MojAndroid
(x) hirdetés

A J.D. Power globális kutatásokkal foglalkozó vállalat néhány napja közzétette a 2022-re vonatkozó éves autonóm technológiai bizalmi indexének eredményeit.

A kutatás összefoglalója egyből azzal kezdődik, hogy a válaszadók többsége még mindig nem tudja hova tenni az autonóm vezetési technológiákat és úgy gondolják, hogy az ilyen járműveknek semmi keresnivalójuk az utakon. Továbbá a kutatás résztvevőiről kiderült, hogy a 65 százalékuk egyáltalán nem tudta beazonosítani a teljesen autonóm rendszereket. A válaszadók 56 százaléka pedig a jelenleg számos autóban is elérhető vezetéstámogatói rendszereket is önvezető technológiának nevezte.

A J.D. Power szerint a résztvevők egyáltalán nem állnak készen az autonóm vezetési rendszerek mindennapos használatára. A felhasználók felkészültsége az önvezető technológiára mindössze 39 pontot ért el a 100-ból. A megkérdezettek válasza sem javult az előző évhez képest, hanem három pontot romlott. Emellett pedig a megkérdezettek többségének egyáltalán nem egyértelmű, hogy mit is takar egy-egy technológia megjegyzés és továbbra sem bíznak az önvezető autókban.

Továbbá a résztvevők 55 százaléka úgy nyilatkozott, hogy el tudna végezni egy képzést e technológiák használatáról. 41 százalékuk úgy véli, hogy a jelenleg vezetett autóikban lévő vezetési asszisztensek “elegendő” autonóm vezetési elemet jelentenek számukra.

Lisa Boor, a J.D. Power kutatás vezetője így nyilatkozott: “Az üzenetünk a kezdetektől fogva nem változott. Az iparág minden részének együtt kell működnie annak érdekében, hogy ezeket a technológiákat a lehető legpontosabban elmagyarázzák a felhasználóknak. Ez az egyetlen módja a bizalmi probléma megoldásának.”

További e-autós cikkekért kattints az e-cars.hu-ra!

Ez a cikkajánló az e-cars.hu-val való együttműködésünknek köszönhetően jelent meg.

(x) hirdetés
2022.10.12.

Ezeket már olvastad?

+