Hanyagolt Appok

A hétvégén Nagyjából egy hónapja az eddig használt sok custom rom kitérő után (BuglesBeast, CodeNameAndroid, CM, stb.), feltettem a Google által tervezett eredeti verziót a Nexus S-re. Abból is a legfrissebb 4.0.4-es változatot. És a változatosság kedvéért nem húztam vissza minden alkalmazást Titanium Backupból, hanem szépen szelektálva kerültek vissza az appok a készülékre. Most kivételesen így nem egy app ajánló lesz ez a bejegyzés, hanem épp annak a komplementere. Vagyis azokat az alkalmazásokat, szolgáltatásokat szedtem csokorba, amiket mostantól nem használok, valamiért nem kerültek vissza a telefonra. Esetleg más alkalmazásra cseréltem azokat.

Az első ilyen alkalmazás a Foursquare. Erről nemrég írtam is, s egyelőre nem érzem végleges szakításnak a dolgot, de most tartunk egynkis osolyszünetet, megvárom, míg minden Mayorship messze elérhetetlen lesz, s akkor csak a móka kedvéért érdekes helyekről csekkolok majd. Az iménti sorok egészen pár nappal ezelőttig igazak is voltak, de aztán visszakerült az app. Nincs kint egyik home screenen sem, s nem hajtok Mayorshipekre.

A gomiso és a getglue appok szintén nem mentek át a rostán, s nem kerültek vissza a telefonra. Mindkét alkalmazás nagyjából ugyanarra való, hogy trackeljük, s megosszuk, mit nézünk, olvasunk. Filmekre azonban az imdb már régóta az etalon, s marad is. Zenére a last.fm, s ezzel kifújt. Sajnos könyveket olvasni egyre kevesebb alkalmam nyílik, de ha igen, akkor a moly.hu a barátom, inkább azt használom trackelésre, s nem a GetGlue-t.

Screenshot ER, a legjobb Screenshot app prior ICS. Mivel a 4.0-tól nativ a képernyőkép rögzítés a telefonon (bekapcs+hang-le), így nincs már rá szükség. Próbáltam sok egyéb Screenshot alkalmazást, de végül ennél maradtam miután a ShootMe fejlesztése megállt, kikerült a Marketről.

Camera360, zoomfx, PaperCamera, s további kamera appok. A gyári kamera alkalmazás nekem tökéletesen megfelel. Ezeket mindegyike kis pluszt adna ahhoz, amiket nem használok ki. Ha mindenképpen effektekre van szükségem, akkor a StreamZoo, esetleg a PicPlz vagy az Instagram alkalmazásokat veszem elő.

Seesmic, twitter. A Seesmic hosszú időn át az etalon twitter alkalmazás volt. Aztán először abbamaradt a fejlesztése, aztán az egyetlen frissítés, ami érkezett, az egy reklámcsík volt az ingyenes verzióba. Pedig nagyon igéretes alkalmazás volt. A gyári Twitter alkalmazás is áldozatul esett, most épp a Boid és a TweakDeck appok között ingázom.

Shazam és Shazam Encore. Fent volt mindkettő, most már csak a Soundhound fizetős változata van a telefonon. Ez tudja ugyanazt, s megkockáztatom, hogy picit talán még jobban is.

Fon alkalmazást nagyon szerettem, amíg működött. Egy végtelenül primitív kis app volt, ami annyit tett, hogy fon hotspot esetén belépett, s nem kellett nekem ezzel bajlódni. Sajnos már jóideje nem frissült, s 4.0 alatt nem működik.

Reader, Feedly, Currents. Mindegyik nagyon jó híraggregátor alkalmazás, de nem kellenek a telefonomra. Csak az akkut szívják le, s nem telefonon olvasom a híreket. Ha feltétlen erre vágynék, akkor vagy a webes reader, vagy körbenézek a Twitteren.

Ti miket takarítottatok le a telefonotokról?

U.I.: a bejegyzést kb egy hónapja kezdtem írni még a blogomon, aztán gondoltam egyet, s kicsit átírtam ide.

Tagek: 

kobak képe

Matematikát tanítok, GeoGebrával ismertetem meg a világot. Ha hazaérek 3 gyermekemmel játszom. blogolok, fotózok, instagramolok, csináltam valami CV szerűt is ha még ennyi sem elég belőlem.
Egyébként meg Freeline, inline, windsurf, snowboard, frisbee, meg még rengeteg őrült dolog, amik valahogy csak beférnek a napi 24 órába...

kobak írásai Iratkozz fel kobak írásaira!

Hozzászólások

Ha mar feltetted a kerdest,

Ha mar feltetted a kerdest, akkor valaszolok is (:

Foursquare - Nem ereztem at ennek a "jateknak" a lenyeget...
Winamp - Meg hasznaltam zene syncronra, de mar nincs szuksegem ra, megoldom USBvel, lejatszas pedig PowerAMP
3G Watchdog, Phonalyzr - ICS miatt mar nincs szukseg ra
LauncherPro, GoLauncher, ADW - Ismet ICS miatt, foloslegesek
Dolphin Browserr - Most mar Chrome all the way
Tweetdeck - Miota Twitter for Androidban van push notifications, azota egyik kliens sem jon be. Elvileg a Boidosok nemsokara kapnak pushhoz hozzaferest, na akkor jon nallam a valtas
Camera Zoom FX, Pixlr-o-matic, Paper Camera, Snapbucket - Lightboxot hasznalva kep megosztasra, sajat kamera appjukat hasznalom
Dropbox, BOX - Nem igazan ereztem at a Cloudnak a lenyeget meg, foleg nem igy, 16 GBos SD kartya boven eleg.
Facebook - HAHAHA ... nem letezem.
Google+ - Twitter maradt csak, G+ eleg a bongeszoben.

Ezeken kivul pedig van a rengeteg jatek, valahogy mar nincs idom jatszani a mobilon.

Hat ez az en kis listam (:

En a DropBox-ot a Titanium

En a DropBox-ot a Titanium miatt tettem fel, stabilabban masol a cloudra azota, miota fenn van. Gondolom van neki belso API-ja is, de a hivatalos megiscsak jobb.
Masra nem hasznalom.

Egyelore minden, ami fenn van, kell, bar a kiprobalasra szant appok egy reszenek most jart le az eletciklusa, valamikor takaritok majd.