egy ágyban az ellenséggel, avagy egy hét iPhone 6S-en

Ez a bejegyzés október 10-én íródott, s aztán jól félbemaradt. De Árpád tegnapi írása okán újra elővettem, s úgy dönöttem befejezem. Nem mellesleg nagyon sokmindenben ugyanúgy látjuk az iOS-t.

Nálunk itt az Android Portálon nem annyira jellemző, de azért elég általános az Android oldalaktól, hogy nekiállnak, s elmondják az Apple termékeiről, hogy az az ördög műve. És egyébként is, minden ami i-vel kezdődik, vagy Cupertinoból származik, az nem is lehet jó.

Ezzel nem értek egyet. Többek között azért sem, mert Apple gyártmányú laptopot használok. Mert nekem az a legjobb. És ízlésről ugyebár nem vitatkozunk. ;) Az iOS rendszer azonban nekem valahogy sose feküdt igazán. Amióta áttértem Androidra, szinte vissza se néztem. Igen, még az ezüsthátú iPhone-nal tettem egy kitérőt a kezdet kezdetén.

Azóta is nyílt rá alkalom, hogy iPad-en használtam, de az nem ugyanaz, mint amikor naponta az néz vissza rád. A tablet amolyan hobbieszköz. Azt nem lakja be az ember annyira, s ha valami nem tetszik rajta, előkapja a telefont. A telefon az más. Naponta használjuk.

Beköltöztem. Egy iPhone 6S-be.

Egy hétig lakik nálam a telefon. Egy hétig lakom én is a telefonon.

A beköltözés abból adódóan, hogy van Apple ID-m a gépből adódóan nagyon egyszerűen, s fájdalommentesen történt. Nem használtam az Apple alkalmazását. Így arról továbbra sem rendelkezem túl sok tapasztalattal.

Külső benyomások

A telefonnak nagyon jó a fogása. Az ujjlenyomat olvasó viszont lehet, hogy hiperfantasztikus, meg csodálatos, meg stb. de nem annyira jó. A Samsung nagyon nem jó. Az Apple TouchID megoldása amolyan közepesen nem jó. Nincs jó helyen a home gombon. Nem kényelmes odanyomni az ujjamat.

Egy Huawei Mate S telefont használok szeptember óta. A hátlapon lévő ujjlenyomatolvasó fényévekkel jobb helyen van. Szerintem. És úgy tűnik egyébként a Google szerint is, mert valószínűleg nem véletlenül került oda az új Nexus telefonok esetében is.

Az iPhone inkább kétkezes (legalábbis inkább odatartottam a bal kezemet is, nehogy fejest ugorjon a telefon, amikor az ujjlenyomatolvasóval babrálok), az Android telefonok, bár nagyobbak, mégis sokkal kényelmesebben oldhatók fel egy kézzel.

A telefon melegszik. Igen, semmivel sem jobb, mint a G3 volt. Ha dolgozik, akkor fűt. Viszont az unibody ház miatt jó a hőelvezetése.

iOS

A Play Store egy álom az AppStore-hoz képest. Tényleg. Használhatóság, kereshetőség. És a böngészőből telepítés, mind csodálatos dolgok. Tessék értékelni!

Az alkalmazások telepítése esetén nincs normális visszajelzés. Waiting… szerepel az alkalmazás ikonok alatt. Csak miután elindult a letöltés/telepítés kapunk bármi folyamat jelzést. Az értesítési redszerre lehet mondani, hogy Android által ihletett, de aki valaha használt Android telefont, az nem fogja szeretni az Apple rendszerét.

Ebben azt hiszem, hogy a legnagyobb szerepet az játszik, hogy kettős értesítések vannak a rendszerben. Ezalatt azt értem, hogy kapunk az alkalmazás ikonok felett egy értesítőt arról hogy az adott alkalmazásban történt valami. De megkaphatjuk ugyanezt a lock screen-en, s a fentről lehúzható értesítési sávban is. Mindez alkalmazásonként testreszabható, de valahogy nekem mindezek ellenére nem állt össze egy egésszé.

Érdekes, hogy nem csak a képernyő tetején húzhatjuk le az értesítéseket, hanem az aljáról fel is húzhatunk egy gyorsbeállító ablakot. Ez nagyon praktikus. Egyetlen dolog hiányzott, egy dedikált Settings/beállítások gomb, hogy onnan egyenesen át tudja ugrani a beállításokra. Azt Árpád is leírta, hogy vannak olyan beállítások, amiket bizony könyékig turkálva a menüben lehet csak elővarázsolni.

Amiben az iOS még mindig az Android mögött kullog, az a testreszabhatóság. Nincs. Az én kezdőképernyőmön úgy vannak elhelyezve az ikonok, hogy a háttérképből a fontos részek ne legyenek az ikonok által takarva. Ráadásul pont a képernyő tetejére inkább widget-eket teszek (ez sincs iOS-en), mert az a rész nem elérhető. Erre egyébként van egy ötletes megoldás az iPhone-okon, a home gomb többszöri megnyomására lecsúsznak ezek az ikonok, s így könnyen elérhetjük a felső ikonokat is.

 

Double-Tap-on-iPhone-home-button

Ez azért is fontos, mert az iOS balról jobbra, fentről lefele szigorúan rendezi az ikonokat.

A csengőhang kérdést nem részletezem, Árpádnál megtaláljátok.

iOS jóságok

Az imént leírtam mi az, ami nem jó a rendszerben. Lássuk, mi az, ami vitathatatlan érdeme a rendszernek. Ez pedig, hogy egyben van a rendszer. Minden tekintetben. Az Apple szolgáltatásai átjárják az egészet. A rendszer érzékeli, ha a másik félnek szintén iPhone-ja van, s hívhatjuk automatikusan Facetime (olyan, mint a Hangouts) hang vagy videohívással. Ugyanez működik az iMessage rendszeren keresztül.

Az AirPlay, vagyis távoli zenehallgatás, HandsOff, amikor a telefon értesítései a számítógépen (csak OSX) megjelennek, mind olyan apródágok, amik nagyon kényelmessé teszik az ökoszisztéma használatát.

Az ujjlenyomatolvasó minden szinten be van építve a rendszerbe. Még a külső alkalmazások, mint a LastPass is tudta kezelni, s azzal oldottam fel a mesterjelszó helyett. Hiába van ujjlenyomatolvasó a Mate S-ben, nem tudom használni az Androidos LastPass alkalmazásban. Ez a Marshmallow érkezésével lehet, hogy megváltozik, mert akkor már nem a gyártó hergeli bele a rendszerbe azt, hanem az Android rendszer része lesz.

Elképesztően jó a családi felhasználás támogatása. Gyermekeknek külön gyermeki fiók hozható létre, s csak az általunk jóváhagyott alkalmazásokat telepíti. Ugyanitt az alkalmazások megosztása is működik, vagyis, ha én megvettem egy appot, akkor azért egyszer kell csak fizetni, s az egész család használhatja.

A rendszerfrissítések gyorsan jönnek, ha esetleg mégsem, akkor az oldschool iTunes segítségével bármikor telepíthetők. Így nem történhet olyan, mint nálam a Nexus 7 esetén, ami a 6.0-át egy hete kapta csak meg. Tudom, hogy telepíthettem volna, de akkor bootloader unlock, stb. Ami viszont már messze nem egy átlag felhasználó szintje.

Összességében

Az iPhone 6S egy nagyon jól összerakott telefon. A vékonysága és formavilága nagyon bejött. A kamera jó, de nem emelkedik ki a nálam járt Android telefonokhoz képest. Érdekes, hogy a Time Lapse funkció egy darabig az Android kamera alkalmazás része volt, idővel viszont eltűnt. Az iPhone kamera alkalmazásában viszont benne van. Nem mintha egyébként rengeteget használnám. :)

Vegyes érzésekkel tekintek vissza arra az időre, amíg nálam járt a telefon. S talán jó is, hogy nem frissiben írtam meg a bejegyzést. Mivel akkor még az idegesítő apróságokból fakadó frusztráció dominált. Dühítő volt naponta találkozni valami banális aprósággal, amit másképp szoktam meg sokévi Android telefon használat után. A legnagyobb bajom talán a Tasker alkalmazás hiánya volt. Több apróságot oldok meg az alkalmazással, s ezek pár nap után elkezdtek hiányozni.

Szerethető rendszer az iOS, de másképp kell hozzáállni. Ha valakinek tetszik az, amit Cupertinoban megálmodtak, akkor ne habozzon, ennél jobbat úgysem talál. Ha az egyediség, testreszabhatóság szempont, akkor Isten hozta az Android Portálon! :)

Nyomkodj gombokat >>Share on Facebook
Facebook
0Share on Google+
Google+
0Tweet about this on Twitter
Twitter
, , , ,

About kobak

3 gyermek édesapja, matematika tanár, s kütyü függő. Majd' minden vizes, s szeles sport szerelmese. Amikor épp nem ide írogat, akkor saját blogját vagy a Twittert gazdagítja gondolataival.
View all posts by kobak →