MojAndroid
(x) hirdetés

Itt az új év, és mint minden évben, itt van a legelvetemültebb sajtóesemény, a Las Vegas-i CES. Milyen elvetemült dolog egyből a szilveszteri punnyadás után bedobni egy ilyen eseményt, hogy ne tudjon pihenni a szegény blogger?

Szóval igen, CES 2016

Szóval az elmúlt hét nagy hírgyára nyilván a CES, ahol kamaszkorba lépett az Android Auto, voltak érdekességek a VR világból, és a Samsung piacra dobott egy hűtőszekrény méretű okostelefont — vagy egy okostelefon kinézetű hűtőszekrényt. (Grey hat hackereknek, káosz professzoroknak ötlet: úgy meghekkelni a Samsung okoshűtőt, hogy minden hűtő egy véletlenszerűen kiválasztott másik hűtő tartalmát mutassa azon az óriási kijelzőn. Ez közelebb hozná a felhasználókat egymáshoz, nem?…)

Én viszont abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy bár követtem az eseményeket, viszont mivel mindezt Londonból, business tripről tettem, az Androidportál Rádió aktuális adásában nem tudtam részt venni — viszont Kobak és Syck remekül kitárgyalta a főbb trendeket, így itt most külön nem kell írnom róluk, és szemezgethetek a CES további érdekességei közül. Úgyhogy most ugrás a podcast BUÉK CES adásra (a link kivételesen új tabon fog megnyílni), indítsd el, és úgy olvasd tovább a cikket, a tökéletes multimédia bigyós izé (© Kispál és a Borz) érdekében!

  • Én pedig először hadd szóljak az Android Wear óráról, ami még nekem is (majdnem) bejön: Casio WSD-F10 névre hallgat, víz- és ütésálló, légnyomásérzékelővel, iránytűvel és gyorsulásmérővel van felszerelve, és egy ügyes trükknek köszönhetően szükség esetén egy hónapig is elketyeg egy töltéssel. Annyira tetszik, hogy még a mai kiemelt képünk is az lett. Az ügyes trükk természetesen két rétegnyi kijelző: a “sztenderd” 320×300 pixeles színes LCD fölött egy monokróm LCD kijelző (tudod, mint a régi kvarcórákon), ami az időt tökéletesen mutatja, áramot viszont nem igényel sokat.
  • A New Balance (tudod, Steve Jobs cipője) Android Wear okosórát fog piacra dobni.
  • Idén nyáron érkezik az első Project Tango telefon a Lenovo-tól, 500 dollár alatti árral.
  • A Xiaomi Redmi 3 4100 mAh akksival fog érkezni. Az sajnos nem derül ki, hogy ezzel hány üzemórát fog bírni a telefon.
  • A BlackBerry 2016-ban csak Androidos telefonokat fog gyártani.
  • Jönnek a Google Cast kompatibilis Harman Kardon wireless hangfalak. Egy kisebb szettet már 100 dollár körül is megkapunk majd, de az OmniBar+-ért azért ki kell majd perkálni egy ezrest is.
  • És jön egy rakás új ChromeCast és Android TV partner: az Arcelik, a Vestel, az RCA, a Hisense, a TCL és a Bang & Olufsen TV-t, a fent említett Harman Kardon mellett a B&O Play, az Onkyo, a Philips, a Pioneer, és a Raumfeld pedig Chromecast Audio eszközöket gyárt majd a Google platformjaihoz. (A Google hivatalos posztja a témában erre.)
  • 70″-os (igen, HETVEN COLOS) tévé a Xiaomi-tól. 1500 dollár körül. Nem Android, de elég durva, hogy bekerüljön ide.
  • 2016-ban jönnek az okostetoválások… mkay.

CES speciál: Netflix mindenhol!

Igen, a CES legnagyobb durranása a Netflix globalizálódása: a világ segglyukait leszámítva mindenhol, még Magyarországon is (!!!) elérhetővé vált a legjobb dolog amit szex előtt csinálhatsz. Persze nem minden érhető el mindenhol, szóval továbbra is minden másra ott a torre ingyenes filmkölcsönző. Mondjuk azt nem értem, hogy pl. Szíriában miért nem tették elérhetővé — ki tudja, lehet, hogy a Netflix & chill életérzés eluralkodna ezen a szegény polgárháború tépázta környéken és felfüggesztenék a csatározást. Krím-félsziget dettó.

És hát ne feledkezzünk meg erről sem:

Mit is mondhatnék…

fozzie-facepalm

 

Pénzügyek — HTC: jaj! :(

A HTC sajnos újabb tragikus évet zárt. Gyenge kezdés után egy rettenetes karácsonyi időszakot sikerült összehozni, így a 2015-ös bevétele 35%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, 3,64 milliárd dollárra. A Reuters (a Reuters!) egy 2016-os előrejelzésében lényegében el is temette a céget (és csak ez a cikk újabb 2,6%-os részvényárfolyam-csökkenést eredményezett).

Cher Wang, a HTC CEO-ja szerint mi sem áll távolabb a valóságtól, a HTC technológiában előzi a vetélytársait, izgalmas flagshipekkel készülnek 2016-ra, a Vive személyében pedig, a Valve-val kötött partnerségnek köszönhetően forradalmat indítanak majd a VR szegmensben. A hordozhtató fitness kütyük piacán pedig az Under Armour-ral (tudod, Endomondo) kötött partnerségük fogja őket segíteni majd egy előnyös pozíció elérésében.

Nem titkoljuk sose, hogy mi a portál virtuális szerkesztőségében imádjuk a HTC-t. Kobak anno HTC Magic-cel, én HTC Dream-mel kezdtük, mai napig kedves a szívemnek a HTC One S is, és szeretjük a mostani eszközök dizájnját is… DE: egyikünk sem használ HTC-t manapság. A cég partnerségei valahogy rendre nem hozzák az eredményeket (lásd pl. Beats, vagy a Re Camera), a jobbnál jobb telefonok nem hozzák a forgalmat. És szemben a Sony-val, pláne a Samsunggal, a HTC egy “one trick pony”, a telefongyártáson kívül nincs más. Ezen próbálnak most segíteni a VR- és sportkütyüszegmensben való szárnypróbálgatással.

Szóval meglátjuk. Mi drukkolunk.

Pénzügyek — Huawei: yay! :D

A halloweenkor posztolt Android pénzügyi eredményes cikkből valahogy kimaradt anno a Huawei. Nem is értem miért, ők most az ipar csodagyereke, első kínai Nexus, szép óra, minőség, stb. Úgy tűnik ez nem csak optikai csalódás, a Huawei most közzétett éves eredménye szerint 2015-ben 35%-ot nőtt a cég bevétele. Tudjuk, hogy ezzel (és a mögötte álló 100 millió eladott készülékkel) lenyomták a Xiaomi-t (ami nem semmi), az viszont újdonság, hogy ez konkrétan több, mint 60 milliárd dolláros bevételt jelent. Igencsak szép eredmény, és az androidportal.hu szakvéleménye szerint meg is érdemlik, innen is gratulálunk.

Pénzügyek — Samsung: zúg a traktor, szánt az eke, a Samsung pedig képernyőt tesz mindkettőbe :)

A Samsung nem zárt különösebben jó negyedévet, majd’ 10%-kal az elvárások alatt fognak teljesíteni — de még így is növelik a profitjukat 15%-kal,

Mindenmás


Ennyi fért bele erre a hétre, kommentben jöhet, ami kimaradt, egyébként pedig tudjátok: katt bármire onnan fentről! ⬈ ⬈

(x) hirdetés
2016.01.11.

+