MojAndroid
(x) hirdetés

Vegyes érzelmeim voltak, amikor megérkezett  hozzám a Honor Magic 4 Lite. Egyrészt mégiscsak egy új telefonról beszélünk, másrészről addigra sajnos lehet, hogy túl sok lehangoló kritikát olvastam vagy láttam a készülékről, így nem igazán tudtam, hogy mire számítsak.

De vágjunk is bele.

A dobozban sok más nagy gyártóval ellentétben – hasonlóan a tavasszal tesztelt realme-hez – a telefonon kívül egy vaskos töltőfejet usb kábellel (természetesen USB-C)  is találhatunk, mondhatjuk, hogy ez manapság már igazán kellemes meglepetés. Érdekes, hogy a tesztelésre kiadott telefonokhoz egy tokot is csomagolt a gyártó, azonban a vásárlók ezt a kiegészítőt sajnos már nem kapják meg.

Meg kell hagyni egyébként, a telefon szép. Hatalmas a kamerasziget, ami egy kicsit meg is támasztja a telefont asztalra téve, a műanyag hátlap viszont véleményes: egyrészt nagyon jól áll a telefonnak ez óceánkék szín, viszont borzasztóan gyűjti az ujjlenyomatokat és a zsírt. Nem igazán tudom elképzelni, hogy lehetne tok nélkül használni, bár akinek szárazabb a bőre, annak lehet, hogy nem fog nagy problémát okozni.

 

A kijelző egyszerűen csak hatalmas. Roppant vékony a káva a nagyobb prémium telefonokat is megszégyenítve, így remekül kihasználhatjuk a FullHD+  felbontással rendelkező, 120HZ-es 6,81 colos kijelzőt. Sokak a negatívum közé sorolták, hogy a telefon csak IPS panelt kapott, ami szabad térben a gyengécske fényerő miatt nehezen használható. Nos én nem tapasztaltam ezt a problémát, bár lehet, hogy csak a szintén IPS kijelzős iPhone XR-m miatt nem tűnt fel a különbség mivel már megszoktam. Akárhogy is nézzük, aki nem akar a szabadban filmet nézni vagy hosszan játszani, annak ez nem fog gondot jelenteni. A panel egyébként akadásmentesen jeleníti meg a tartalmat, gyors, ilyen jellegű problémánk nem lehet.

Ami viszont probléma, és én nem is tudtam megszokni: az IPS panel mivolta miatt nem lehet kijelzőbe ujjlenyomat olvasót építeni, így ez a szenzor a telefon oldalára, a bekapcsoló gombba került. Nos bár sikeresen beállítottam, tapasztalatom alapján 10-ből 7-szer képtelen voltam feloldani a telefont, így a másodlagos 4 karakteres PIN-t vettem igénybe.

Szerintem ez a megoldás kényelmetlen és pontatlan, ennél már a hátlapba épített megoldás is sokkal jobb lenne, de itt ez van, fogadjuk el.

És ha már negatívumok, maradjunk is ezen a vonalon: a hatalmas kamerasziget ellenére a fotózás finoman szólva sincs a toppon. A főszenzor 48pixeles, ezenkívül viszont csak egy 2mp-es mélységérzékelőt kapunk, ami mindent érzékel kivéve a mélységet, valamint egy szintén érthetetlenül gyenge 2mp-es makró kamerát. Ebből már gondolhatjuk, hogy a tripla kamera inkább csak marketing fogás, nem ezzel a telefonnal fogjuk meglőnni a World Press Photo díjnyertes alkotását. Alapvetően egyébként a telefon szép képeket készít, főleg a 48mp-es felbontáson (az alap 12mp), viszont sokszor túlexponált képeket kaphatunk, ha kicsit nagyobb fényhatás éri a telefont mint amit ő szeretne, árnyékos helyeken viszont mintha alulexponálna, szóval nem tökéletes. Mindenesetre az eldugott HDR mód kicsit javít a helyzeten.

Semmi nem javít viszont a videós képességeken: a maximum felbontásunk 1080px 30 FPS-el, ami viszont nagyobb baj, hogy egyszerűen lehetetlen remegés nélküli videót készíteni: se hardveres se szoftveres stabilizálás.

 

Ami viszont lenyűgöző, az a telefon üzemideje és teljesítménye. 

A Snapdragon 695 szaggatásmentesen futtatja a rendszert és az alkalmazásokat, a 120HZ-es kijelző sem jelent neki gondot. A telefon 128GB háttértárat kapott, ami akár elegendő is lehet, főleg, hogy memóriakártyával nem bővíthető tovább, viszont néha a rendszer lefoglal belőle 2gb swap memóriát. A Honor egyébként Android 11-et pakolt a telefonra, amelyet a sallangmentes, letisztult és jól használható Magic UI 4.2-es verziójával szabott testre. Lassacskán jöhetne rá az Android 12, reméljük nem várnak rá sokat.

A Magic 4 Lite  akár 2-3 napot is kibír egy töltéssel általános használat mellett, ami remek, hasonló teljesítményt eddig a szintén nálunk járt realme gt master edition-nél tapasztaltam. Akkor se kell aggódnunk, ha a lemerülés szélére került a készülék, hiszen hála a 66wattos gyorstöltésnek 1 óra alatt képes 0-ról 100%-ra tölteni, de ha gyorsan kellene az energia, akkor 15 perc alatt akár 30%-ot is nyerhetünk. A telefon egyébként 5G képes, így felkészülten várja a jövőt, ha már a 3G-nek éppen leáldozik.

Összegezve tehát azt kell mondanom, hogy alapvetően ez nem egy rossz telefon. Aki nem ezzel akar fotós versenyeket megnyerni, vagy a Népszigeten tűző napsütésben Mandaloriant nézni, annak jó választás lehet, hiszen a teljestmény és  a rendelkezésre állás bőven kárpótolhatja a vásárlót.

Igen, a Honor kicsit felülárazta a telefont, hiszen a 130 ezres kategóriában ennél jobb opciók is vannak, de egy jó akciót kifogva akár megfontolható választás is lehet. Ahogy szokták mondani: szódával elmegy.

Köszönjük a HONOR-nak a teszt lehetőséget!

(x) hirdetés
2022.06.18.

Ezeket már olvastad?

+