MojAndroid
(x) hirdetés

A Samsung bejelentette a hajlítható eszközeinek ötödik generációját: érkezik a Galaxy Z Flip5 és Galaxy Z Fold5. A készülékek karcsú és kompakt formatervezése sokoldalú testreszabási lehetőséggel és erős teljesítménnyel társul. Az új Flex zsanér az összehajtás élményét tökéletesíti, miközben esztétikus, stabil, strapabíró formát kölcsönöz a készülékeknek. Az összehajtható okostelefonokon a felhasználók olyan rendkívüli kamerafunkciókat vehetnek igénybe, mint a FlexCam, amellyel kreatív szögekből készíthetnek fényképeket. A Galaxy Z széria erős teljesítményével és a legújabb processzor által működtetett, optimalizált akkumulátorával újraírhatja az okostelefonokról alkotott elképzeléseket – akár kinyitva, akár összehajtva. 

A Samsung a hajlítható szériájával forradalmasítja a mobilipart, új mércét állít és szüntelenül tökéletesíti az élményt – mondta TM Roh, a Samsung mobilkommunikációs üzletágának vezetője és elnöke. – Napról napra egyre többen teszik le a voksukat a sokoldalú készülékeink mellett, hiszen a hajlíthatósággal egyedülálló élményt kaphatnak. A Galaxy Z Flip5 és Galaxy Z Fold5 készülékeink bizonyítják elkötelezettségünk, hogy újításaink során mindig a felhasználók igényeit és elvárásait tartjuk szem előtt.”

A Samsung a technológiai tapasztalatára és a hajlítható eszközök kategóriája iránti elkötelezettségére építve elképesztően sokoldalú készülékeket alkotott. A formátumba vetett hittel és a vállalat világszínvonalú kutatás-fejlesztési és gyártási lehetőségeivel a Samsung folyamatosan és következetesen finomította és optimalizálta Galaxy Z termékcsaládot. A készülékek a legkülönbözőbb felhasználói igényeket szolgálják ki: a Galaxy Z Flip5 a tartalomgyártók kedvencévé válhat az Flip fedlappal, a Galaxy Z Fold5 zökkenőmentes multitasking lehetőségeket kínál.

A Galaxy Z Flip5 és Z Fold5 készülékek kiemelt tervezési szempontja, hogy megfeleljenek a tartósággal szemben támasztott elvárásoknak. A főképernyőt ütéseloszlató réteg és az újratervezett hátlap óvja és teszi szilárdabbá. A vízállóságot tanúsító IPX8 besorolás, az Armor alumíniumkeret, a Flip fedlap, valamint a hátoldalon is megtalálható Corning® Gorilla® Glass Victus®2 üveg és a Flex zsanér is a telefonok védelméről gondoskodik. Az új, beépített zsanérmodul kettős sínszerkezete felfogja és eloszlatja a külső behatásokat.

Galaxy Z Flip5: az önkifejezés kompromisszumot nem ismerő eszköze minden zsebben elfér

A zsebméretű, önkifejezésre tervezett Galaxy Z Flip5 stílusos és egyedülálló élményt kínál.

Az előző generációhoz képest a Flip fedlapi kijelzőfelülete 3,78-szor nagyobb, így a telefon még több funkciója és szolgáltatása elérhető összecsukott állapotban is. A készülék változatos módokon személyre szabható, a felhasználók a Galaxy Watch6 széria arculatához igazodó tájékoztató és grafikus óraszámlapok, valamint stílusos kijelzőkeretek közül választhatnak. A Galaxy Z Flip5 új, FlipSuit tokja cserélhető NFC-kártyával biztosítja az eszköz védelmét, egyben több lehetőséget kínál a Flip fedlap és a tok dizájnjának összehangolására.

A Galaxy Z Flip5 okostelefon összecsukott állapotban több lehetőséget kínál, a felhasználók még jobban kihasználhatják a telefon sokoldalú funkcióit. Az időjárás-előrejelzést aWidgetek segítségével ellenőrizhetik, a Médiavezérlővel pedig kedvenc zenéiket hallgathatják, a legfrissebb nemzetközi tőzsdei híreket pedig a Google Finance widgetnek köszönhetően követhetik nyomon. A képernyőre koppintva pedig a Multi Widget nézetreválthatnak egyidejűleg érhetik el az összes ott tárolt alkalmazást. Továbbá a fedlapról könnyen elolvashatják az értesítéseket és elérhetik a Wi-Fi és Bluetooth gyorsbeállításait. A készülék felnyitása nélkül böngészhetnek a híváslistában és tárcsázhatják a nem fogadott hívások telefonszámait. A Gyorsválasz segítségével a teljes QWERTZ-billentyűzetenválaszolhatnak bármikor SMS-ekre, miközben a csevegési előzményeket is látják.

A Galaxy Z Flip5 összetéveszthetetlen kialakításával és formavilágával a Samsung Galaxy okostelefonok történetének legsokoldalúbb kameraélményét kínálja. A felhasználók a hátlapi kamerával kiváló minőségű szelfiket készíthetnek a nagyobb Flip fedlapnak köszönhetően, a FlexCammel pedig kreatív szögekből, kéz nélkül rögzíthetnek lenyűgöző fotókat. Hajlított módban egyszerűbben és gyorsabban nézhetik meg és szerkeszthetik a felvételeket. A Flip fedlapon található Gyorsnézet funkcióval könnyedén áttekinthetik és módosíthatják a színtónus beállítását, valamint törölhetik a képeket. Amikor a felhasználók a barátaikról készítenek fényképet egyidejűleg saját magukat is láthatják a Flip fedlapon a Kettős előnézetben, így már a felvétel során optimalizálhatják a beállításokat. A Szuperstabil videóstabilizálással (Super Steady) remegésmentes videókat készíthetnek, az automatikus keretezés funkció pedig gondoskodik arról, hogy senki ne maradjon ki a képből.

A Galaxy Z Flip5 nagy teljesítményű kameráját mesterséges intelligencián alapuló megoldásokkal fejlesztették tovább, ezáltal minden fotó rendkívül élettelivé válik, szinte életre kel. Kedvezőtlen fényviszonyok esetén is kreativitásra ösztönöz, a Nightography, éjszakai felvételek funkciónak köszönhetően a képeket és videókat a környezeti fényhatásoknak megfelelően optimalizálja. Az MI-alapú képjelfeldolgozó (ISP) algoritmusa korrigálja a kedvezőtlen fényviszonyok esetén megjelenő vizuális zajt, helyreállítja a részleteket és színtónusokat. A tízszeres digitális zoommal a távolról készített fényképek is élesebbek lesznek.

Galaxy Z Fold5: Egy nagyképernyős erőgép a hatékonyságért

A Galaxy Z Fold5 a széria történetének eddigi legkönnyebb és legkarcsúbb modellje, amelyet a felhasználók bárhová könnyedén magukkal vihetnek. A készülék magával ragadó, nagyméretű képernyővel és hosszú élettartamú akkumulátorral érkezik, a termékcsalád eddigi legerősebb teljesítményét nyújtva.

A Galaxy Z Fold széria úttörő szerepet játszik abban a folyamatban, amely során átalakul a mindennapi hatékonyságot szolgáló eszközökről formált elképzelésünk. A robusztus termékcsalád, nagyképernyős élményt kínál és a Többablakos mód, valamint az, az Applikáció folytonosság továbbfejlesztésével olyan funkciók széles skáláját vezette be, mint a Tálca feladatkezelő felületet, a „húzd és ejtsd” lehetőséget és a harmadik féltől származó alkalmazások optimalizálását. A 2021-ben, a harmadik generációs Fold készülékkel bemutatott S Pen Fold Edition változatot is finomhangolták, így a felhasználók a Galaxy Z Fold5 készüléken még precízebben írhatnak az S Pennel. Ezek a funkciók és szolgáltatások lehetővé teszik, hogy a felhasználók bárhonnan elvégezhessék legfontosabb feladataikat.

A továbbfejlesztett Tálca funkcióval könnyebben és lendületesen váltogathatnak a gyakran használt alkalmazások között a felhasználók, és akár négy felugró ablak közül választhatják ki, melyikkel kívánnak dolgozni. A kétkezes „húzd és ejtsd” funkcióval könnyedén mozgathatják a tartalmakat az applikációk és képernyők között. Például úgy húzhatnak át egy fotót a Samsung Galériából a Samsung Notes alkalmazásba, hogy a képre koppintanak és rajta tartják egyik ujjukat, míg másik ujjukkal megnyitják a jegyzeteket, hogy áthelyezzék a képet. Továbbá a rejtett felugró ablakkal a háttérben futhat egy alkalmazás, így a felhasználók egyidejűleg teljes képernyőn nézhetnek videókat, míg a képernyő oldalán lebegő felugró ablakban cseveghetnek barátaikkal. 

Az új, karcsúbb és kompakt kialakítású S Pen Fold Edition megkönnyíti a valós idejű jegyzetelést és az ötletek azonnali leírását, miközben kényelmesebben elfér a zsebben. A Vékony S Pen tok vastagsága alig tér el a hajlítható készülék gyári tokjának méretétől, továbbá többféle kivitelben és színben kapható, a legkülönbözőbb felhasználói stílusokhoz igazodva.

A 7,6 col átmérőjű Főképernyő kiterjedt és zavartalan tartalomfogyasztási élményt biztosít a felhasználók számára bármilyen körülmények között, kedvenc filmjüket nyitott és csukott állapotban is megnézhetik. A kijelző legnagyobb fényereje 30%-kal növekedett, 1750nit, így a képernyőfelület erős napsütésben is jól látható.

A Galaxy okostelefonok történetének legnagyobb képernyőjén a Snapdragon® 8 Gen 2 Galaxyra tervezett mobilplatformja magával ragadó játékélményt nyújt, tökéletesített grafikával és mesterséges intelligenciával, lehetővé téve a dinamikus játékot és a többjátékos funkciót. A Galaxy Z Fold5 zavartalan és zökkenőmentes maratoni játékmenetet biztosít a gamereknek a készülék fejlett hűtőrendszerének köszönhetően, amely még praktikusabban, teljesítménycsökkenés nélkül vezeti el a hőt.

Bolygónk érdekét szem előtt tartva

A Samsung tovább folytatja a környezetvédelmi jövőképének megvalósítását. A vállalat növeli a céljai elérését segítő intézkedéseit, beleértve azt is, hogy 2030 végére a DX (Device eXperience) divízió szén-dioxid kibocsátása nullára csökkenjen.

A Galaxy Z Flip5 és Z Fold5 készülékek a széria korábbi készülékeihez képest még több újrahasznosított anyagot tartalmaznak, beleértve a felhasználás előtt újrahasznosított alumíniumot és üveget, valamint a műanyaghulladékok, többek között halászhálók, PET-palackok és vizes hordók újrahasznosítását. A Galaxy Z Flip5 és Z Fold5 okostelefonok papírdoboza is 100%-ban újrahasznosított anyagokat tartalmaz.

Ezek a fejlesztések a készülékek optimális, hosszú élettartamát szolgálják. A minden készülékhez biztosított ötévnyi biztonsági frissítés és négygenerációs operációs rendszerfrissítés az eszközök hosszabb életciklusát őrzi meg.

Elérhetőség

A Galaxy Z Flip5 és Z Fold5 készülékek 2023. július 26-tól előrendelhetőek, illetve a Samsung webáruházában előrendelési promóciókkal készülnek a vásárlóknak. A bejelentett készülékek augusztus 11-én kerülnek a boltokba. Magyarországon a Galaxy Z Flip5 256GB 489.990 forintos, az 512GB-os változat 539.990 forintos, a Galaxy Z Fold5 256GB 769.990 forintos, az 512GB 819.990 forintos, míg az 1TB-os változat 909.990 forintos ajánlott fogyasztói áron érhető el.

A Galaxy Z Flip5 változatos színkínálata a felhasználók önkifejezését szolgálja. A készülék vásárlói a Menta, a Grafit, a Krém és a Levendula színek közül választhatják ki az ízlésükhöz legközelebb álló darabot. A Z Flip5 kiegészítőivel, mint az Átlátszó tok rögzítővel, a Flip ökobőr tok, a FlipSuit tok, a gyűrűs, könnyen cserélhető Szilikontok igazán kifejezhetik egyéniségüket.

A Galaxy Z Fold5 Jeges kék és Fantomfekete színekben jelenik meg. A felhasználók Vékony S Pen tokkal, Rögzítős, átlátszó tokkal, Ökobőr tokkal, valamint Szíjjal ellátott, álló tokkal tehetik még praktikusabbá és stílusosabbá okostelefonjukat.

A Galaxy Z Flip5 és Galaxy Z Fold5 készülékekről további információ a Samsung weboldalán érhető el.

Termékjellemzők

​Galaxy Z Flip5
Kijelző Főképernyő 6,7 colos FHD+*

Dinamikus AMOLED 2X kijelző

Adaptív 120Hz képernyőfrissítés (1~120Hz)

Infinity Flex kijelző (2640 x 1080, 22:9)

*Átlósan mérve a Galaxy Z Flip5 főképernyőjének mérete 6,7 col a teljes téglalapot nézve, és 6,6 col a lekerekített sarkok miatt; A tényleges látható terület kisebb a lekerekített sarkok és a kameranyílás miatt.
Fedlapi kijelző 3,4 colos Super AMOLED 60Hz Kijelző*

720 x 748

306 PPI

*Átlósan mérve a Galaxy Z Flip5 fedlapi kijelzője 3,4 colos teljes téglalap alakú; a tényleges látható terület a teljes téglalap alakú terület körülbelül 95%-a, a lekerekített sarkok és az alsó kivágás miatt.
Méret és tömeg Összehajtva 71,9 x 85,1 x 15,1mm
*A Galaxy Z Flip5 vastagsága kihajtott állapotban, a készülék üveglap alja és teteje közötti távolság alapján mérve.
Kihajtva 71,9 x 165,1 x 6,9mm
*A Galaxy Z Flip5 vastagságába nem beleszámítandó a Főképernyő mérete összehajtott állapotban.
Tömeg 187g
Kamera Előlapi kamera 10MP Szelfi Kamera

F2.2, Pixel méret: 1.22μm, FOV: 85˚

Hátlapi Dual Kamera 12MP Ultraszéles látószögű kamera

F2.2, Pixel méret: 1.12μm, FOV: 123˚

12MP Széles látószögű kamera

Dual Pixel AF, OIS, F1.8, Pixel méret: 1.8μm, FOV: 83˚

AP Snapdragon® 8 Gen 2 Galaxyra tervezett mobilplatform
*A Snapdragon a Qualcomm Technologies, Inc. és/vagy leányvállalatai terméke. A Snapdragon a Qualcomm Incorporated védjegye vagy bejegyzett védjegye.
Memória 8GB RAM és 512GB belső tárhely

8GB RAM és 256GB belső tárhely

*A tényleges tárhely az előre telepített szoftverektől függően változhat.

*A memóriaopciók piactól függően eltérőek lehetnek.

Akkumulátor 3,700mAh (tipikus) kettős akkumulátor
*A jellemző értéket külső fél által megszabott laboratóriumi körülmények között tesztelték. A jellemző érték olyan becsült átlagérték, amelyet a vállalat az IEC 61960-szabvány alapján tesztelt akkumulátorok kapacitásának eltérései alapján számított ki. Névleges kapacitása 3591 mAh. A tényleges akkumulátor-élettartam a hálózati környezettől, a használat lehetséges módjaitól és formáitól, valamint az egyéb tényezőktől függ.
Töltés Vezetékes töltés *: akár 50 százalékos töltöttségi szint 30 perc alatt, 25W töltőadapter** és 3A USB-C típusú kábel*** használatával
Vezeték Nélküli Gyorstöltő 2.0****Vezeték Nélküli Töltésmegosztás *****
*2.0 Gyorstöltővel és Adaptív Gyorstöltővel kompatibilis vezetékes töltés. A Samsung belső laboratóriumi tesztjei alapján, amelyet a Galaxy Z Flip5 esetében 25W teljesítményű Utazóadapterrel végeztek, teljesen lemerült akkumulátorról, az összes szolgáltatás, funkció és a képernyő kikapcsolása után. A tényleges töltési sebesség a tényleges használattól, a töltési körülményektől és egyéb tényezőktől függően változhat.

**A 25W-os adapter külön megvásárolható. A készülékek töltéséhez eredeti Samsung töltőadapter és kábel használata javasolt.

*** WPC-vel kompatibilis vezeték nélküli töltés.

****A Vezeték Nélküli Töltésmegosztás csak Samsung és más gyártók Qi vezeték nélküli töltési szabványnak megfelelő készülékeivel kompatibilis, mint a Galaxy Z Fold5, Z Flip5, Galaxy Z Fold4, Z Flip4, S22 széria, Z Fold3 5G, Z Flip3 5G, S21 FE 5G, S21 széria, Z Fold2, Note20 széria, S20 széria, Z Flip, Note10 széria, S10 széria, S9 széria, S8 széria, S7 széria, S6 széria, Note9, Note8, Note FE, Note5, és olyan viselhető okoseszközök, mint a Galaxy Buds2 Pro, Buds2, Buds Pro, Buds Live, Watch6, Watch6 Classic, Watch5, Watch5 Pro, Watch4, Watch4 Classic, Watch3, Watch Active2, Watch Active, Gear Sport, Gear S3, Galaxy Watch és Galaxy Buds. A Vezeték Nélküli Töltésmegosztás nem minden esetben működik más gyártó kiegészítőivel vagy telefontokjaival. A funkció használata a hálózattól függően befolyásolhatja a térerőt vagy a mobilinternet elérést.

Vízállóság IPX8 besorolás
*Laboratóriumi tesztkörülmények alapján, akár 1,5 méteres édesvízben, legfeljebb 30 percig merülve. Nem ajánlott strandon vagy medencében használni. A készülék víz- és porállósága nem állandó, és a normál kopás miatt idővel csökkenhet.
Operációs rendszer
Hálózat és csatlakoztathatóság 5G*, LTE**, Wi-Fi 6E***, Bluetooth® v5.3
*Az 5G szolgáltatás csak megfelelő 5G hálózat mellett érhető el. Az 5G hálózat elérhetősége országtól és szolgáltatótól függően eltérő lehet. A letöltési és streaming sebesség a tartalomszolgáltatótól, szolgáltatótól és felhasználói környezettől függően eltérhet.

**Az LTE modellek elérhetősége országtól és szolgáltatótól függően eltérő lehet. A hálózati sebesség országtól, szolgáltatótól és felhasználói környezettől függően eltérhet.

***A Wi-Fi 6E hálózat elérhetősége országtól, szolgáltatótól és felhasználói környezettől függően eltérő lehet. Optimális csatlakozást igényel. Wi-Fi 6E router szükséges hozzá.

Szenzorok Ujjlenyomat szenzor (oldalsó), Gyorsulásmérő, Légnyomásmérő, Giroszkópos érzékelő, Geomágneses érzékelő, Hall-érzékelő, Közelségérzékelő, Fényérzékelő
Biztonság Samsung Knox, Samsung Knox Vault
SIM-kártya Egy Nano SIM* és egy eSIM** lehetőség
* A SIM-kártya külön megvásárolható. Az elérhetőség piaconként és szolgáltatónként eltérő lehet.

**Az eSIM elérhetősége a szoftververziótól, régiótól és a szolgáltatótól függően változhat. Ellenőrizze a szolgáltatójánál, hogy a mobilhálózati csomagja támogatja-e az eSIM-et.

Színek Menta, Grafit, Krém, Levendula*

Szürke ** (kizárólag a Samsung.com oldalon)

*A választható színek elérhetősége a piactól, a régiótól és a szolgáltatótól függően eltérő lehet.

**A kizárólag online elérhető színek a Samsung.com weboldalon elérhetőek.

 

​ Galaxy Z Fold5
Kijelző Főképernyő 7,6 colos QXGA+*

Dinamikus AMOLED 2X kijelző

Infinity Flex kijelző (2176 x 1812, 21.6:18), 374ppi

Adaptív 120Hz képernyőfrissítés (1~120Hz)

*Átlósan mérve a Galaxy Z Fold5 főképernyőjének mérete 7,6″ a teljes téglalapot alapul véve és 7,4″ a lekerekített sarkokat figyelembe véve; a ténylegesen látható kijelzőterület a lekerekített sarkok miatt ennél kevesebb.
Fedlapi kijelző 6,2 colos HD+

Dinamikus AMOLED 2X kijelző

(2316 x 904, 23.1:9), 402ppi

Adaptív 120Hz képernyőfrissítés (48~120Hz)

*Átlósan mérve a Galaxy Z Fold5 Fedlapi kijelzőjének mérete 6,2″ a teljes téglalapot alapul véve, és 6,1″ a lekerekített sarkokat leszámítva. A ténylegesen látható kijelzőterület a lekerekített sarkok és a kamerakivágás miatt ennél kisebb.
Méret és tömeg Kihajtva 67,1 x 154,9 x 13,4mm
*A Galaxy Z Fold5 vastagsága kihajtott állapotban, a készülék üveglap alja és teteje közötti távolság alapján mérve.
Összehajtva 129,9 x 154,9 x 6,1mm
*A Galaxy Z Fold5 vastagságába nem beleszámítandó a Főképernyő mérete összehajtott állapotban.
Tömeg 253g
Kamera Előlapi kamera 10MP Szelfikamera

F2.2, Pixel méret: 1.22μm, FOV: 85˚

Kijelző alatti Kamera 4MP Kijelző alatti Kamera

F1.8, Pixel méret: 2.0μm, FOV: 80˚

Hátlapi Tripla Kamera 12MP Ultraszéles látószögű kamera

F2.2, Pixel méret: 1.12μm, FOV: 123˚

50MP Széles látószögű kamera

Dual Pixel AF, OIS, F1.8, Pixel méret: 1.0μm, FOV: 85˚

10MP Telefotó kamera/Teleobjektív

PDAF, F2.4, OIS, Pixel méret: 1.0μm, FOV: 36˚, 3X optikai zoom

*A 30-szoros Space Zoom része a 3-szoros optikai zoom és a 30-szoros digitális zoom AI szuper felbontású technológiával. A 3-szorosnál nagyobb ráközelítés enyhe képminőségromlást okozhat.
AP Snapdragon® 8 Gen 2 Galaxyra tervezett mobilplatform
* A Snapdragon a Qualcomm Technologies, Inc. és/vagy leányvállalatai terméke. A Snapdragon a Qualcomm Incorporated védjegye vagy bejegyzett védjegye.
Memória 12GB RAM és 1TB belső tárhely

12GB RAM és 512GB belső tárhely

12GB RAM és 256GB belső tárhely

*A tényleges tárhely az előre telepített szoftverektől függően változhat.

*A memóriaopciók piactól függően eltérőek lehetnek.

Akkumulátor 4,400mAh (tipikus) kettős akkumulátor
* Harmadik fél laboratóriumi körülményei között tesztelt tipikus érték. A tipikus érték az a becsült átlagérték, amely figyelembe veszi az IEC 61960 szabvány szerint tesztelt akkumulátorminták közötti eltérést az akkumulátor kapacitásában. Névleges kapacitása 4270 mAh. Az akkumulátor tényleges élettartama a hálózati környezettől, a használati szokásoktól és egyéb tényezőktől függően változhat.
Töltés Vezetékes töltés *: akár 50 százalékos töltöttségi szint 30 perc alatt, 25W töltőadapter** és 3A USB-C típusú kábel*** használatával
Vezeték Nélküli Gyorstöltő 2.0****Vezeték Nélküli Töltésmegosztás *****
*2.0 Gyorstöltővel és Adaptív Gyorstöltővel kompatibilis vezetékes töltés. A Samsung belső laboratóriumi tesztjei alapján, amelyet a Galaxy Z Fold5 esetében 25W teljesítményű Utazóadapterrel végeztek, teljesen lemerült akkumulátorról, az összes szolgáltatás, funkció és a képernyő kikapcsolása után. A tényleges töltési sebesség a tényleges használattól, a töltési körülményektől és egyéb tényezőktől függően változhat.

**A 25W-os adapter külön megvásárolható. A készülékek töltéséhez eredeti Samsung töltőadapter és kábel használata javasolt.

*** WPC-vel kompatibilis vezeték nélküli töltés.

****A Vezeték Nélküli Töltésmegosztás csak Samsung és más gyártók Qi vezeték nélküli töltési szabványnak megfelelő készülékeivel kompatibilis, mint a Galaxy Z Fold5, Z Flip5, Galaxy Z Fold4, Z Flip4, S22 széria, Z Fold3 5G, Z Flip3 5G, S21 FE 5G, S21 széria, Z Fold2, Note20 széria, S20 széria, Z Flip, Note10 széria, S10 széria, S9 széria, S8 széria, S7 széria, S6 széria, Note9, Note8, Note FE, Note5, és olyan viselhető okoseszközök, mint a Galaxy Buds2 Pro, Buds2, Buds Pro, Buds Live, Watch6, Watch6 Classic, Watch5, Watch5 Pro, Watch4, Watch4 Classic, Watch3, Watch Active2, Watch Active, Gear Sport, Gear S3, Galaxy Watch és Galaxy Buds. A Vezeték Nélküli Töltésmegosztás nem minden esetben működik más gyártó kiegészítőivel vagy telefontokjaival. A funkció használata a hálózattól függően befolyásolhatja a térerőt vagy a mobilinternet elérést.

Vízállóság IPX8 besorolás
* Laboratóriumi tesztkörülmények alapján, akár 1,5 méteres édesvízben, legfeljebb 30 percig merülve. Nem ajánlott strandon vagy medencében használni. A készülék víz- és porállósága nem állandó, és a normál kopás miatt idővel csökkenhet.

 

Operációs rendszer
Hálózat és csatlakoztathatóság 5G*, LTE**, Wi-Fi 6E***, Bluetooth® v5.3
*Az 5G szolgáltatás csak megfelelő 5G hálózat mellett érhető el. Az 5G hálózat elérhetősége országtól és szolgáltatótól függően eltérő lehet. A letöltési és streaming sebesség a tartalomszolgáltatótól, szolgáltatótól és felhasználói környezettől függően eltérhet.

**Az LTE modellek elérhetősége országtól és szolgáltatótól függően eltérő lehet. A hálózati sebesség országtól, szolgáltatótól és felhasználói környezettől függően eltérhet.

***A Wi-Fi 6E hálózat elérhetősége országtól, szolgáltatótól és felhasználói környezettől függően eltérő lehet. Optimális csatlakozást igényel. Wi-Fi 6E router szükséges hozzá.

Szenzorok Ujjlenyomat szenzor (oldalsó), Gyorsulásmérő, Légnyomásmérő, Giroszkópos érzékelő, Geomágneses érzékelő, Hall-érzékelő, Közelségérzékelő, Fényérzékelő
Biztonság Samsung Knox, Samsung Knox Vault
SIM-kártya Kettő Nano SIM* és egy eSIM** lehetőség
* A SIM-kártya külön megvásárolható. Az elérhetőség piaconként és szolgáltatónként eltérő lehet.

**Az eSIM elérhetősége a szoftververziótól, régiótól és a szolgáltatótól függően változhat. Ellenőrizze a szolgáltatójánál, hogy a mobilhálózati csomagja támogatja-e az eSIM-et.

Színek Jeges kék, Fantomfekete*
* A választható színek elérhetősége a piactól, a régiótól és a szolgáltatótól függően eltérő lehet.

 

2023.07.26.

Ezeket már olvastad?

+