Csillagok, csillagok, mondjátok el nekem…

Akiknek már megérkezett a telefonjára a Lollipop frissítés gondolom meglepődve vették észre, hogy a hangerő lefelé gomb hosszan nyomva tartása nem ugyanúgy működik, mint eddig. A Lollipop megjelenése után talán ezzel a változással voltak kapcsolatosak a Google+ csoportunkban érkező első (negatív) reakciók, hogy “miért nem lehet lehalkítani a telefont a hangerő gombbal teljesen, csak rezgésre”. Másoknak a státusz sorban tűnhetett fel egy új, ismeretlen ikon, a csillag. Mi is okozza ezeket? Nézzünk meg ismét egy újdonságot a Lollipop tulajdonságai közül alaposabban!

Eddig, a normál telefonokhoz hasonlóan két állapota volt a készüléknek, a normál üzemmód, és a lehalkított üzemmód. A profilokkal tudtuk szabályozni ezek működését, illetve ha csak gyorsan le akartuk halkítani a telefont, akkor nyomva tartottuk a hangerő lefelé gombot, és az teljesen elnémította a telefont. Az Android 5.0-val a hangerő szabályozás alaposan megváltozott. Most már három üzemmódja van a telefonoknak: a “Nincs”, a “Prioritást élvező” és az “Összes”. Az üzemmódok között csak a képernyőn tudunk váltani, a hangerő gombbal az aktív üzemmód hangerejét tudjuk csak megváltoztatni. Ha nem váltunk át kézzel a “Nincs üzemmódra”, akkor ez okozza, hogy a legkisebb hangerőnél is rezgő módban marad a telefon.

modok
hangerő módok gyorsbeállítás

Nincs üzemmódban a hangerő elhalkul, ahogy ez korábban is működött. Ebben az üzemmódban a hangerő gombok nem állítják a hangerőt, hiába nyomjuk meg őket. Ilyenkor az összes hívás és üzenetjelzés esemény hangerő nélkül történik, az ébresztés, és a média hangereje viszont a beállított értéken marad, pont úgy, ahogy eddig is működött a néma üzemmód. Prioritást élvező üzemmódban (ilyenkor jelenik meg a csillag) azok a személyek, akiknek engedélyeztük (erről majd később) a beállított hangerővel fognak tudni értesíteni, vagy hívni minket, mások számára viszont néma marad a készülékünk, mintha le lenne halkítva. Összes üzemmódban pedig bárki megtalál minket a beállított hangerővel.

A gyorsbeállítás felületen (fenti kép) a háromsávos ikonra bökve elérjük a hangerőt szabályozó felületet (lenti kép), ahol típusonként állíthatjuk be a hangerőt, ahogy azt korábban is megtehettük. (Az értesítés hangereje azért látható a képeimen, mert a Cyanogenmodban ez külön is állítható, az alap Androidban nincs ilyen, csak három hangerőt szabályozhatunk.)

hangero
hangerőt szabályozó felület (Csengetés, Média, Értesítés, Ébresztés)

Lehetőségünk van arra is, hogy az aktivált üzemmódnak megadjuk, hogy mennyi ideig tartson (15 perc, 30 perc, 45 perc, 1 óra, 2 óra, 3 óra, 4 óra, 8 óra), így ha moziba megyünk, megadhatjuk aktiváláskor a film hosszát, és film után automatikusan visszaáll a telefon az “összes” üzemmódra. Sajnos így nehezebben lesz tartható az a kifogás anyukánk/barátunk/barátnőnk felé, hogy elfelejtettem a telefont visszahangosítani. Esetleg ne áruljuk el nekik ezt a funkciót. :)

A “Prioritást élvező” üzemmódban az üzenetek fogadásának módját a fogaskerék ikonra bökve tudjuk pontosan szabályozni (ugyanez elérhető a Beállítások > Hang és értesítés > Zavaró üzenetek menün keresztül is). Itt tudjuk megadni azt, hogy milyen eseményeket szeretnénk megkapni ebben az üzemmódban, továbbá a hívásnál és az üzeneteknél megadhatjuk, hogy kik azok, akiknek elérhetőek szeretnénk maradni. A “csak ismerősök” a névjegyzékünkben szereplő összes személyt jelenti, a “csillagozott ismerősök” azokat jelenti, akiknek  a névjegyét csillaggal megjelöltük (például a névjegyek alkalmazásban), a “bárki” pedig azokat is jelenti, akik nincsenek a névjegyzékünkben (pl. bármilyen ismeretlen szám).

A beállítási ablak alsó részében azt állíthatjuk be, hogy a telefon mikor váltson át automatikusan a prioritás üzemmódba (Inaktív) és onnan vissza.

prior
zavaró üzenetek beállításai

A gyorsmenüben nem jelenik meg, de ide kapcsolódik még egy új dolog, hogy most már alkalmazásonként megadhatjuk, hogy azok üzenetei mikor és hol jelenjenek meg. Ezt a Beállítások > Hang és értesítés > Alkalmazásértesítések menüben találjuk. Az alkalmazáslistában válasszuk ki a korlátozni kívánt program nevét, és állítsuk be a kívánt módot. Ha itt a Prioritást élvező tulajdonságot bekapcsoljuk, akkor az adott alkalmazás üzenetei prioritás módban is meg fognak érkezni.

program
alkalmazásértesítések beállítása

Remélem sikerült tisztább képet adni az üzenetkezelés változásairól, további jó nyalókázást!

Korábbi cikkeink a témában:

Nyomkodj gombokat >>Share on Facebook19Share on Google+0Tweet about this on Twitter
Rumcájsz

Horváth Zsolt, alias rumcájsz: térképész / apa / jiu-do mester / bringás / hobbifutó / kéktúrázó / instagrammer / “total war” fan.

Androidos eszköz-történet:

T-Mobile Pulse » Motorola Defy » Motorola Atrix » Google Nexus 4 » Oneplus One


  • pantomimes

    Nexus 4-gyel használom az új rendszert, én személy szerint nagyon meg vagyok elégedve, sok olyan funkció helyet kapott, amiket eddig vagy egy app segítségével tudtam csak megoldani, vagy még úgy sem.
    (Gyári androidon nem jön elő a hangerő gomb nyomásánál a 3 vonalas beállítás lehetősége)
    Neked komolyan ez az ikonelrendezés a legjobb? :))

  • gombaa

    Legközelebb próbáld ki egy nem CM-en is az itt leírtakat, mert az alap Androidban nincs sem “háromsávos ikon” , sem hangja az ébresztőnek “nincs üzemmódban”.

    • Rumcájsz

      Bocs, csak egy telefonom van, de azon CM az alaprendszer. :)

  • Rumcájsz

    Igazad van, a 3 vonalas beállítás is CM feature lehet. Csak olyan rég használtam a Nexusszom, hogy elfelejtettem. :)
    Az ikonokra pedig ez a tökéletes elrendezés! :D

    • gombaa

      Valamint az sem igaz alap androidon, hogy “nincs üzemmódban” az ébresztőnek lenne hangja.

      • Rumcájsz

        Pedig az tuti, mert Nexus 4-en ezt még kipróbáltam, amikor megvolt.

    • pantomimes

      Azt vettem észre, hogy adott felhasználó homescreen elrendezéséből elég sok tulajdonságra lehet következtetni. A legtöbbet samsung telefonokat látok a környezetemben, sosem láttam még olyat, ahol valamilyen elv, vagy célszerűség szerint lettek volna elrendezve a dolgok, alap háttérkép, ikonok össze-vissza dobálva. Aztán vannak a minimalisták (mint szeintem te is, bár nálad a célszerűségre való törekvést is felfedezem ebben az elrendezésben) náluk sokszor alap fekete háttér, minimális számú ikonnal és egy olyan widgettel, ami mindent mutat. Én a rendezettséget szeretem, alap képernyőn óra, a másodikon ikonok plusz zene és podcast widgetek a harmadikon egy naptár widget. Bocs a kitérőért, szerintem ez egy érdekes téma :)

      • Rumcájsz

        Az én asztalomban is van rendszer ám. :) Órát nem használom a telefonon, karórám van. Tökéletes társ a mindennapokban. :)
        A második asztalon van a naptáram (widget), és a gyakori programok.
        A harmadik asztalon a keep widget és az általában hasznos programok.
        Alul azért van csak két ikon, mert ez az a két funkció, ami miatt 80%-ban használom a telefont. És azért ilyen elrendezésben, mert a lockscreen is így adja, jó ha rend van ebben a funkcióban.

  • balg

    “az ébresztés, és a média hangereje viszont a beállított értéken marad”
    Ez egészen biztos? Nem pont azért akadt ki a fél világ, mert az ébresztőt is némította a “Nincs” mód?

    A priority móddal kapcsolatban meg elég érdekes tapasztalatom volt. A facebook messenger simán csipogott úgy is, hogy priority módban voltam, ő pedig nem volt felvéve a priority értesítések közé. Szóval vagy a notification rendszer bugos, vagy az alkalmazások tudják kikerülni, az meg elég gáz. :)

    • Rumcájsz

      Én Nexus 4-en használtam utoljára androidot, valamikor novemberben (5.0.1). Akkor még működött az ébresztés, legalábbis nekem. Sajnos most már nem tudom ezen állításomat ellenőrizni. Így ha azt állítjátok ketten is, hogy azt is leveszi, elhiszem.

      Bevallom én a priority módos is úgy állítottam be, hogy ne érkezzen semmilyen értesítés, csak a csillagozott ismerősöktől. Nem vettem észre még ezen túl érkező értesítést, bár én a Facebookot nem használom több okból sem (erőforrás pazarlás, jogosultsági kérelmek).

  • fullmanytime

    Próbálom trollmentesen ezt bekommentelni, de ugye azt te is érzed, hogy egy teljes cikkben azt írod le, hogy nem, bizony nem lehet némára venni a telefont? :)
    Ez egyszerűen csak oltárian nagy fail az Android birodalomtól. Abszurd.

    • Rumcájsz

      Mármint hogy lehet, csak nem gombokkal. Így értetted ugye? Mert szerintem ez van a cikkben.

      Az hogy ez így jó, vagy nem jó, szerintem ízlés kérdése. Én korábban sem használtam a hangerő gombos elnémítást, így nekem tökmindegy.

      • fullmanytime

        Persze, így, még pontosabban: ha nem lehet egy gombbal némára tenni, akkor szerintem kimondható, hogy nem lehet némára tenni a telefont, ha érted. Egyszerűen nem hülyebiztos, millió helyzetben voltam már, hogy elfelejtettem némítani, és ilyenkor egyszerűen nincs idő profilokkal, beállításokkal küzdeni.
        (És millió helyzet van, amikor a rezgő mód is túl hangos és zavaró.)

        • helixP

          Sajnos igazad van. Elég mókás, hogy arról, hogy hogyan némítsuk le a telefont, blogbejegyzést kell írni, annyira bonyolult.
          Eddig, ha az iOS-es “kollégák” azzal jöttek, hogy náluk csak egy gomb a némítás, már nem mondhatom, hogy ja, “nálunk” is…

  • Ventura

    Nekem kicsit még nem tiszta sajnos. Ugyanis eddig 4.4.x el úgy használtam hogy telefon lement néma módba és minden az órán rezgett. Most ha leteszem néma módba, akkor az óra is néma marad. Priority módban meg pl kiírja hogy jött üzenet de nem rezeg. Hívásnál rezeg.

  • verrasztó

    a lényeg, hogy nyomkodjunk jó sokat. a gugli akármit csinál valahogy előjön mindig valami szükségtelenül megbonyolított, nyakatekert dolog. lasd g+ és oldalhajtásai.

  • igali

    A munkatársnőm (Sony telója van) kérdezte tőlem, hogy az értesítősávban mi az, és hogyan lehet eltüntetni azt a fehér ötágú csillagot (ami itt a cikkben is van a képeken).
    Lehet, hogy figyelmetlen vagyok, de erről egy szó sem esik.
    Valaki leírja, hogy minek az ikonja, és hogyan tudja eltüntetni?

    • fullmanytime

      Az a prioritás mód (milyen üzenetek jöhetnek keresztül). Ha némára nyomja a telefont, akkor tudja élesíteni, vagy inaktiválni ezt az értesítő sávban. A beállításoknál pedig hang és értesítés/zavaró üzenetek lesz ez a témakör.

      • igali

        Köszönjük szépen!