MojAndroid
(x) hirdetés

Tegnap bátor és botor vállalkozásba fogtam, amikor feltettem a friss 4.0-át a telefonomra. Nem először frissítettem a telefonomat, s tettem rá custom romokat, rootolva van a telefon, főleg a Titanium Backup és a Webkey miatt. Tehát nem most kezdtem a dolgot.

Azonban tegnap annyira megörültem a Nexus S-re megjelent 4.0-nak, hogy ész nélkül telepíteni kezdtem, nem nézve milyen verzió, kiadás, stb. Ehhez tudni kell, hogy Nexus S az messze nem egy bizonyos telefont jelent, van 9020 és 9023 széria. Ez azért fontos, mert ezek között nem kicsi a különbség. Hogy a legfontosabbat említsem, a 20-as AMOLED-es, s kicsit drágább a 23-mas SLCD-s, s ennek köszönhetően könnyen kitalálhatta mindenki, kicsit olcsóbb.

Az egyik hiba az volt, hogy nem néztem körül, a másik, hogy nap végére a telefonom akku töltöttsége, mint minden sokat simogatott oksotelfoné, a 0-hoz konvergált. Vagyis a sikeres flash után, amikor kirohantam segíteni, s a töltőről lehúztam a telefont, nem tudtam, hogy miért nem indul már többet újra.

Tanulság 1: Figyelj oda, ha flashelsz. Olvass utána, s kövesd végig a kijelzőn a menetét. Még akkor is, ha százhetvenharmadszorra csinálod.

Első gondolatom persze, hogy az aksi volt. Biztos lemerült, nem töltődött rendesen, miközben flasheltem. Aztán egy egész estén át tartó töltés reggelre ráébresztett, hogy nagyobb a baj. Mivel a telefon kb. semmit nem reagált, egyből arra gondoltam, hogy valami meghibásodott, zárlatos lett, elő is kerestem a garipapírokat, s azon morfondíroztam, vajh belefér-e a garanciába egy ilyen hiba. (Nem). Ennél azonban jobban zavart, hogy nem volt wipe (teljes törlés), gondolván, hátha felmegy így is a rom, vagyis ha szervíz, akkor minden adatom megy a szervízbe (ott meg ki tudja mi lesz vele).

Tanulság 2: Mindig legyen valami lock/védelmi mechanizmus a telefonon. Elhagyhatod, szervízbe mehet, stb.

Reggel Deino ajánlotta a következő xda topicot, ahol több sorstárs is összegyült. Itt Adam Outler segítette a hozzám hasonlóan papírnehezéknek (tudjátok, amit rátesznek az irodában a sok papírra, hogy ha huzat van, ne fújja el a szél azokat) alkalmas, de másra nem jó állapotú telefonok tulajdonosait. Összerakott egy kiváló alkalmazást, amivel életet lehet lehelni a telefonokba. Eredetileg Galaxy S-eket mentettek vele, de mostantól Nexus S-t is kezel.

A menet a következő, ami nálam működött:

Kellett egy natív ubuntu. Nem vmware/virtulabox/stb., úgy sajnos nem ment (ez volt a fő bajom).

Ezután a Team Hummingmod’s UnBrickable Resurrector R37 (én még a 37-tel csináltam, azóta van 38 is) vagy újabb verziója – http://code.google.com/p/hummingbird-hibl/downloads/list (letöltés)
És természetesen a legfrissebb Java és Fastboot- http://java.com/en/download/installed.jsp, illetve http://android.com (itt az sdk-t kell letölteni, onnan is a fastboot kell majd, ami a platrorm-tools mappában található. Több helyen lehet csak fastbootot letölteni magában, de én jobb szeretem a biztos forrást)

Ubuntun a letöltött UnBrickableResurrectorR38.jar fájlt futtathatóvá kell tenni (chmod +x UnBrickableResurrectorR38.jar terminálban, vagy jobb klikk, s bepipálni a futtathatóságot), s java-val elindítani. Ezután Nexus S-t rádugjuk usb-n a gépre akku kiszedve. Bekapcsoló és a hang fel gomb benyomva, akkut betesszük (a gombok eközben végig nyomva maradnak).

Ekkor felismeri az alkalmazás a csatlakoztatott telefont. A lenti listából ki kell választani az “S5PC110 (Nexus S)” telefont.

Download Mode gombot megnyomni, amikor jelszót kér (Linuxon rendszergazdai jogosultság kell az alkalmazásnak) a rendszer azt is megadni, aztán szól, hogy kész. Kéri, hogy adományozzunk a fejlesztőknek, hogy többet lehessenek a feleségeikkel. Megtettem.

Ezután engedd el a gombokat, s az alkalmazás tetején látod majd, hogy fastboot mode. Ekkor nyertél!

Leszedtem az eredeti 2.3 romot (a boot.img és a bootloader.img, amikre szükség lesz, ezek kuszálódtak össze, ezért nem indult a telefon), s kiadtam a következő parancsokat.

fastboot flash boot boot.img
fastboot flash bootloader bootloader.img
fastboot flash recovery recovery-clockworkmod.img

Ezután a telefont lehúzva a gépről, akku ki-be, utána bekapcs, s be tudtam menni a jól ismert, s szeretett clockworkmod recovery-be. Innen már a tegnap készített nandroid backup-ból visszaállítottam a rendszert. Jelenleg még 2.3.6 van újra a telefonon, de nem sokáig. :)

Tanulság 3: Remek Androidos közösség van, s az emberek mindig segítenek. Hihetelen, hogy mert pár ember a saját hülyeségéből elrontja a telefonját (including me) és erre előkerül valaki, aki csak, hogy segíthessen készít egy alkalmazást (illetve integrálja bele a Nexus S-t, amije egyébként neki nincs), hogy segíthessen.

2011.12.18.

+