A Látszótéren ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy beszélgetünk a képekről, és lehet, hogy még itt is vitát vált ki a mostani választás, de a tizenharmadik hét képe r1enn: Cím nélkül című alkotása lett. Mielőtt erről a képről beszélnék, elmondom, miért esett rá a választás és miért nem bármelyik másikra.
Onnan kezdem, hogy én már csak a spottr által napi képnek válogatott 5 képet látom, ebből választhatok, tehát a teljes felhozatalból nem tudom, hogy milyenek az arányok és mi alapján válogat a spottr-es csapat, abból dolgozom, ami van. A héten két stéges kép is került, de be kell valljam, hogy ha stég és komponálás, akkor egyik se tiszta, egyik se hozza azt, ami bármelyik javára kéne döntsön. A mobiltelefonban az a jó, hogy gyorsan lehet reagálni vele. Egyébként egy igen korlátosan használható eszköz fényképezésre, körülbelül a polaroiddal lehet azonosnak említeni, vagy az egyszer használatos papír fényképezőgépekkel. Van egy sajátos atmoszférája, és egy sajátos szerkesztési módja, egyik a technikai bénaságából fakad, a másik meg a négyzetes kompozícióból. Ebből adódik, hogy vesztes ügy olyan dolgot akarni vele fényképezni, amin a részletek, a tónusok számítanak. Ilyen esetben akármennyire is jó az ötlet, a technika miatt legfeljebb mint képi jegyzet kezelhető a munka, de nem mint fénykép, mert túl erős a technikai jelenlét.
A másik fontos kérdés, hogy milyen attitűd mentén fog az ember a kezébe mobilt fotózni. Nyilván, a mobilos képek 90%-a bulikép, de ezek általában értékelhetetlenek. Azért beszélek erről, mert ennél a most kiválasztott képnél az a helyzet, hogy szinte mindegyik kép, amit a héten látok, úgymond jobb kép. És akkor miért? Azért, mert ennek a képnek van kisugárzása, van lelke. Béna macska kilóg a kép alján, néz valamit erősen, belóg az ablak, meg valami növény árnyéka, szóval ramaty az egész, egy rontott kép, de mindezzel együtt olyan hatást tud elérni, ami szerintem sokkal fontosabb, mint a technikai kivitelezés, vagy a precíz komponálás. Ez a mobilfotó, ez a hangulat, ez az íz, ez a keresetlenség. Nem valaminek az imitálása, nem művészkedő lírázás, hanem egy haiku, egy kézmozdulat, nem más, nem több, annyi, amit látsz, amit ennek hatására érzel. Minden eszköz, ami képet tud rögzíteni, érvényes eszköz, de szinte minden eszköznek megvannak a maga határai, és jellemző területei, ahol érvényesek. Ez a kép jól megfogott egy pillanatot, jól elkapott egy hangulatot, ezt jól közvetíti, tehát megtett mindent, amit egy fénykép tehet, a többi már a néző dolga. (latszoter.hu – Hegyi Zsolt)
(x) hirdetés
Töltsd le alkalmazásunk!
