MojAndroid
(x) hirdetés

Újabb hét, újabb vasárnap!

De közhelyszótár helyett csapjunk a lecsóba egy kis food for thought felütéssel:

Titeket nem idegesít vérbe az új Hangouts app?

A múltkor pont lamentáltam, hogy hol tart, és hol nem tart még a material design, és a legeklatánsabb példát nem említettem a kiforratlanságra: a Hangouts Google app, pár verzió óta material design, és szerintem konkrétan visszalépés. Ami legjobban idegesít (és miközben írom, talán eszembe jutnak a többiek) az a bal swipe-in menü eltűnése. Ez az új verzióban már csak a kontaktlista nézetben érhető el, a chat nézetben már nem – tudod, mert ott értelme is lenne. Így ha egy chatben benne vagyok (és általában benne vagyok – te benne vagy?), és egy másikban is benne lennék (és általában benne lennék – te benne lennél?), a korábbi bal swipe -> tappantás -> kész user journey helyett most bal felső sarokba tappantás megpróbálás -> realizálás hogy a telefon nagy -> nagy nehezen mégis bel felső sarok elérés, de közben telefon majdnem elejtés -> főnézetből a másik kontaktra tappantás -> kész a teendők rövid listája. Sőt, mintha régen chatek (óppárdon, Hangoutok) között mintha szimpla jobbra-balra swipe-pal is lehetett volna navigálni mintha, most meg!… Szóval #köszorbán, ezt is jól elintézted nekünk. (Ahelyett, hogy végre integrálnák az SMS funkcionalitást a desktop Hangoutsba, aminek még értelme is lenne.)

No de kár lenne pörlekedni, áskálódni azon, hogy ki ölt meg kit1, mert van egy csomó érdekes(-ebb) dolog is.

Meg azért se, mert a fenti inkonzisztenciákon/sorjás széleken nyilván folyamatosan dolgoznak a megfelelő ux-sorja-lereszelő szakemberek, és még azért se, mert mindez egyáltalán nem gátolta meg a 2014-es UX Award zsűrijét abban, hogy a material design-nak ne ítéljenek meg egy aranyérmet (gold prize-t, pontosabban), “BEST CONTRIBUTION TO UX” kategóriában.

Szóval haladjunk tovább.

Hacked App

Kezdem például azzal, hogy lehet, hogy Joaquim Vergés (Twitter, Play Store) nem azért nem abandonware-esítette (tulajdonképpen) a Falcon Pro-t, mert ööö, csak, vagy mert nincs már a Play Store-on, vagy mert a Twitterre már csak külön hackkel lehet 3rd party app-ból belogolni, tudjátok, olyasmi top hack-ekkel, mint ami anno a Swordfish-ben volt, ilyen 3D-ben mászkáló digitális kukacokkal, miközben Hale Berry… na de hagyjuk, szóval nem azért, hanem mert máson dolgozik: ezen. Ez nem tudjuk még, hogy micsoda, de majd 48 órán belül egyszercsak megtudjuk, hogy micsoda ez.

ChromeOS és az Android appok

A hét nagy híre volt más körökben, hogy a ChromeOS mostantól Android appokat tud futtatni. Nos, nem kellett sok idő ahhoz, hogy a ChromeOS megoldását áthekkeljék mezei Chrome-ra is, úgyhogy bár bugos és kressel, de létezik: Android appokat lehet futtatni asztali gépen. Infók itt, itt, meg egy kicsit itt, de mint rendesen, ha a releváns infót akarod, akkor olvasd el a Slashdot cikk alatti kommenteket.

Kishírek a Google Play háza tájáról

  • Szeptember 30-tól azok a fejlesztők, akik pénzt kérnek a Play Store-ban, kötelesek lesznek megadni a “physical address”-t, vagyis valós (lak-)címet. Ez látszólag egy fontos és felhasználót védő lépés, mégis nagy a felhördülés, elvégre az ilyen fejlesztők a legritkább esetben tudnak megadni valami irodai corporate elérhetőséget… az otthonit meg én se szívesen adnám.
  • Ami viszont fasza: ugyanígy 30-ától a Play Store-on nem csak az appok ára, hanem az in-app purchase-ek árai is megjelennek.

THAW

Na jó, még egy rövidke editorial, aztán tényleg jön a szokásos frissült/új/érdekes app lista.
Szóval THAW. Az MIT-n fejlesztik, egyfajta “kiterjesztett képernyő” funkcionalitás, de tegyük a szívünkre a kezünket, erre várunk már mióta: hogy a telefon és a számítógép, pontosabban a rajtuk levő állományok viselkedjenek úgy együtt, lépjenek úgy kölcsönhatásba, mintha a fizikai világban léteznének. Ehhez minden adott, nem kell új hardvert fejleszteni, csak ötlet kell, meg, ezek szerint, egy MIT. Szerintem tök állat.

App hírek

  • Ingyenes lett az Instapaper, bár szerintem too little, too late… Ja igen, és mostantól cserébe a premium pack havi 3 dodó lett, ami ugye eleve sokaknak el fogja venni a kedvét. Marad a Pocket.
  • Trello és Todoist integrációt (egész kiterjedtet) kapott a Sunrise, ami egyébként nettó egészen szép naptár app. Részletek itt.
  • A Chrome mostantól már a javasolt keresésekben (Instant, vagy mi ennek a neve) is megválaszol kérdéseket. Itt van mit kell tenned és hol, jó lesz neked:
    • Go to chrome://flags in a new tab
    • Find the ‘Answers in Suggest’ flag
    • Tap on the drop down box
    • Set it to ‘Enabled’

    Bővebb infó itt.

  • Ha gyors vagy, még elcsípheted a Leo’s Fortune-t 40%-os árengedménnyel! Nálunk a családban a “szőrmókos” játék az egyik kedvenc (volt, mert már végigjátszottuk a gyerekekkel), nekem nagyon tetszett a (mondjuk ki) tökéletes megvalósítás, a gyerekeknek a figurák… tényleg nagyon megéri azt a 3 dodót!
  • Megjött Androidra a Goat Simulator!!!!!44négy
  • Lássunk egy kis crowdsourcingot: az Android Authority írt egy összefoglalót a 9 legjobb Facebook appról… Volna ezt valakinek kedve átnyálazni és megírni kommentben az 1 legjobb Facebook appot? Azért kérdezem ezt ilyen kendőzetlenül, mert szerintem a legjobb Facebook app ez… ugyebár.

Iparági hírek, vagy mik

  • Sajnos akkora főnökök még nem vagyunk, hogy a Hírhétfő is újrainduljon (Sycko, Szöges, Rumcájsz, Kobak urak felkészülnek), de ha lenne, akkor megírtuk volna hogy bejelentették az Android One-t, ami a Firefox OS-t saját pályán próbálja majd leigázni és behúzni a következő 5 milliárd okostelefon felhasználót. (Én, egy lábbal itt, egy lábbal meg a Mozilla Manifesto mögött, őszintén remélem, hogy kiegyenlített küzdelem lesz, ami mindkét platformnak sikeres.) Nos, a hardver mellé egészen hamar megérkezett a forráskód is, így kell ezt csinálni.
  • Az Android One érdekessége egyébként az (is), hogy nem a Qualcomm, vagy a Samsung gyártja a CPU-kat bele, hanem a Mediatek – biztos rengetegen vágjátok, ez az a kínai gyártó, akik négy-, meg nyolcmagos procikat gyártanak, amik aztán egy kétmagos Qualcomm teljesítményét hozzák. Ezt a legkevésbé sem kritikaként mondom, hiszen árban is konzisztensek. No de a lényeg nem ez, hanem hogy étel-ital meglegyen az Opera sikeresen megállapodott velük, hogy az Opera Max technológiájukat (leegyszerűsítve egy kőkemény adattömörítő-adatforgalomoptimalizáló megoldás) hardveresen támogassák – ez nagy win az Operának, akikről egy ideje már nem nagyon hallottam, most viszont betaláltak: az Android One piacok vélhetően meglehetősen érzékenyek a felhasznált sávszélességre.
  • Mindeközben pedig csöndben kijött a CyanogenMod 11.0 M10, tele új fícsörökkel, Galaxy S5 Sprint változat supporttal, cserébe kikerült a obake, a toro, és a toroplus (igen, ez sajnos többek között a Samsung Galaxy Nexus-t is jelenti, pedig hogy szerettem!…)

Kihagytam valamit? Elhallgatom az információt? Hülye vagyok? Okos vagyok? Nem tudok magyarul? TL;DR? Van valami szaftos bennfentes infód? Írd meg kommentben!


Header image via GSMArena – thanks!

(x) hirdetés
2014.09.21.

+