MojAndroid
(x) hirdetés

Ahogy előző cikkünkben megírtuk, kiszivárgott telefontok tervek alapján az érkező Xiaomi 12 Ultra elég merész kamera elrendezéssel érkezhet, és hát ez egy nem túl szép hátlapot is jelent. Azóta tisztult a kép, most hivatalosnak tűnő videón tekinthetjük meg az érkező újdonságot.

Meglehetősen szembetűnő, de annál fejlettebb hátlapi kamerarendszerrel rendelkezett a 120x-os zoomra képes Xiaomi Mi 11 Ultra, aminek örököse is valószínűleg a fotózás trónjára szeretne felülni. A Xiaomi pedig mindent megtesz majd, nem csak a képességek terén, hanem a dizájn szempontjából is, erre jó példa, hogy a LetsGoDigital összerakott egy koncepcióképet az eddigi hírmorzsákból, hogy miként nézhet majd ki a csúcsmobil hátlapja

A fő szenzor középre kerül majd, balra pedig a nagylátószögű egységet szerelik szerintük, a telefotó lencse pedig alulra kerül. Felül egy ToF kamera kerülhet főszerepet, ezen kívül lesz majd ledes villanó, fényszenzor és PDAF fókusz is.

A LetsGoDigital pedig már a Leica logót is megálmodta, hiszen a Huawei után úgy fest, hogy a Xiaomival áll össze a nívós vállalat, ami a fényképek esetén majd igen erős javulást jelenthet. Jövő év elején meglátjuk, végül mi sül ki a fentiekből.

Forrás: Xiaomilife.hu

 

2021.12.15.

Ezeket már olvastad?

+