MojAndroid
(x) hirdetés

Közületek biztos sokan emékeznek a méltán nagy sikerű magyar játékra az Imperium Galacticára, ami annak idején két részt is megélt. Hasonló a helyzet a lengyel feljesztésű Space STG-re is, aminek a második részével fogok foglalkozni. A cikk alanya már 100 000 letöltés felett jár a marketen.

Aki esetleg nem ismerné az űrstratégiákat: a cél, hogy az adott bolygókat a lehető legrövidebb idő alatt elfoglaljuk. Ehhez persze az ellenfel(‘ek)nek is lesz némi beleszólása. A bolygók elfoglalása és kolonizálása után (amiket űrhajókkal tehetünk meg) húzhatunk fel különféle épületeket, fejleszthetünk, illetve újabb űrhajókat gyárthatunk, katonai fölényünket erősítve. A mesterséges intelligencia kimondottan jóra sikerült, itt végre a könnyű fokozat is szó szerint értendő – ellentétben az IG-vel, ahol gyakran csalt a gép (jelentős létszám- és nyersanyagfölénnyel indult).

Jelenleg 40 különböző küldetésre van szétszéve a játék, küldetésenként kevesebb, mint 10 bolygóval, így nem kell attól tartanunk, hogy esetleg nem tudjuk kordában tartani hatalmas birodalmukat.

Szemben az Imperium Galactica II-vel, itt sajnos csak egy faj van (az ember), így a változatos erőfölény hiányzik, illetve kisebb, hisz az eltérő fejlettségi szintnek megfelelően azért változatos.

A játék sajnos demo, de a teljes verziót bárki megvásárolhatja 2.99$-ért, paypalon keresztül (ehhez segítséget kap a feljesztő weboldaláról). Így mindössze 3 küldetést játszhatunk végig és a kutatás-feljesztést sem tudjuk igénybe venni. Több nyelven is elérhető, sajnos a magyar nincs köztük, de a fejlesztő ingyen teljes verziót ígér annak, aki lefordítja saját anyanyelvére. (Elszántak előre!) A játékot Galaxy S II-n teszteltem, bug nélkül futott, de a grafikai szintnek köszönhetően gyengébb telefonokon is futni fog.

Ez az első irományom, remélem elnyeri tetszéseteket.

Frissítve:
Miután kapcsolatba léptem a fejlesztővel, ő 5 embernek ingyen kódot ajánlott fel egy játék keretében. Így reklámmentes és teljes értékű verziót kapunk.
Csupán három kérdésre kell válaszolni:

1. Mi a fejlesztő teljes neve?
2. Melyik hajótípussal lehet nyersanyagot szállítani egyik bolygóról a másikra?
3. Hány nyelven érhető el jelenleg a játék?

A helyes megfejtéseket PM-ben várom. Az első 5 beküldő megkapja a kódot. Figyelem, csak a te ID azonosítóddal együtt tudom elfogadni a választ. Ezt a Buy menüpont alatt találod a Buy paypal-ra bökve (6 számjegyű kód).

2011.10.25.

Ezeket már olvastad?

+