MojAndroid
(x) hirdetés

Érdemes figyelemmel kísérni a ZEEKR kezdeti mozgolódását az európai piacon, ugyanis ígéretéhez híven a kínai elektromos autógyártó megkezdte az olcsóbb SUV-jának Európába szállítását.

Alig egy hónapja, hogy a 001 zászlóshajóit elindította európai turnéjára a ZEEKR, most az X névre hallgató SUV-jait is az öreg kontinensre tartó hajóra pakolta fel a Geely tulajdonában álló vállalat. Ez a lenyűgöző fejlődés elsősorban a Geely Holding anyavállalatnak köszönhető, hiszen a kínai startup mindössze két éve létezik.

A ZEEKR még tavaly novemberben jelentette be, hogy európai babérokra akar törni. Ezzel a lépéssel pedig a Geely prémium-kategóriás termékcsaládja nem csak a Teslát veszi célkeresztbe, hanem a hagyományos európai márkákat is. Mint például a BMW-t, az Audi-t vagy éppen a Mercedes-Benz-t.

Hamarosan megkezdődik a ZEEKR 001 és az X értékesítése Európában

Legalábbis a ZEEKR a Weibo oldalán jelentette be azt a hírt, hogy a szedán után az olcsóbb, X SUV modellek első százait is felpakolták Hongkongban, és várhatóan még a negyedik negyedévben a szerencsés tulajdonosaihoz kerülnek Svédországban és Hollandiában egyaránt.

Továbbá a Weibo bejegyzésben egy klassz videó is található a ZEEKR X európai változatáról, de a kínai elektromos autómárka az X-en (Twitter) is megosztotta a kiváló hírt.

A ZEEKR még tavaly tavasszal vázolta fel Európára vonatkozó stratégiáját, melyben világossá tette az első körös megjelenéseket. Továbbá azt a célt tűzte ki maga elé a kínai startup, hogy 2024-ig további hat európai piacon jelenne meg. Azonban ezen új országok listáját egyelőre nem osztotta meg a ZEEKR.

Viszont a svédországi és a hollandiai kezdőárak még az előrendelések alkalmával publikusak lettek. Itt kiderült, hogy a ZEEKR 001 szedán kezdőára 59 490 eurótól, míg az X SUV 44 990 eurótól kezdődik.

Akárhogyan is, a ZEEKR abban reménykedik, hogy e két modellel hatalmas hírnevet szerez magának Európában. Sikerülhet neki?

(via)

Partnerünk az e-cars.hu

(x) hirdetés
2023.09.21.

Ezeket már olvastad?

+