát? [link]
  • Hivatalos Gingerbread frissítést kapott Romániában az LG Optimus One. Jön a többi ország is? [link]

Hardver, ipar

  • Érdekes kezdeményezés az amerikai Sprint-től: mostantól minden, a telefonjaikat terhelő bloatware (előtelepített játék, office alkalmazás, stb., amit senki se hasznlá) rootolás nélkül, könnyedén uninstallálható. Jó példa a többi szolgáltatónak! [link]
  • A mostanában folyamatos pozitív meglepetéseket szállító Sony Ericsson Xperia ray és Xperia active néven új készülékeket jelentett be. [link]
  • Az Android betör az otthonunkba: az Archos DECT telefonokat szállít Androiddal. Nem emlékszel már, mi az a DECT? A rövidítés feloldására én sem, de mindenesetre ezek a “házi” használatra készült vezetéknélküli telefonok voltak abban az időben, amikor a mobiltelefon még nem volt igazán mobil, otthon vezetékes telefonnal szaladgélni viszont übercool volt, mert a Beverly Hills 908483948239485875-ban is azt csinálták. Az Archos telefonja persze képes ADSL-t kezelni, fotót, mp3 csngőhangokat kezelni, tehát a nagyiknak jó lesz, ha valaki beállítja nekik. [link]
  • A GSM Arena értesülése szerint a Samsung Galaxy S II szeptembertől magunként 1400 MHz-en fog ketyegni, a mostani 1200 MHz helyett. No comment, illetve csak annyi, hogy én speciel az 1200 MHz-es magokkal se találtam kivetnivalót a telefon sebességében! [link]
  • Történelmi úteláégazá mérföldkőhöz érkezett a mobilipar: a legújabb statok szerint több mobil eszköz csatlakozik a drótnélküli hálózatokra, mint “hagyományos” számítógép. A prímet egyébként iOS eszközök viszik, az Android a teljes forgalom 11%-áért felel. [link]
  • Beszállítók információi alapján úgy tűnik, hogy már augusztusban piacra kerülnek az Amazon tabletek. [link]
  • Újabb Ice Cream Sandwich referenciahardver infók szivárogtak ki: az eszköz neve várhatóan Google Nexus Prime lesz, gyártó a Samsung, és a korábban már beharangozott OMAP4460 proci mellett “Super AMOLED HD” kijelzője lesz brutális 720p HD felbontással, természetesen Android 4.0 Ice Cream Sandwich-csel, és a Nexus szokásokhoz híven szolgáltatófüggetlenül. [link]

CyanogenMod 7.1 RC1 a házban

Hogy jól induljon a hét, a CyanogenMod srácok tegnap éjjel, ígéretükhöz híven letölthetővé tették a CyanogenMod 7.1 RC1-es változatát, tehát az első “kiadásra szánt” verziót. A “kiadásra szánt” persze nem véletlenül van idézőjelek között, általában RC2-ig, RC3-ig érdemes várni a telepítéssel, ha a telefonodat telefonként, és nem fejlesztői eszközként használod. Ezzel együtt a ChangeLog igencsak ígéretes, én nagyon izgalomba jöttem.

Az, hogy Google-féle vanilla Android 2.3.4 a rendszer alapja, magától értetődő, a lényeg az, amit ennek tetejébe pakoltak a fiúk. Ide most csak a számomra érdekesebbeket emelem ki:

  • Új támogatott eszközök: itt van a hivatalos LG Optimus 2X, Samsung Galaxy S, HTC Incredible S támogatás!
  • Bluetooth egér támogatás
  • Továbbfejlesztett “swipe to clear” az értesítéseknél
  • A korábban már beharangozott alkalmazásonkénti jogosultságok korlátozása
  • Képernyő fényerejének állítása a statusbaron swipe-olással (iPhone-os haver hadd irigykedjen)
  • Alkalkazásindítás háttérben ujjmozdulatok (gestures) segítségével
  • Wildcard használata hívó felek feketelistázásához
  • FM fejlesztések

Ha neked izgibbek a fentiek, mint amennyire ijesztő az “RC1”, akkor irány a letöltés – bevallom, nekem is viszket a tenyerem!

HTC EVO 3D

A Sharp és az LG után a htc sem akart lemaradni, s megkreálták a saját 3D telefonjukat. Nem is kis telefont gyártottak, hanem a péklapát méretű EVO családba került a legújabb 3D gyermek.

Két fontos újdonsága van a fent említett két modellhez képest, ez pedig a dupla kamera, mellyel 3D képeket lehet majd készíteni. 30fps videorögzítés 720p-ben, f2.2 (az új SOny Ericsson családnál láttunk ilyet először), hogy rosszabb fényviszonyok között is jól teljesítsen. Mindezt pedig egy 1,2 gigaherzes kétmagos Qualcomm® Snapdragon™ processzor szolgálja ki, így panasz nem lehet majd a sebességre.

Érdekes újdonság ez, hiszen a htc soha nem a kamerájáról volt híres, s most mind a Sensation, mind pedig az EVO 3D ebben erősített nagyot.

evo_3d_frontl.jpg

És ha minden a taiwani gyártó tervei szerint halad, akkor júliustól egész Európában kapható az EVO 3D.

A tovább után a htc sajtóközleménye olvasható.

LONDON – 2011. június 27. – A HTC, a mobil innováció és design egyik nemzetközileg is vezető vállalata bejelenti, hogy Európába is megérkezett a HTC EVO 3D. Szemüveg nélkül abszolut 3D-s élményt nyútva a stílusosan rusztikus HTC EVO 3D-vel és a legújabb HTC Sense™ élménnyel, könnyűszerrel készíthetünk és oszthatunk meg gyönyörű 3D-s házivideókat és pillanatfelvételeket családunkkal és barátainkkal.
“Az okostelefonok forradalmasították azt, ahogyan útközben kommunikálunk és szórakozunk. Most már bárhova magunkkal vihetjük kedvenc filmjeinket, zenéinket, fényképeinket és játékainkat a zsebünkben” mondta Florian Seiche, a HTC EMEA elnöke. “A HTC EVO 3D lehetővé teszi az emberek számára, hogy a nappalin túl is felfedezhessék ezt az új technológiát és megörökítsék, illetve megosszák az életüket családjukkal és a barátaikkal ebben az elképesztő 3D-ben.”

3D szemüveg nélkül
A térhatású kijelző azt jelenti, hogy a 3D-s effektusok természetesen, képekként és videókként emelkednek ki a képernyőről, hátrahagyva a 3D-s szemüvegek nehézségeit. Élje újra a legkedvesebb emlékeit mintha ott lenne, nézze, ahogyan a HTC Evo 3D dupla 5 megapixeles kamerával felvett videókat 3D-ben élvezheted újra.

Szórakozás út közben
A szórakoztatás egy egészen új dimenzót nyer a 3D-s filmekkel, videókkal, képekkel és játékokkal amik szinte kilépnek a 4.3 colos qHD képernyőről. A magával ragadó 3D-s hatás és a stereo surround hangrendszer egy új felfedezésre és megosztásra váró világot teremt. A HTC EVO 3D-t egy erős, 1,2 gigaherzes kétmagos Qualcomm® Snapdragon™ hajtja, ami nemcsak a brilliáns 3D hatást támogatja, de hozzájárul a gyors és reaktív böngészéshez, az azonnali fénykép készítéséhez – tökéletes gyors mozgások megörökítéséhez – és a zökkenőmentes HD (720p) video használatához.

HTC Sense
A HTC EVO 3D designja a legújabb HTC Sense élménnyel egészül ki. Vesse bele magát a 3D-s menükbe és alakítsa saját igényei szerint a képernyőt, tegye egy naprakész felületté, ami tartalmazza a fényképalbumától kezdve a legfrissebb üzenetait a közösségi oldalakról. Legyen az emailezés, közösségi kapcsolattartás vagy szörfözés az interneten, az aktív képernyő egy személyre szabható felület, amivel azonnal, egyetlen mozdulattal a kedvenc alkalmazásainkhoz ugorhatunk. A HTC ikonikus Weather alkalmazása szintén visszatér, amivel a felhők között szárnyalhatunk és sütkérezhetünk a napsütésben, köszönhetően a gyönyörű, teljesképernyős 3D-s amimációknak.

Ejtsd rabul a pillanatot
A HTC EVO 3D két 5 megapixeles kameráját új tulajdonságokkal bővítették, hogy úgy tudjuk megörökíteni a tökéletes pillanatot, ahogy látjuk. Váltogassa könnyedén a 2D és a 3D között a hangulata szerint, és helyezze új kreatív perspektívába képeit a Tiltshift Effect-el – részlegesen összemosva a jelenet részeit, hogy a témák makettként hassanak. A kamera szintén jól teljesít rossz fényviszonyok között, hála a széles, f/2,2 apertúrának és a kristálytiszta 720p-s video felvevő megoldásnak, ami maximum 30 képet készít másodpercenként és amivel a HTC EVO 3D tökéletessé válik arra, hogy megörökítsük esti szórakozásainkat barátainkkal.

Prémium design, kitűnő tejlesítmény
A HTC védjegyévé vált design formanyelvéhez és a HTC EVO 3D premium látványa és érzete karcsú dimenzióival és ízléses dupla filmfelvevő házával bővül. A HTC EVO 3D hátoldalát finom vonalak barázdálják, amitől a handset érdessé válik, de természetes tapintása lesz a kézben.

Hozzáférhetőség
A HTC EVO 3D júliustól elérhető Európában.

A HTC-ről
A HTC Corporation (HTC) egyike a legdinamikusabban növekvő cégeknek a mobiltelefon iparágban. Minden tevékenységét az emberekre koncentrálva a HTC olyan innnovatív okostelefonokat tervez, amik a felhasználók életmódjához és igényeihez igazodnak. A céget a Taivani tőzsdén a 2498-as számon jegyzik. További információért látogasson el honlapunkra a www.htc.hu címen.

# # #

HTC, a HTC logó, a HTC Sense, a HTC Sensation és a HTC Watch a HTC társaság védjegyei. Minden más fentebb említett cég és termék a tulajdonosaik védjegyei.

Hölgyek és az Android #17

Ismerkedjetek meg Rékával, aki magyar-színháztörténet szakon diplomázott és jelenleg színházi területen folytatja tanulmányait. Ebből nyilván érzitek ti is, hogy számára többet jelent holmi szórakozásnál a színház, ezért alkalmi munkákat is ebben a körben vállal, a tanulmányai mellett. Hobbi szinten fényképezni is szokott, aktívan él közösségi életet twitteren illetve a blogján osztja meg gondolatait.

readya: Milyen készüléket használsz és milyet szeretnél használni?
Réka:
Egy fekete Sony Ericsson Xperia X8 telefon boldog tulajdonosa vagyok.
1998-ban vették meg a szüleim a család első mobiltelefonját. A típusára már nem emlékszem, csak arra, hogy Ericsson telefon volt, és mindannyian nagyon szerettük. Ekkor határoztam el, hogy ha majd nekem is lesz saját készülékem, az is mindenképpen ezt a márkanevet fogja viselni.
Ez a becsípődés nálam a mai napig tart, és az eredeti kiszemeltem egy X10 volt, de sajnos a hűségidőm megléte miatt csak nagyon drágán tudtam volna hozzájutni, amikor pedig letelt a két év, a szolgáltatóm már nem is forgalmazta. Május 2-án láttam aztán a szolgáltató internetes boltjában, hogy hűséghosszabbítási akció keretén belül nagyon kedvező áron juthatok X8-hoz. Jóllehet, sok rosszat olvastam erről a készülékről, végül a vásárlás mellett döntöttem, gondolván, még egyszer nem biztos, hogy ekkora szerencsém lesz.
Egy hónapja, ez év május 4-e óta használom ezt a kis csodát. Rootolva nincs, nem is tervezem, hogy erre a lépésre szánom rá magamat, az én igényeimet tökéletesen kielégíti (egyelőre) a 2.1-es Eclair verzió. Szerencsére a különböző cikkekben, tesztekben leírt hibákkal sem sikerült találkoznom, így ezért, és a pont az én tenyerembe passzoló méretei miatt nem is vágyom másik telefonra, de ha felajánlanák, hogy adnak helyette egy Xperia Arcot, bizony erősen megfontolnám a lehetőséget. Ám, mivel telefonjaimat szinte élőlényként kezelem, valószínűleg arra se cserélném le, amíg nem muszáj.

readya: Mikor és hogyan ismerkedtél meg az Androiddal?
Réka:
Lévén, egy bizonyos fokig érdeklődöm az informatika és a technikai újítások iránt, szinte rögtön a kezdeti időkben megtudtam már, mi is voltaképpen az Android. Ekkortájt már érlelődött bennem a gondolat, hogy tudnék mit kezdeni egy okostelefonnal, amikor pedig sikerült egy 10.000 Ft fölötti telefonszámlát csinálnom azzal, hogy egy barátnőmmel egyszerűen sehol nem találtuk a nekünk kellő trolimegállót, s wapon keresztül kellett megnéznem a járat számát, illetve megállóhelyeit, már biztosan tudtam, hogy szükségem van egy maximálisan internetképes készülékre.
Bár semmilyen csonka almás kütyüm nincsen, alapvetően kifejezetten kedvelem az Apple-termékeket, így a kezdeti időkben iPhone-ban gondolkodtam, méltónak éreztem rá, hogy az Ericssont erre esetleg lecseréljem. Aztán amikor minden fórumban, de még az ismerősi köröm Apple-tulajdonosainak legtöbbjével kapcsolatban is folyton beleszaladtam egy hihetetlenül taszító nagyképűségbe, kezdtem másképp gondolni a dolgokat. Olyannyira nem tetszett, hogy emberek csak azért érzik magukat felsőbbrendűnek másoknál, mert Magyarországon Apple-kütyüjük van, hogy teljesen elment a kedvem az iPhone-tól. Az Android melletti döntést végül egy nagyon tipikus női tényen túl, mely szerint aranyos ez a zöld robot, az véglegesítette, hogy a Sony Ericsson is ezzel dobta piacra az X10-et – amibe konkrétan első látásra beleszerettem.
Az első személyes találkozásra 2010 decemberében került sor, amikor ügyintézés apropójából jártam a mobilszolgáltatómnál. Cirka fél óra várakozási időmben elkezdtem megnézegetni a kipróbálásra a pultra kitett készülékeket, remélve, hogy lesz köztük X10 is. Szerencsém volt, és ami csak engedélyezve volt rajta, azt mind kipróbáltam – már ekkor éreztem, hogy az Android tényleg egy maximálisan felhasználóbarát, könnyen tanulható, könnyen kezelhető operációs rendszer.

readya: Van valami kedves történeted Androiddal kapcsolatban?
Réka:
Nemrég összefutottam egy kedves, idős családi ismerőssel, a hölgy éppen az unokáját vitte hazafelé az óvodából. A kisfiú aznap hallott először a különböző csillagképekről, és mindenáron azt szerette volna, hogy most azonnal legyen este, hogy imádott nagymamája megmutathassa neki őket. Amikor már sokadjára is félbeszakította beszélgetésünket a “Mama, mikor lesz már este?” című kérdésével, előkaptam a telefonomat, s a csillagképes alkalmazást elindítva megmutattam a kisfiúnak azokat az alakzatokat, amiket délelőtt az óvónénitől tanult. Hihetetlen boldog volt tőle, a nagymamája meg csak ámult, hogy ezt hogy csinálom.

readya: Mik a kedvenc Android alkalmazásaid és mi az amit nem találsz a Marketen, de örülnél neki?
Réka:
Rengeteg alkalmazást használok.
Nagy a forgalom az elektronikus postafiókomban, így a Gmail alkalmazást nagyon gyakran veszem elő.
Nem tagadom, hatalmas Twitter- és Facebook-függő vagyok, mindkét esetben az oldalak üzemeltetői által kifejlesztett saját alkalmazásukat részesítem előnyben, és használom is igencsak aktívan. Hasonló a helyzet az IWIW-vel is, bár oda már sokkal ritkábban látogatok fel – csak akkor, ha üzenetet kapok, ám az olvasás-írás nagyon kényelmes a saját fejlesztésű alkalmazásukról.
Engem is elkapott a “csekkolási” láz, így, bár ritkán jövök-megyek igazán, aktív Foursquare felhasználó vagyok.
A telefonforgalom számlálásra a Call Meter NG mellett tettem le a voksomat, gyors útvonaltervezésre és a távolságok lemérésére a Google Mapset szeretem leginkább használni.
Barátaimmal, ismerőseimmel legtöbbször csak az interneten keresztül tudom tartani a kapcsolatot, és mert az eBuddy-t valamiért sose szerettem, így az MSN Messenger: Mercury Free, a Skype, valamint a Google Talk elengedhetetlen.
Egyetemi előadásokon, és néha egyéb más alkalmakkor is, előszeretettel használom a Tape-a-Talk nevű diktafonalkalmazást, a Google Sky Mappel pedig akár egy teljes órát is képes vagyok elszórakozni, ha igazán belemerülök a csillagképekbe.
Bár nekem nincs bajom az X8 beépített zenelejátszójával sokakkal ellentétben, helyette mégis Winampot használok, összekapcsolva a Last.fm-mel, így azokat a dalokat is meg tudom jeleníteni zenei profilomon, melyeket nem a laptopomon hallgatok.
Sok blogra vagyok feliratkozva, és hírek területén is szeretek naprakész lenni, ezekre használom a Google Reader és a Magyarország Hírek nevű alkalmazásokat. Ezutóbbit azért szeretem kiváltképpen, mert mindent kategorizál, és többek között az Origo, az Index, a NOL, a HVG hírei között is böngészhetek. Az OTP alkalmazás segítségével az aktuális pénzügyi hírekről és napi árfolyamokról szóló tájékoztatáson túl többek között a közelemben lévő ATM-ekre és bankfiókokra is rákereshetek, ha bekapcsolom mellé a GPS-t.
Sokszor nem vagyok tisztában épületekkel, emlékművekkel kapcsolatban, hogy pontosan mit is látok, így már sokszor hívtam segítségül a Google Googles-t.
Ingázom Szeged és Budapest között, így, ha a fővárosban vagyok, a SmartCity mindig ad egyfajta biztonságérzetet, merre induljak, mi hogyan közlekedik.
Bár a telefonban gyárilag megtalálható Megjegyzések alkalmazás minden igényemet kielégíti, oda csak az állandó, hosszú távon hasznos dolgokat jegyzem föl. Egyéb gyors- és bevásárlólista készítésére a ColorNote-ot használom.
Sütni is szeretek, ha olyan hangulatban vagyok, ám mivel az idővel örök harcban állok, nagy hasznomra válik a Tea Timer – mióta használom, még semmi sem égett oda.
Nagy hobbim a fotózás, fotóim különböző, jópofa manipulálására a PicSay és a Retro Camera alkalmazásokat használom.
Fájlok tallózásához az OI File Manager a nyerő, a klasszikus értelemben vett böngészést illetően pedig számos egyéb alternatíva kipróbálása után az X8 beépített böngészője mellett kötöttem ki végleg.
És természetesen játszani is szoktam a telefonon, így az Angry Birds nálam is elmaradhatatlan, de emellett többször is előveszem a Bonsai Blastot, nagy kedvencem pedig a telefonba gyárilag beépített Crazy Penguins.
Egyelőre még nem jutott eszembe olyan dolog, amihez nem sikerült használható alkalmazást találnom, így nem is tudok olyat mondani, ami szerintem jó volna, ha lenne. Aminek inkább örülnék, az az volna, ha minél több alkalmazást lehetne magyar nyelven is elérni. Jóllehet, három idegennyelvben is jártas vagyok, de az angol valahogy mindig kimaradt eddig az életemből, de számomra az esztétikai megjelenés miatt is fontos, hogy anyanyelvemen kommunikáljon velem egy alkalmazás.

readya: Munkád/hétköznapjaid során ki tudod használni az Android nyújtotta előnyöket?
Réka:
Teljes mértékben biztosan nem, de erről nem a körülmények tehetnek, hanem az, hogy sok alkalmazás, funkció nem is érdekel igazán, fejlesztői szinten pedig nem is értek hozzá kellőképpen.
A felhasználóbarát felületét azonban egyértelműen előnyként tartom számon, és amióta ezt a telefont használom, az is elvitathatatlan tény, hogy még nem volt olyan szituáció, amikor azt éreztem, lemaradok valamiről, vagy elfelejtek utánanézni valaminek, mert nem tudok azonnal felcsatlakozni a világhálóra. Arról nem is szólva, hogy nem egyszer az X8-nak köszönhettem azt is, hogy időben el tudtam intézni egy-egy egyetemi kötelezettségemet.

readya: Mit kérdeznél egy Android blog írójától? / Mit vársz egy Android blogtól?
Réka:
Válaszolok mindkét kérdésre. :)
Egy Android blogtól azt várom, hogy mindig naprakész információkkal szolgáljon, ne maradjon el a frissítés. Az általános hírek mellett mutasson be és ajánljon alkalmazásokat, jelentessen meg minél több Androidos készülékről egy tesztet (vagy kérjen fel külsős embereket egy-egy vendégposzt erejéig, hogy mutassák be saját kütyüjüket teszt formájában), illetve írjon olyan, a fejlesztéssel kapcsolatos segédanyagokat, melyeket egy kezdő, laikus is képes értelmezni.
Az ilyen blog írójától pedig azt kérdezném, vannak-e ötletei a jövőre nézve, mivel lehet fenntartani a színvonalat, mivel lehetne akár színesebbé is varázsolni azt, illetve, ha vannak, és publikusak is, mik volnának azok?
readya: Igazából ötletek mindig vannak, az egyik éppen ez a sorozat volt, ami úgy látom sikeres lett. Jelenleg nem töröm a fejemet újabb dolgokon, de mindenképpen lesz egy sorozat vagy valami olyasmi, ahol be fogom mutatni az eszköztáramat. Azaz, milyen alkalmazásokat használok én és miért pont azokat. Ezt egyre többen kérik/kérdezik. Sőt, így átgondolva lehet, hogy ebből lesz egy Android Blogger interjúsorozat. Pl. Mi van a Blogger telefonján címmel? :) /figyelem, ezt itt ezennel le is védem :) /

Remélem érdekesnek találtátok a riportot. Hölgyeim, kalandra fel! Ha van kedvetek válaszolni pár kérdésre és nem bánjátok, ha megjelenik az oldalon, írjatok a blog címére (android (@) androidportal.hu), kommentben vagy akár a Facebook oldalunkon. Csak két feltételünk van: Android készüléket használjatok és válaszoljatok a kérdésekre. :)

Huawei MediaPad

A kínai gyártót már nem kell senkinek bemutatni, hiszen több telefonjuk (pl. Pulse család) is ismert, s elérhető ára miatt elég elterjedt is itthon (ők gyártják a legtöbb mobilinternet modemet is). És úgy tűnik immáron nem kizárólag az alsó szegmentst célozták meg készülékeikkel, az új, ősszel megjelenő MediaPad igazi nagy durranás lesz.

  • 3.2 honeycomb
  • 7 inch
  • 1024×600 képpontos kapacitív multitouch kijelző
  • 1080p video rögzítés
  • 5 megapixeles hátlapi, 1.3 megapixeles előlapi kamera
  • 1,2 GHz dualcore Qualcomm Snapdragon processzor
  • 14,4/5,76 megabit HSPA modem
  • GPS, Bluetooth
  • 802.11 bgn WLAN
  • HDMI kimenet
  • 4100 mAh akku (6 óra üzemidő)
  • 10,5 milliméter vastag
  • 390 gramm
  • unibody (mint pl. az Apple tabletek, vagy a Desire HD/S)

Video a tovább után.

[video:http://www.youtube.com/watch?v=Jp71nELkXHA]

[video:http://www.youtube.com/watch?v=TtwbAmBzRuA]

További információ: huaweii hivatalos MediaPad oldala

Forrás: mobilaréna

Ismerkedésem az Androiddal − 1. rész: eWallet

Az Android hatása alól pontosan addig tudtam kivonni magam, amíg ki nem tudtam próbálni egy androidos telefont úgy, hogy valóban bele is költöztem. Akkor viszont fél óra alatt kiderült, hogy ha muszáj lesz, vissza tudok majd lépni, de nem fogom sokáig kibírni Android nélkül…

 

Ezt az első élményemet egy Samsung Galaxy Ace-szel szereztem, de abból másfél nap után ki kellett költöznöm, mert már várta új gazdája, a lányom. Elővettem hát a jó öreg Nokia 5800XM-et, amiről pár nappal korábban még fennhangon hirdettem, hogy számomra a „leggömbölyűbb” telefon a piacon, és jelenleg nem kapni olyan másik készüléket, amire épeszű pénzért (értsd: 25-30e Ft ráfizetéssel) elcserélném. Nos, az Ace meggyőzött, hogy de igen, van…

A jó sorsom úgy hozta, hogy az első androidos kalandom után pár nappal újból rám mosolygott a szerencse, és ezúttal nem egy középkategóriás üdvöske, hanem egy valódi nagyágyú került a birtokomba, méghozzá a jelek szerint valóban tartós tesztre. Lassan két hete használok egy Google (HTC) Nexus One készüléket, amelyről azt kell tudni, hogy még ma is eléggé ott van a szeren.

Arra gondoltam, hogy néhány rövid írásban minden előre meghatározott tematika nélkül beszámolok az első benyomásaimról és arról, hogy hogy rendeztem be a közös életünket. A sorozatot egy számomra nagyon fontos alkalmazással kezdeném. Nekem azzal alapvetően nincs semmi bajom, hogy az Android csak egy Google-fiókkal együtt tud igazán kibontakozni.

Régóta és örömmel használom a Google szolgáltatásait, de természetesen vannak olyan adataim, amelyeket eszembe sem jutna a „felhőben”, vagyis a Google szerverein, valahol az internet túlsó végén tárolni. Ilyenek a jelszavaim, a bankkártyáim adatai és néhány egyéb érzékeny információ, amelyekhez rajtam kívül senkinek semmi köze nincs.

Ezek tárolására már évek óta az Iliumsoft eWallet nevű programját használom, teljes elégedettséggel. Olyannyira, hogy mivel ez a program Symbianra nem elérhető, az amúgy is mindig nálam lévő második készülékemet (egy Samsung i600-at) úgy választottam ki, hogy azon viszont fusson az eWallet.

Számomra a legnagyobb előnye (természetesen a „szupertitkos” FIPS 256-bites kódolási algoritmuson kívül) az, hogy remekül szinkronizál ActiveSync-en keresztül bármely windowsos asztali géppel, így az adatok feltöltése, kezelése a lehető legkényelmesebb, ugyanakkor bármikor lehetőségem van arra, hogy szükség esetén a mobilon is módosítsam a meglévő adatokat vagy újakat rögzítsek.

Természetesen a Nexus One kézhez vételekor azonnal körülnéztem, hogy van-e az eWalletnek androidos változata, és bingó! Az Android Marketen rátaláltam az eWallet Viewer programra, amely az eWallet 7-es verziójának tulajdonosai számára ingyenes, és lehetővé teszi az asztali gépen futó eWallet-példányban tárolt adatok szinkronizálását és az androidos készüléken történő megtekintését.

Igen, csak a megtekintését, adatok módosítására és létrehozására nincs lehetőségünk. Engem ez egyelőre nem zavar, a lényeg, hogy ezek az infók most már a „fő” telefonomon is mindig velem lehetnek.

A program telepítéséről nem mesélnék bővebben, pár képernyő-érintés az egész. Mivel nekem a laptopomon már ott „lakik” az eWallet 7.x sorozatú megvásárolt példánya, bizakodva tekintettem a jövőbe. Nem is csalódtam: a laptoppal történő szinkronizálás is gyorsan és zökkenőmentesen lezajlott. Ennek lépéseit bemutatnám azért főbb vonalakban, mert a programok sajnos nem magyarul kommunikálnak.

Így néz ki tehát az eWallet a laptopon. Ez a kezdőképernyő, amin látni a főbb tudnivalókat. Balra a saját adat
kategóriáim, jobbra az összefoglaló adatok láthatók. Kiderül például, hogy két készülékkel áll partneri viszonyban az eWallet, egy i600-zal és egy Nexus One-nal, és hogy az utolsó szinkronizálás június 16-án történt.

Az eWallet egyébként egy rendkívül sokoldalú program, számtalan előre definiált és magunk által létrehozott kategóriában millió féle adatot tárolhatunk benne, akár több fájlban is. A Setup gombra kattintva vehetjük kezelésbe a szinkronizálás céljából beállított mobilkészülékeket (itt állítottam be, hogy az i600-on kívül a Nexusszal is „haverságba” kerüljön a program).

Az „Add” gombra kattintva kiderül, hogy a következő rendszerű mobilok és egyéb lehetőségek közül választhatunk:

Ahhoz, hogy az eWallet szóba álljon egy androidos mobillal, az kell, hogy azon már fusson az eWallet Viewer kliensprogram, és hogy az androidos készülék USB-háttértárként kapcsolódjon az eWalletet futtató számítógéphez.

Innentől nyert ügyünk van, az eWalletben a Sync Now gombra kattintva pár másodperc alatt lezajlik a szinkronizálás, és láss csodát, a Nexus One-on is megjelentek a laptopról ismert kategóriák és adatállományok:

A szinkronizálás nem csak kézzel indítható, hanem beállítástól függően automatikusan is lezajlik, amikor befejeztük a számítógépen az adatok bevitelét vagy módosítását, és kilépünk a programból. Így mindig biztosan a legfrissebb változat lesz velünk az androidos mobilunkban.

Ezzel nekem nagy kő esett le a szívemről, az Android és az eWallet segítségével a legbizalmasabb adataimat is mindig biztonságban magammal hordhatom. Kritikaként annyit tudnék megemlíteni, hogy persze, nem lenne rossz, ha a mobilon szerkeszteni is tudnám az adatokat, és ha lenne lehetőség arra, hogy ne csak USB-kapcsolaton keresztül tudjak szinkronizálni.

Talán egy későbbi változatban ezt is megoldják. Viszont ingyen volt (csak az asztali változatot kellett megvennem, ha jól emlékszem, 20 dollár körüli áron, de az már évekkel ezelőtt megtörtént), és ez bőven kárpótol a két kényelmetlenségért.

Az eredeti cikk itt olvasható:
http://navigyurci.hu/2011/06/19/ismerkedesem-az-androiddal%E2%88%921-resz-ewallet/

Samurai II: Vengeance

Korábban már írtam a játékról a Tegra2 és az Nvidia kapcsán. Azóta az xda developers tagjai megoldották, hogy bármely Androidon fusson a játék, de az ugye hackelés volt. Nos, úgy látszik a cseh fejlesztők ennyi előnyt adtak a Tegra platformnak, hiszen elkészült a normál verzió is. A játékban elsőre semmi különleges nincs, de csak elsőre. Mi vagyunk a szamuráj, aki beteljesíti bosszúját. Konkrétan megyünk előre és mindenkit lezúzunk, aki szembe jön illetve néha meghúzunk egy kart vagy elkerülünk néhány eszközt, amely életünkre tör. Ez ugye eddig nem túl izgalmas? Viszont pont annyira mangás a játék, hogy még európai szemmel is élvezhető, tehát nem túl sok, ellenben érdekes. Ami plusz, ahogy egyre több pontot gyűjtünk, úgy tudjuk fejleszteni a karakterünket. Egyrészt növelhetjük az életerőnket illetve egyre jobb kombókat tanulhatunk és ezeket fejleszthetjük is. Igen, vannak kombók a játékban és használatuk nélkül szinte lehetetlen a főellenségeket legyőzni. Szóval érdemes a lehető leghamarabb begyakorolni a hatásos küzdelmet. Meg kell mondanom, nekem nagyon bejött a játék. Kategóriájában az egyik, ha nem a legjobb. iOS platformon is igen sikeres:

Finalist in 5 categories at the 2010 Best App Ever Awards !!!

Ami szintén jó hír számunkra – akik nem tegrás telefonnal rendelkezünk -, hogy míg a tegrásoknak 5 dollárt kell leszurkolni a játékért, nekünk kevesebb, mint 3 dollárt. Desire és Galaxy S telefonokon teszteltem, azokon gond nélkül fut.

Nézzétek meg a videót:

[video:https://www.youtube.com/watch?v=gzGLmeuUV4c]

Cut The Rope

Ma végre megérkezett a hónapok óta ígért ZeptoLab játék, a Cut The Rope. Természetesen az iOS oldalról érkező fejlesztők azon sorát követik, akik valamiért nem tudnak normálisan működni (lásd Rovio – Angry Birds). Értsd, a játék nem az Android Marketre érkezett, nem az Amazon Android Appstore-ba, hanem a Getjar-ra. Ez ugye az egyik új versenyző az Android világában.

Igazából eddig a fekete leves és most jöjjön ami pozitív. A portolás jól sikerült, a multitouch működik, a fizika és a grafika rendben van. Ráadásul a játék ingyenes, szóval van okunk örülni. 7 szekció érhető el jelenleg,a többi coming soon. De mivel ez a 7 szekció több száz pályát jelent, egy jó darabig el lehet vele lenni :)

A játék maga nagyon egyszerű, el kell vágni a kötelet, ahogyan a játék címe is mondja. Vagy nem. Mert van amikor fújtatókat kell használnunk. Vagy van amikor… de ezt majd kitapasztaljátok és igazából minden szónál többet ér egy videó. Nézzétek meg. Nem véletlenül az egyik bestseller játék odaát. Ja, hogy ha a getjar-on van, akkor hogyan lesz meg nektek is? m.getjar.com a mobil böngészőjéből, Cut The Rope megkeres, download.

Gingerbread-en (2.3+): Ha letöltötted install és örülünk.
Gingerbread alatt (Froyo, Éclair stb.): Egy Downloadhelper.apk-t tölt le, ez install, majd menj vissza az oldalra és újra download a Cut The Rope-on, ekkor már azt tölti le. install, örülünk.

[video:http://www.youtube.com/watch?v=8xPUdFaraoQ]

Tartósteszt: Motorola Atrix

A népszerű kétmagos csúcstelefonok közül járt már nálam hosszabb ideig az LG Optimus 2X, a Samsung Galaxy S II… Van még pár meglepi a csőben, de az egyik érdekesség, amit ki akartam próbálni, a Motorola Atrix 4G volt. A mobilabban.hu jóvoltából (köszönjük!) megvalósult ez a tartósteszt is, lássuk, mire jutottam egy hét alatt az amerikai kétmagos zászlóshajóval!

A száraz hardverspeckó

Szokásomhoz híven invokáljuk a tartóstesztet a PDAdb-ből szemezgetett fontosabb hardveres tulajdonságokkal:

  • NVidia Tegra 2 kétmagos, magonként 1 GHz-es processzor, a hozzá tartozó NVidia GeForce grafikus maggal
  • 1 GB RAM
  • 16 GB ROM
  • 4″-os, qHD (vagyis 960×540 pixeles) TFT kijelző
  • 1280×720 pixeles HDMI out csatlakozó
  • 5 Megapixeles hátlapi kamera LED vakuval
  • 0,3 Megapixeles előlapi kamera
  • DLNA támogatás
  • Android 2.2.1 (illetve amíg nálam volt jött a 2.2.2 OTA upgrade)
  • 1930 mAh akksi
  • 135 gramm súly
  • SAR: 1,47 W/kg

A teljes specifikációt itt találod.

Külsőségek

Belecsapok a közepébe: az Atrix valahogy nem tűnik olyan nagynak, mint pl. egy Optimus 2X, pedig ebben is 4″ kijelző lakik, igaz körülötte fölül alig van valami, alul is csak a négy kapacitív gomb (menü, home, vissza, keresés). A különbség a legfontosabb, magasság paraméterben kicsit több, mint 6 mm (tehát nem sok), de valahogy ennél kisebbnek tűnik a telefon – a Motorola mérnökei jó munkát végeztek a méret-érzet fronton, de hát végülis David Copperfield és Bill “I did not…” Clinton is amerikai, ők pedig nagy illuzionisták.

Ami viszont elég gyenge, az az anyaghasználat: sajnos volt alkalmam kitapasztalni (egy kb. 80 centiről való esés útján), hogy milyen puha műanyagból készült az Atrix teste. Viszonylag kis magasságból leejtve is meglátszik a telefonon a balszerencse. Emellett a hátlap úgy van kialakítva, hogy élesen elüt az előlaptól, folyamatosan lepattintgatásra sarkallva az unatkozó (és tudjuk: manuálisan fixált) felhasználót. Ez pedig sejthetően egész rövidtávon kopáshoz, töréshez vezet. Használjunk tehát tokot, ha Atrixozunk! (Itt jegyzem meg, hogy a képernyőn az eséskor semmi karc nem esett, tehát érdekes módon a hátlap puhább, mint az előlap plexije.)

Ami aztán még szembetűnik első blikkre, az a képernyő méretének érzete. A qHD felbontásnak köszönhetően ugyanis a 4″ inkább kb. 6″-nak tűnik, és ez elég cool dolog. Nem annyira cool, mint amennyire az iPhone 4 bejelentésekor megpróbálták elhitetni, de azért mitagadás: látszik a különbség a 800×480 és a 960×540 között! A képernyő színei viszont inkább átlagosnak mondhatók, nem annyira élettel teliek, mint egy IPS vagy S-AMOLED. Szóval +1 a felbontásra, +0 a színekre, és máris ott vagyunk, hogy a lee már megint nem segített választani a Samsung, az LG és a Moto Atrix között.

Teljesítmény

Úgy tűnik, a MotoBlur-t kétmagos eszközre fejlesztették, legalábbis amennyire gyatrán futott a Moto Charmon, annyira nincs vele különösebb probléma itt. Teszi a dolgát, kizoomol, bezoomol, asztalt vált lag nélkül. A MotoBlur egyébként nem jó, de erről később.

A telefon általános teljesítménye természetesen kiugrik az átlag mezőnyből és hozza a kétmagos számokat: Quadranton az “eredeti” Android 2.2.1-es firmware-rel 2694 pont, a nálamlét alatt OTA-zott Android 2.2.2-vel 2725 pont; és új elemként toltam egy An3DBench tesztet, amin némileg a Samsung Galaxy S fölé érkezett az Atrix. És természetesen a kétmagos NVidia procinak köszönhetően érezhetően melegszik is az eszköz. Ha tükörtojást nem is sütünk rajta, mint az Intel magos retteneteken, azért egy kávé megmelegítésére jó lehet.

Bekapcsolva

A telefont bekapcsolva az első élmény a MotoBlur kötelező regisztrációja. És akkor itt térjünk is ki egyből erre a custom ui-ra, essünk túl a csodálatos MotoBlur összes hibáján:

  1. A telefon használata kötelező MotoBlur regisztrációhoz kötött. A MotoBlur fiók elvileg (a MyMOTOBLUR portál használatával) telefonkövetésre, kontaktszinkronizálásra használható, de ezeket Google szolgáltatásokkal is megoldhatnám, tehát értelmetlen, ráadásul kiadtam az adataimat, lokációmat egy telefongyártónak. A MotoBlur fiókot nem lehet törölni, ami szánalom.
  2. A MotoBlur widgetek. Megbízható forrásból tudom, hogy a MotoBlur widgetek terveztésekor a Motorola először 50 évig (tehát 2060 körülig – nem kis erőfeszítés!) dolgozott egy időgépen, amivel aztán visszamentek 1992-be és felbérelték azt az ui designert, aki később a Windows 95 felületét megálmodta. Anakronisztikus ez a widget set, és amíg ez egy lassabb telefonon (pl. Moto Charm-on) nem annyira feltűnő, egy csúcskategóriás készüléken vicces hatást kelt. Mivel a felület gyors, olyan, mint amikor a Pentium IV-es gépedre felteszed a Windows 95-öt, és igazából azt várod, hogy mikor lesz túl gyors neki a hardware és térdel le egy divide by zero exceptionnel.
  3. A beépített szociális háló integráció. Egyrészt a dizájn miatt elég hamar alternatíva után nézel. Másrészt nem push, és ha már pl. 3 account be van állítva (nem olyan sok ez: egy Facebook, egy Twitter, egy LinkedIn, és megvagy), a telefon rendszeres időközönként standy-ban csücsülve (tehát sitby módban) is elkezd dolgozni, és a két mag úgy felmelegszik, mintha a Motorola mérnökei titokban távolról Need For Speed Shift-eznének a készüléken. Végülis elképzelhető, hogy a MotoBlur EULA elfogadásakor erre is engedélyt adtál!

A MotoBlur-t tehát érdemes elkerülni: a launchert rövid úton lecseréltem ADW.Launcher-re, a MotoBlur widgetek helyett pedig a szerencsére a rendszerben hagyott default (Google-féle) Android widgeteket használtam. Teljesen sajnos nem lehet elkerülni ezt a bumfordi felületet: a háttérben futnak szolgáltatásai, és pl. a kontakt kezelésbe meglehetős mélyen belenyúltak.
Az elmúlt hetek hírei alapján viszont a Motorola is érzi, hogy valami nincs rendben a MotoBlur-rel, így remélhetjük, hogy valami pozitív változás fog bekövetkezni a téren – pl. a MotoBlur elfelejtése örökre.

Általános használat

A launchercsere és a Blur minél jobb kiiktatása után az Atrix jól használható, a két magtól elvárható sebességű (tehát gyors) telefonná válik. A billentyűzet nekem kicsit nehezen megszokható volt, de megszokható (és különben is: lecserélhető), és azért bekerült a telefonba három olyan funkció, ami ötletes, és a többiekben nincs:

  1. A kapacitív home gombra kétszer tappantva megnyílik a böngésző. (Konfigurálható egyébként, hogy mi nyíljon meg.) Ez nagyon hasznos, ha megszokod, jó folyamatgyorsító feature.
  2. A Webtop, illetve (méginkább) Lapdock. Ezek dokkoló állomások az Atrixhoz: a 180 dolláros Webtop készlet segítségével asztali számítógép, az 500 dolláros Lapdock segítségével pedig egy laptop varázsolható az Atrixból, és ha van erre pénzed, ez nagy ötlet: egy üzleti útra innentől csak a telefont és pl. a Lapdock-ot kell vinni, és ha gyorsan cikket írnál, kézre esik a megoldás. Más kérdés, hogy 500 dollárból hasonló teljesítményű netbookot vehetsz – de akkor hol lenne a geek faktor!
  3. Végül, de semmiképpen sem utolsó sorban: a telefon tetején található bekapcsoló/unlockoló gomb nem egyszerű gomb, hanem ujjlenyomat-leolvasó. Mivel ez nem kerül 500 dollárba, azt mondom, hogy ez a legvagányabb egyedi Atrix funkcionalitás. Segítségével a telefon valóban lockolható, és csak az ujjlenyomatoddal tudod feloldani. Több ujjat is megadhatsz neki, úgyhogy ha véletlenül az irodában felejted a jobb mutatóujjadat, a ballal még mindig feloldhatod a készüléket. Ezt a funkcionalitást a teljes teszt alatt használtam, és nagyon jól működik. Szeretném azt hinni, hogy a villamoson a többieknek is feltűnt, hogy “hm, ez a sármos úriember ujjlenyomattal oldja fel a készülékét, ez nagyon egyedi és szokatlan megoldás, remélem, egy napon majd ilyen emberek uralják a Földet”.

A telefonba az átlag Android eszközökön felül belekerült néhány Motorola-specifikus alkalmazás. A DLNA támogatás hasznos eszköz, segítségével arra alkalmas tévén, számítógépen, konzolon tudjuk nézni a telefonon tárolt filmjeinket. Egész kivételesen a DLNA app dizájnja eggyel szebb, mint a Samsung versenyműve a témában, na nem mintha DLNA appnál ez különösen számítana.

A beépített YP alkalmazás sajnos USA-only, ezért kishazánkban kevéssé működik. Ezen felül érdekes módosítás, hogy a böngésző címlapja az AT&T Yahoo! kezdőoldalát hozza be, emlékeztetve a felhasználót arra, hogy egyszer létezett egy ilyen keresőóriás, hogy Yahoo!.

Akkuteljesítmény, kamera

Az Atrixban is benne van a Motorola-féle Battery Manager, amelynek segítségével az akksit intelligensen menedzselhetjük. Nem tudom, mi lenne nélküle, de szerintem se pro, se kontra nem módosít az akku élettartamán: az Atrix a szokásos “átlagos használat mellett 1 nap, éjszaka tölteni kell” eredményt hozza.

A beépített kamera se nem jó, se nem rossz: 5 Megapixel, tehát mindenre elég, nincsenek különösebben szép színei, de csúnyák sem. A beépített vaku mintha kicsit világosabb lenne, mint az ugyanezen időben a háztartásban fellelhető HTC Desire és Nexus S, a végkövetkeztetés tehát az, hogy egy tök átlagos mobilkamerával állunk szemben, ami sok mindenre jó, de azért Szpál Márton nyomdokaiba ne ezzel akarj lépni. (Bár a csajokat az ujjlenyomatos feloldással megfűzheted.) A teszt végén található galériába feltöltöttem néhány tesztfotót.

Az utolsó szó (bekezdés) jogán

A Motorola Atrix jelenlegi formájában erős és jó hardveren, ötletes megoldásokkal, de rémes ui-val megáldott készülék. Kis munkával most is jó telefon varázsolható belőle, bár a MotoBlur regisztrációt lélekben mindenképp el kell fogadni.

Szerencsére a helyzet hamarosan változni fog: egyrészt várhatóan még júliusban megérkezik rá a hivatalos Android 2.3 Gingerbread ROM OTA frissítés formájában. Másrészt, és ez a nagy hír: a júliusi frissítés részeként unlockolják a bootloadert, vagyis megnyílik az út a főzött ROM fejlesztők és -felhasználók előtt, hogy az Atrix pl. egy “vanilla” Android alapú ROM-ot kapjon, MotoBlur nélkül, sallangok nélkül. Ezzel pedig az Atrix hirtelen szuper kétmagos telefonná fog válni, ami minden kicsit is geek szemléletű telefonvásárlónak ajánlott.

Mi az a Huawei Glory?

Érdekes koncepció, még érdekesebb, hogy hír, de annál is érdekesebb a trend, ami látszik. Amiről beszélek, nem más, mint a Huawei Glory, amiről ma jelentek meg az első infók. A telefon ősz környékén várható, dobozosan-függetlenül “300 dollár alatti”, vagyis 55 ezer forint környéki áron, vagyis az alsó-közép szegmensben. Ez annyira nem lenne érdekes, ha nem lenne meglehetősen erős a hardware speckó:

  • 1,4 GHz Qualcomm MSM8655T Snapdragon
  • Várhatóan Adreno 205 GPU (ez van pl. a Desire HD-ben és a Desire Z-ben)
  • 4″-es, 854×480 pixeles kijelző
  • 8 Megapixeles kamera, vakuval
  • 1900 mAh akksi
  • 2 GB tárhely, de persze bővíthető

És hogy ez miért izgalmas? Mert a karácsonyi szezon előtt a Huawei egy ilyen, a kategória jelenlegi készülékeit túlszárnyaló eszközzel jön ki, ami már ebbe az olcsó szegmensbe is elhozza a “bőven elég” hardveres specifikációt. Ha ez trend, nagyon boldogok lehetünk (illetve lehetnek az Androidon még csak gondolkodó új felhasználók), mert várhatóan jön a többi gyártó is a vetélytársakkal.

A jelszó: a győztesek mi, felhasználók vagyunk!

Nexus S, ahogyan én látom

A cím nem véletlen. Arról fogok írni, ahogyan én látom a Nexus S-t és talán egy kicsit el is kalandozunk az Android világában. Szóval ez nem egy hagyományos teszt, még csak nem is teszt. Inkább vélemény, de remélem érdekesnek fogjátok találni. Ha valakit csak a készülék érdekel, az nyugodtan ugorja át a történelmi részt. :)

Egy kis történelem
Gondolom sokan ismeritek az Android történelmet, de vannak akik nem feltétlenül rajongók, csak “egyszerű” használók. A fejlesztést az Android nevű cég kezdte el, azt a célt kitűzve maga elé, hogy egy nyílt forráskódú egységes rendszer (Android Open Source Project azaz AOSP, innentől már tudod, hogy ez mit is jelent) kerülhessen a mobil eszközökre, az addigi sokféle, zárt, nem egységes rendszerek helyett. Ne feledjük, 2005-ben igazi fan clubja volt minden gyártónak és ez nem csak a telefonokon, de a rajtuk használt rendszereken is múlt. Viszont mindegyik teljesen más volt. Anno Nokiásként nem is értettem egy Ericsson vagy Motorola telefont, de leginkább utáltam őket használni. De nem csak a rendszerek voltak különbözőek, hanem a hardverek is. Egyiken ilyen gomb, a másikon olyan töltő, a harmadikban volt GPS, a negyedikben Wi-Fi és így tovább. Legyünk őszinték, a gyártók szórakoztak velünk. Sokáig ki kellett választanunk, hogy milyen telefont akarunk (jól szóljon az mp3, üzleti célra és így tovább). Nagyjából ezen okok miatt született meg a platform. Ha egy Android standard készüléket vásárolsz (amin ugye van Android Market elérés), akkor biztos lehetsz benne, hogy Wi-Fi, Bluetooth, GPS stb. képes a készüléked, van benne mozgásérzékelő és így tovább. Tehát mindegyiket fogod tudni ugyanarra használni, maximum más performanciával és némelyikben kaphatsz extrákat is. De nincs az, mint korábban, hogy egyik telefon erre jó, a másik meg arra.

2005-ben a google megvásárolta az Android nevű céget és innentől dotálható egy komoly változás az elképzelésben. A linux alapok fölé egy virtuális gép (Dalvik virtual machine) került, amely JIT (just in time) fordítót használ (magas szintű kódnyelvet gépi kódra fordít és cache-el közben, a lényeg, hogy ettől gyors lesz és ez jó nekünk :) ) és ez futtatja a felhasználói felületet és az alkalmazásokat. Mielőtt tovább lépünk, szögezzük le, hogy bár a Google a vezér, az Android az Open Handset Alliance (OHA) operációs rendszere, nem pedig a Google sajátja. Hirtelen a guess what jutott eszembe, szóval találd ki, hogy melyik cég nem csatlakozott sem az elején, sem később a buliba? Igen, az amelyik lassan kardjába dől az Android miatt és amelyik a végsőkig ragaszkodott a saját maga által felépített (egyébként szánalmasan rossz) világhoz. Amelyik csak a saját pecsenyéjét sütögette és évről-évre szánalmasan apró lépésekben fejlesztette a platformjait (MeeGo, ezzel jön az új N9, jó buli lenne, csak foglalkozni kellett volna vele), symbian (broáf) és pont nem érdekelte semmi azon kívül, hogy jól megtömje a részvényesek zsebeit. Úgy van, a Nokia.
És kik léptek be elsők között? HTC, Samsung, LG, Motorola stb. Szóval kb. mindenki az Apple, RIM (BlackBerry) és Nokia trión kívül.

Az elején (2008 év vége) senkit nem érdekelt a platform, hiszen ha őszinték vagyunk, az Android 1.0 és 1.1 inkább volt csapnivaló, mint rendesen használható, felhasználóbarát szoftver. A HTC-vel azért kötött egy egyezséget a Google és elkészült a G1 (2009 eleje), amely az első Androidos telefon volt. Majd megérkezett az 1.5, komoly javulásokkal és új funkciókkal illetve az 1.6 (ez már támogatta a WVGA felbontást – értsd, előtte nem volt ám 800×480-as kijelző) és 2009 év végén beindult a buli. Elkészült a Nexus One (HTC gyártja), az első Google mobil illetve sorban érkeztek az ütős telefonok (Motorola Droid, HTC Desire, Samsung Galaxy S). A 2.0/2.1 Éclair 2009 év végén érkezett, amelyről azt kell mondanom, hogy mérföldkő volt, mert itt nőtt fel a rendszer. 2010 nyarán érkezett a Galaxy S és innentől kezdve lett readya szinte szerelmes a platformba, bár ezt nem igen jegyzik (micsoda szégyen :) ) az Android történelmében. Majd jött a Froyo (2.2) és két vonalra vált az Android. Érkezett mobilra és kistányérokra (7-es tabletek) a Gingerbread (2.3) illetve a nagy tányérokra (10-es tabletek) a Honeycomb (3.0). Előbbi az eddigi messze legjobb Android, utóbbi pedig egy valóban tabletre optimalizált verzió, amihez képest kinézetre egy ipad2 is csak egy 10 hüvelykes telefon… bizony.

Ha valaki még nem látta ezt az aktiválásos videót, érdemes most vetni rá egy pillantást.
Android aktiválások 2008 év végétől 2011 januárjáig, földrajzi eloszlásban (Motorola Droid bevezetése után figyeld USA-t, Samsung Galaxy S kiadása után figyeld Európát és Ázsiát, hello szia szevasz).

[video:http://www.youtube.com/watch?v=fqFpq9WXbJo]

Elnézést a hosszú bevezetőért, de azt hiszen a telefon kapcsán érdemes egy kis történelmi áttekintést tartani, hiszen amiről írok, az a jelenlegi Google telefon, amelyet a Samsung gyárt Nexus S néven.

A Google telefon
Sok tesztemben írtam azt, hogy bár a gyártók sosem tudtak olyan frissek lenni, mint a Google, cserébe sokat tesznek hozzá az alap rendszerhez és olyan kényelmi funkciókat, amiket én pl. a Samsungomban szeretek. De ugyanúgy hozzátesz az LG, a Motorola és a HTC is. Bár utóbbi szerintem már túl sokat (azért jó lenne felismerni, legalább az adott rendszert :) ).
De és itt jön a nagy de, a Google telefon más. Ez a “fejlesztői” készülék. Ami ezen fut, annak futni kellene minden más Androidos telefonon is. Nincsenek benne csiricsáré megoldások és őszintén szólva nekem továbbra is puritán, de ennél gördülékenyebb rendszer nincs. Nyilván. Az érzelmi kötődésem mellett csak azt tudom mondani, hogy a Galaxy S-emet nem cserélném el erre, de ha hozzám vágnának egyet, ez lenne az igavonó szamaram (bulizni, bringázni és egyéb helyekre vinném, erre a célra most egy HTC Desire van tartva). A hardver nagyjából ugyanaz, mint a Galaxy S-ben. Különbség, hogy ezen nincs Gorilla Glass (a csodálatos karcálló “üveg”), ebben egy jobb flash memória található (iNAND 16GB), nincs benne SD kártya slot, van benne NFC chip illetve kövérebb és nehezebb, mint az SGS. A magyarországi verzió pedig nem SAMOLED kijelzővel van szállítva, hanem SLCD-vel, aminek a képe ugye nem ugyanaz. Illetve ezen a 4 Android alap gomb megtalálható, ellentétben a Galaxy S-el, ezen van dedikált keresés gomb és egyik sem fizikai.

Ami elsőre érdekes volt számomra, hogy rosszabb eredményt kaptam Quadrant tesztekben, mint az ext4-en futó Galaxy S-emen (2.3.4 van az SGS-en és a Nexus S-en is). Több mérés után is maradt a helyzet, ezért megvizsgáltam Quadrant Advanceddel, hogy mi is lehet a különbség oka. Nos, kisebb mértékben a 3D, ami ugye azt jelenti, hogy a Samsung jobb drivert írt, mivel a két készülékben ugyanaz a bivaly erős PowerVR SGX540 grafikus mag dolgozik. Nagyobb mértékben viszont az I/O teljesítmény. Ekkor gyorsan meg is néztem, hogy mi van a Nexus S-en és kiderült, hogy bár a rendszer és az adatok ext4-en vannak, a cache és a /efs yaffs2-őt használ. Nos, vagy a yaffs2 teljesítménye gyengébb vagy az XDA-s srácok jobbat értik a témát, mint a Google. Egyik sem elképzelhetetlen. Természetesen egy gyári Galaxy S-t simán elver a Nexus, hiszen alapból azon RFS dolgozik (ami miatt itt és most újra beírom a fekete pontot a Samsungnak, mellékvágány, de szerencsére többet ők sem hibáznak és azóta csak yaffs2 és ext4 rendszert használnak minden készüléken). Egyébként az RFS nem véletlen, korábban szinte az összes mobilon az volt, a rossz szokásoktól pedig nehezen szabadul az ember.

/dev/block/mtdblock4 /cache yaffs2 rw,nosuid,nodev,relatime 0 0
/dev/block/mtdblock6 /efs yaffs2 rw,nosuid,nodev,relatime 0 0
/dev/block/platform/s3c-sdhci.0/by-name/system /system ext4 ro,relatime,barrier=1,data=ordered 0 0
/dev/block/platform/s3c-sdhci.0/by-name/userdata /data ext4 rw,nosuid,nodev,noatime,barrier=1,data=ordered 0 0

No, azért a performanciával nincs gond. Az egy magos készülékek között még mindig az élmezőnyben van és ott is fog maradni szerintem.
Ami fontos, mivel erre a Google adja ki a frissítéseket, ezért erre mindig az elsők között fog kerülni a legfrissebb Android. Geekek és fanatikusok előnyben.

Összegzés
A telefon kecses, jó a fogása és bár az ívelt üvegben én semmi pluszt nem találok, legalább egyedi. A súlya jó, csak az SGS, SGS II illetve az LG Optimus Black könnyebb ennél – ebben a kategóriában – tehát rendben vagyunk. Erő van, friss Android van, mi kell még? Némi extra… A screenshotokon látható, hogy milyen egy alap Android. Nem rossz, de azért az ember hamar megszokja ha valahogy kinéz egy naptár, ha van widget az értesítési sávban és így tovább. Viszont ha ezeket nem hiányolod és/vagy geek vagy, akkor ez a te telefonod. Tudom, nem teszt, nem is annak szántam. Tudom, nem tudtál meg sokat. Miért is? Ez kb egy Galaxy S, a különbségeket leírtam, az alap Androidról beszéltünk és ott van a screenshotok. Tudjuk, hogy milyen erős, mennyit mutat tesztekben és tudjuk, hogy ezen mindennek kell futnia, ami Android. Akkor mi hiányzik még? Ha tetszik, csalódni nem fogsz benne, ha nem tetszik, akkor valószínűleg úgyis valamelyik OHA (az elején megtanultuk) gyártó készülékét használod és eszed ágában sem lesz vásárolni. Azt viszont mindenkinek ajánlom – akit egy kicsit is érdekel az Android -, hogy ha egyszer alkalmad lesz megnézni egy Nexus S-t vagy az elődjét, a Nexus One-t, akkor ne hagyd ki. A mobil történelem egy kis darabját fogod a kezedben tartani és valahogy az olyan más érzés. Vagy csak én vagyok szentimentális. Remélem nem untattalak titeket nagyon. :)

+