Revolut

A Revolut egy érdekes pénzügyi képződmény. Lassan az ismerettségi körömben mindenki Revolut kártyákkal szaladgál. Nekem sokáig nem ütötte meg az ingerküszöböm a dolog és nem is értettem ezt a nagy felhajtást a Revolut körül. Persze kiderült gyorsan, hogy lehet segítségével Crypto világban is boldogulni, Bitcoin, ethereum számlákat fenntartani.

Ezidáig a PayPal illetve Skrill szolgáltatásokat használtam csak. Mindekettő egyébként hasonlatosan a Revoluthoz tud pre-paid Mastercard kártyát is kibocsátani. Ezek közül a PayPal sajnos itthoni ügyfelek számára nem, a Skrill pedig úgy adja a kártyát, hogy tisztáznunk kell, milyen devizanem áll mögötte.

Az előbbi szolgáltatásokkal szemben a Revolut kártya mögött szinte bármilyen nagy devizanemben elhelyezhetjük a pénzünket, majd azt a devizát fogjuk költeni, amivel éppen fizetünk. Németországban az Euro számláról fogyasztunk majd, USÁban pedig dollárt költünk. Kimondottan praktikus megoldás.

Hogyan lesz Revolut kártyád? Kattints ide, töltsd le az appot és regisztrálj! Most éppen ingyenesen postázzák a dombornyomott MasterCardot.

Érdekes, hogy nekem már szinte alig akad olyan ismerősöm, barátom, akinek nincs még Revolut kártyája, pedig a minap megjelent Portfolio cikk és interjú alapján “csak tízezer” körülire teszik az itthoni felhasználók számát.

Revolut - Better than your bank
Revolut - Better than your bank

Ha még nincs, miért nincs? Ha már van, mit szeretsz benne a legjobban?

U.I.: többeknek feltűnt, hogy a bejegyzésben “nem sima” linkek vannak, hanem olyan meghívók, amik feloldották a Crypto funkciót az én Revolut fiókomban. Ha másnak is van erre igénye, jelezze kommentben és betesszük az ő linkjét.

Nyomkodj gombokat >>Share on Facebook
Facebook
13Share on Google+
Google+
0Tweet about this on Twitter
Twitter
, , , ,

About kobak

3 gyermek édesapja, matematika tanár, s kütyü függő. Majd' minden vizes, s szeles sport szerelmese. Amikor épp nem ide írogat, akkor saját blogját vagy a Twittert gazdagítja gondolataival.
View all posts by kobak →