MojAndroid
(x) hirdetés

cert-tested-android-apps.jpg

Viszonylag nagy telefon usernek tartom magam, mivel nagyjából mindent azon csinálok, bizton mondhatom, hogy nehezebb lenne nélküle az életem. Bármi eszembe jut napközben, utazás közben már intézem is, viszont általában még otthon is telefonról csinálok mindent. A mindent tartalmát láthatjátok majd az alkalmazások listájából.

Megnéztem, hogy a Google miket ajánl a Play Store “Alapvető alkalmazások” részében, és sajnálattal láttam, hogy alig van olyan alkalmazás, ami tényleg az alapvető kategóriába tartozik. Én most megosztom veletek, az általam alapvetőnek tartott alkalmazásokat, amiket én is használok, és elengedhetetlenek ahhoz, hogy okostelefonunk ne csak díszből legyen és ne csak telefonálásra használjuk.
Innentől minden nap be fogok mutatni ezek közül egyet részletesen, teszt formájában,. tehát az alkalmazások funkcióit bővebben majd a tesztekben olvashatjátok. Tudom, hogy a felsoroltak közül van, amiről már készült teszt, de mivel azóta már többszöri frissítésen estek át, ezekről is fogok írni. Remélem tetszeni fog, jó olvasást.

Térkép (Google Maps): Mindenkinek szüksége van egy térkép/ navigáció/ utazástervező alkalmazásra, amit bármikor bárhol gyorsan tud használni. Én személy szerint a Google Térképet ajánlom, mivel ezek a tulajdonságok egyszerre megtalálhatóak benne, kis adatforgalmat generál, és egyszerű a használata.

Chrome: Mindenkinek szüksége van egy stabil, gyors böngészőre. Eddig úgy tapasztaltam, hogy a Google Chrome a legjobb böngésző, a telefonok gyári alkalmazását messze felülmúlja, versenytársait pedig plusz funkciói és szinkronizálhatósága miatt kiüti az android piacán.

Play Újságos: A Google saját alkalmazásainak listáját erősíti, és szerintem a legtöbb telefonon már gyárilag rajta van ez a remek kis app. Nagyon szép felületen gyűjti össze kategorizálva a híreket (a hírekről egy kis bemutatót, rányomva pedig átirányít az oldalra, ahol szerepel a hír), lényegében egy RSS olvasóként működik, nagyon hasznos kis app, ha nem akarjuk a híreket X különböző oldalról összehalászni.

Google+: A közösségi hálózatok táborát erősítő Google+ véleményem szerint a leghasznosabb közösségi oldal, ahol követhetjük barátainkat, különböző oldalakat (köztük az Android Portált is), és Like helyett +1-eket osztogathatunk, ami csatornánkon egyből látszik, hogy mit +1-eztünk, így barátaink, követőink láthatják, hogy mit tartunk jónak.

Facebook Messenger: Magát a Facebookot teljesen fölöslegesnek tartom, nagyon jó, hogy látjuk ki mit oszt meg, stb…, de ezeknek sajnos a 85%-a teljesen szükségtelen dolog, éppen ezért én nem is nagyon használom. Ellenben a Messenger alkalmazását nagyon is szeretem, mert ha el akarok valakit érni az ismerőseim közül, ez a leginkább kézenfekvő megoldás, ha nincs meg a telefonszáma.

Facebook Groups: A Facebookos appok listáját folytatva ajánlom mindenkinek, aki használ csoportokat rendszeresen, hogy töltse le a Facebook Groups alkalmazást. Az app összegyűjti a csoportokat, egyszerűbbé téve így kezelésüket, jobban értesít, mintha a Facebook apptól várnánk az értesítést, szóval igen hasznos alkalmazás, de hangsúlyozom, hogy ezt azoknak ajánlom akik rendszeresen használnak csoportokat, és több csoportot egyszerre.

Viber: A Viber alkalmazást mára már mindenki ismeri, a legmegbízhatóbb, legbiztonságosabb chat, és online telefonálás alkalmazás. Erről nem is szaporítanám a szót, mivel szerintem tényleg mindenki ismeri, akinek van okostelefonja, így erről tesztet sem fogok írni külön.

Google Messenger: A Google Messenger egy üzenetküldő alkalmazás, nekem ez jött be legjobban a piacon szereplők közül. Az alap SMS alkalmazást cseréltem le erre több hasonló alkalmazás kipróbálása után. Megbízható, gyors, szép, egyszerű.

File Commander: Nagyon fontos, hogy mindenkinek legyen fájlkezelője, mivel ennek segítségével nagyon sok problémától szabadulunk meg a fájlok kezelése szempontjából. Tudom, hogy nagyjából minden telefonon van fájlkezelő gyárilag, ami teljesen megfelel a legtöbbeknek, viszont én mégis ajánlom lecserélni erre az alkalmazásra, hogy miért, azt majd a tesztből megtudjátok.

Uber: Elengedhtetlen alkalmazás, remek ötlet, jó kivitelezés. Az oldalon már van egy bemutató a Uberről, így aki még nem hallott róla, annak ajánlom elolvasását, a teszt előtt. Az alkalmazások tesztjét ezzel fogom kezdeni, a holnapi naptól olvashatjátok.

NeoReader: Egyszerű, gyors QR kód olvasó. Van jobb a piacon, van olyan ami többet tud, én mégis ezt ajánlom mert nagyon gyors, és a feladatát (hogy QR kódot olvasson) tökéletesen elvégzi, minden fölösleges plusz funkció nélkül.

Google Drive: A Drive a Google saját felhő alkalmazása, én az összes felhő közül ezt támogatom, mivel nagyon megbízható, és tökéletesen szinkronban áll az Android rendszerével.

Google Dokumentumok, Táblázatok, Diák: Sajnos (nem értem miért) a Google a Quick Office alkalmazását darabokra szedte, és helyette 3 alkalmazást dobott piacra, melyek közül egyikkel dokumentumokat olvashatunk és készíthetünk, másikkal Excel táblázatokat olvashatunk és készíthetünk, harmadikkal pedig prezentációkat nézhetünk és készíthetünk. Sok office app van a piacon, én a Google-el való szinkron miatt mégis ezt (ezeket) ajánlom, mivel egyszerű kezelni, jó vele dolgozni, és a telefonnal, valamint még inkább a Drive-val nagyon jól szinkronizálható.

Gmail: Nem hagyhatom ki a sorból a Google saját levelezőjének alkalmazását, ami legutóbbi frissítése óta jobb, mint valaha. Nyilván ez az alkalmazás a Gmailt használókra vonatkozik (remélem mindenki az, aki Androidot használ, és nem csak a kötelező regisztráció miatt), de nekik sokkal jobb ez, mint bármiféle e-mail kezelő alkalmazás.

Tiny Scan: Remek scanner alkalmazás, a befotózott, elkészített dolgokból PDF formátumú fájlt készít. Erről már írtam egy tesztet, ha érdekel, olvassátok el.

Youtube: Muszáj megemlítsem a jó öreg Youtube-ot, a világ legnagyobb, és legelterjedtebb videómegosztójának alkalmazását, mely szintén sokat fejlődött kezelhetőségében és funkcióiban, az elmúlt időszakban. Alapvető alkalmazás, mert bármikor meg lehet rajta keresni a videót, ami épp eszünkbe jut, és mindemellett követhetjük azok csatornáját, akiknek folyamatosan értesülni szeretnénk újabb, és újabb feltöltéseiről.

Snapseed: Mindenki szeret fotózgatni a telefonjával, mivel ez esik kézre, ha valamit szeretnénk gyorsan megörökíteni. Éppen ezért, fontos, hogy legyen egy képszerkesztő alkalmazásunk is, mellyel az utómunkálatokat elvégezhetjük. Rengeteg ilyen alkalmazás van, de szerintem egy van, ami kimagaslóan jó, mégpedig a Snapseed, mely a Google fejlesztése, és egy igazán szép, és jól használható felületet biztosít, rengeteg funkcióval.

Pushbullet: Szinkron a számítógéppel. A Pushbullet segítségével linkeket, fájlokat varázsolhatunk gépünkről, telefonunkra, vagy fordítva. De ezzel még nincs vége, mivel beállíthatjuk, hogy a számítógépünkön jelenjenek meg értesítéseink, így sms-eket fogadhatunk, és válaszolhatunk rájuk, hívásokat fogadhatunk, valamint minden egyéb értesítésre is reagálhatunk. Ezeken túl tudunk követni személyeket, oldalakat, többek közt az Android Portált is, így hozzánk is eljut, ha megosztanak valamit.

Spotify: A listát a Spotify nevű alkalmazással folytatom, amely kiváltja a zene letöltögetésével járó gondokat, valamint azt, hogy ha megununk egy zenét ne tudjuk azonnal lecserélni. Remek alkalmazás, mióta használom, nem is tudom elképzelni nélküle a zenehallgatást. Funkcióiról, és az alkalmazásról bővebben majd a tesztben olvashattok.

Android Portál: A listát azzal az alkalmazással zárom, ami minden android user számára elengedhetetlen, és kötelező: az Android Portál alkalmazásával. Olvashatjátok, megoszthatjátok az oldalon szereplő cikkeket, egyszerű felület az olvasásra kiélezve. Erről bővebb tesztet nem is írok, egyértelmű, hogy mindenkinek szüksége van erre az app-re.

Listám ezzel véget is ért, a teszteket holnaptól olvashatjátok, minden nap egy alkalmazásról fogok írni.
Ha van olyan alkalmazás, amit alapvetőnek gondolsz, írd meg kommentben, hogy mi az.

(x) hirdetés
2014.12.10.

Ezeket már olvastad?

+