MojAndroid
(x) hirdetés

Hetek óta tart a hájp a Nexus One, azaz a Google első “saját” telefonja körül. Jómagam pedig kicsit kétkedve és értetlenül állok a felhajtás mellett.
Nem értem mire a nagy várakozás, a tömérdek teszt.

Véleményem szerint az Android legnagyobb előnye, hogy egységes operációs rendszerként jelenik meg szinte tetszőleges (telefon) vas számára. Tehát mindegy, hogy a HTC, a Huawei, a Samsung vagy épp a Motorola gyártja a vasat. A szolgáltatásokat, a felhasználói élményt az Android adja. Persze egy extra erős vason jobban pörög a szoftver, de ha az jól van megírva – márpedig eddig úgy néz ki, hogy jól van megírva, mert a G1-en is elfut a 2.1-es OS – akkor bármely korábbi vason (telefonon) is szinte azonos élményt fog nyújtani, legfeljebb pár tizedmásodperccel később jön az eredmény, ami csak a tesztekben jelentkezik, de a valós használatban elenyésző.

A Nexus One egy kiváló vas, ehhez kétség sem fér, sőt jelenleg a legerősebb a piacon. De kérdezem én, van-e olyan extra szoláltatása, amitől több mint bármely másik Androidos telefon, melyre (előbb-utóbb) rákerül az Android 2.1? Tud-e olyat amit a Hero, Pulse, G1 soha nem fog tudni, mert a vas nem alkalmas erre? Tudom, gyorsabb, és nagyobb a kijelzője. De reális, hogy mostantól nem támogatja a közösség a 320×480-as felbontást? Reális, hogy olyan szoftverek garmada jön, amik csiga lassúk lesznek a már eladott vasakon?
Lesz valaha is behozhatatlan üzleti előnye a Nexus One-nak a már meglévő Android telefonokhoz képest?

Szerintem nem. Mert ez ellentétes lenne az Android így a Google érdekeivel is.
Ezért hiszem, hogy csak egy jól megtervezett marketing kampányt látunk valódi áttörés nélkül.
Persze nem azt akarom mondani, hogy a Nexus One nem a legjobb Android telefon jelenleg, pusztán annyival nem jobb, hogy bármely másik Androios telefont érdemes legyen lecserénli rá.
Persze a Symbiannak, a WinMonak feladta a leckét, de “házon belül” nem teremtett konkurenciát.

Talán ennyi is a célja, csak a nagy felhajtásban ezt néha szem elöl tévesztjük.

2010.01.09.

Ezeket már olvastad?

+