Hangrögzítés mesterfokon

Hangrögzítő alkalmazásból annyi van a Play Store-ban, hogy győzzön az ember válogatni. Azonban két fiatalember mégis arra az elhatározásra jutott, hogy kell még egy. Ők hozták létre a Canomapp-ot. Az alkalmazás lényege, hogy amikor elindítod a hangfelvételt, akkor közben hozzá tudsz csapni egy csomó mindent.

  • Képeket
  • Markerket (a fejlesztés olyannyira dinamikus, hogy miközben a cikk készült, itt történt egy ikoncsere, mert nem volt egyértelmű, a Marker mire való és félrevezető volt az előzőleg alkalmazott ikon)
  • Jegyzetet

Mindezt ingyen és reklámok nélkül. Az alkalmazás most, hogy elindult a második félév a felsőoktatásban, minden diáknak ott kellene, hogy legyen a telefonján. Ülsz az előadáson, rögzíted, amit mond az előadó. Eközben a táblaképet, vagy slide-okat fényképezed, illetve, ami fontos, azt jelölöd, hogy később vizsgára készülvén tudd mire kell odafigyelni.

Ha nekem lett volna ilyenem, biztos használnám. És mindezt két lelkes magyar ember készíti. Andrással, a fejlesztővel beszélgettem az alkalmazásról.

Balázs: Szia, igen. Mesélsz róla, honnan jött az ötlet?
András: Szia. Az ötlet onnan jött, hogy régebben sokat jártam előadásokra, oktatásokra és mindig kivetítettek különböző diákat, adatokat, fontos információkat, stb. és ezeket nagyban fényképeztem illetve felvettem.
Elő is jött a probléma, hogy a képek megvannak, a hangfelvételek megvannak csak nem tudom őket úgy “összeszinkronizálni”, hogy az fogyasztható legyen.
 Mindig is gondolkodtam egy mobilos applikáció ötleten és eszembe jutott, hogy én ezt anno kitaláltam és ezért elkészítettem először magamnak majd pedig kitettük Play-re.
Röviden tömören.
B: Hányan dolgoztok rajta?
A: Ketten. A társam mint designer, én mint fejlesztő.
B: Mik a tervek a jövőre nézve? Min dolgoztok most az app kapcsán?

A: Jelenleg az applikációt akarjuk jobbá tenni a felhasználók visszajelzései alapján. Próbálunk minél több visszajelzést kérni, hogy minél kifinomultabb és felhasználóbarátabb legyen. Tervben van, hogy teljesen újragondoljuk a felületet vizuálisan és működésileg, ehhez igyekszünk minél több visszajelzést gyűjteni, ezért próbáljuk is minél több felhasználóknak eljuttatni.

1 éven belüli tervek: iOS-es verzió.
Hosszútávú terv: Egy webes felület ezen felvételek, vagy Canomapp “csomagok” lejátszása, kezelése, megosztása másokkal. Persze felhasználók igyényeitől függ, hogy szükségük lesz-e rá.

B: Megmarad hobbi projektnek, vagy vannak távlati tervek, hogy reklám, vagy értékesítés is lesz?

A: Jelenleg mind a ketten hobbiként kezeljük de nem zárkózunk el attól, hogy komolyabban tekintsünk rá. Ehhez jönni kell olyan eredményeknek, hogy lássuk, hogy meg fogja érni.
Reklámok nincsenek, jövőben lehetséges, hogy lesznek illetve alkalmazáson belüli vásárlási lehetőség is lesz extra funkciókkal.

B: És mit csináltok egyébként? Amikor nem a Canomapp fejlesztése zajlik? Egyetem/munka?

A: A társam Product & Graphic designer, míg én rendszerfejlesztő vagyok.

B: Honnan kapta az app a nevét?
A: A név a CAmeraNOteMArker-ből jött valamit az App egybeolvdásából
B: Ezt nem feltétlen raktam volna egyedül össze. 😀

A: Bár még dolgozunk azon, hogy valami misztikus sztorit kerítsünk a név megszületésének. 😀

B: Mikor került ki a Play Store-ba?
A: 2016. December. Igaz akkor még zárt béta verzióban. Kb januártól lett teljesen publikus.
B: Első körben gondolom ismerősökkel osztottátok meg, azóta milyen vonalon próbáltátok hírdetni?
A: Igen így van. Család, barátok, ismerősökkel osztottuk meg. Hirdetni konkrétan nem hirdetünk még. Jelenleg különböző tartalom megosztó oldalakon próbáljuk megismertetni az emberekkel az appot mint pl.: Quora
B: Mi volt a fejlesztés során a legnagyobb kihívás?
A: Én úgy gondolom, hogy az egész az volt és még mindig az. Egyikünk sem csinált még így elejétől egy ilyen projektet. Minden nap tartogat valamilyen kihívást. Pl.: Androiddal ezzel a projekttel kezdtem el foglalkozni. Mi az a felület / kinézet amit a felhasználó egyszerre átlát. Hogyan tudjuk eljuttatni másokhoz az applikáció. felhasználói visszajelzéseket hogyan kezeljük, stb..
B: Mit csinálnátok másképpen, ha most kezdenétek a fejlesztést?
A: Jóval több embertől kérnénk visszajelzést. Igényfelmérést is hamarabb készítenénk mint most tettük.
B: Mert mi történt, ami ezt indokolja? Kellett sokat módosítani az első visszajelzések után?
AHát ha sokat nem is, inkább, hogy nagyobb magabiztossággal álltunk volna minden feladatnak.
B: Köszönöm.

Töltsétek!

Kommentek, javaslatok jöhetnek! Andrásék minden visszajelzésnek örülnek.

Galéria

 

Nyomkodj gombokat >>Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on Twitter
kobak on Facebookkobak on Flickrkobak on Googlekobak on Instagramkobak on Linkedinkobak on Tumblrkobak on Twitterkobak on Wordpresskobak on Youtube
kobak
3 gyermek édesapja, matematika tanár, s kütyü függő. Majd' minden vizes, s szeles sport szerelmese. Amikor épp nem ide írogat, akkor saját blogját vagy a Twittert gazdagítja gondolataival.
  • dongoarpad

    Mindig öröm magyar fejlesztők alkalmazásairól olvasni.
    Az ötlet nagyon jó.
    Este lesz egy megbeszélésünk, ki is próbálom.

    • András Böröcz

      Köszönjük szépen.
      Kíváncsian várjuk a visszajelzését.

      • dongoarpad

        Először is gratulálok az alkalmazáshoz és csak így tovább. Bárcsak nekem lennének ilyen ötleteim.

        Ami tetszik:
        – Jegyzetnél tudok címet megadni és módosítani a jegyzet idejét.
        – Gombostű jó ötlet, meg lehet vele jelölni a fontosabb részeket.
        – Kép beszúrása is nagyon jó ötlet.
        – Visszajátszásnál tök jó, hogy automatikusan megjelenik a hozzáadott jegyzet.
        – Hangminőség rendben van.
        – Tetszik az egyszerű, letisztult design. Látszik, hogy a funkcionalitás volt a fő szempont, de ez nem ment a design rovására.
        – A felvételt nem csak sima hangfájlként tudom megosztani, hanem csomagként a jegyzetekkel és minden mással együtt

        Amit hiányolok, vagy fejleszteni lehetne:
        – Hozzáadásnál külön kellene venni a fényképkészítést és a kép beszúrást. Ha prezentációról szeretnék fényképet csinálni, akkor jó lenne, ha azonnal hozzá tudnék férni a fényképezőgéphez. Most ez két kattintás.
        – Hozzáadás gomb helyett lehetne egy plusz sor a felvétel indító gomb alatt, ahol megjelennének az egyes opciók. Szerintem hely lenne rá bőven és gyorsabban hozzá lehetne férni.
        – Miután megállítottam a felvételt, felugorhatna egy ablak, ahol el tudnám nevezni a felvételt. Az Összes felvétel menüben ezt utána meg tudom tenni, de ha elfelejtem, akkor macerásabb utána elnevezni.
        – A állandó értesítésnél jó lenne, ha meg lehetne állítani a felvételt.
        – Ha csomagként osztom meg, akkor lehetne mellette egy, az alkalmazásra vagy a tervben lévő webes felületre mutató link (nem tudom, hogy ez mennyire megoldható).

        A webes felület nagyon jó ötlet, tényleg jó lenne, ha számítógépről is elérhetném a felvételeket, vagy szinkronizálni lehet több eszköz között.

        • András Böröcz

          Köszönjük szépen a részletes visszajelzést.
          A fejlesztendő ötleteket átgondoljuk és azon leszünk, hogy elkészítsük őket.

  • Darkcomet

    Ez nagyon szuper.

  • József Gál

    Rendben van gratula Nektek! Javasolhatom, hogy a fejlesztés abba az irányba is elinduljon, (ha már megtörtént akkor mégjobb) hogy át lehessen tenni word dukumentumba, és nyomtathatóvá váljon a szöveg pl. szerződések, emlékeztetők stb készítéséhez? Vagy ha van már ilyen valahol azt megírnátok, hogy holtalálom meg? Előre köszönöm! Barátsággal, Gj

    • András Böröcz

      Kedves József! Köszönjük az ötletet. Ki tudnád fejteni konkrétabban az elképzelésedet?