MojAndroid
(x) hirdetés

Elon Musk Twitteren jelentette be, hogy olyan szolgáltatást akar bevezetni a Teslánál, amely a Forma-1 szerelőállásait veszi alapul. A cég már hónapok óta tervezi a szervizszolgáltatásainak megreformálását.

A Tesla célja, hogy a szervizelendő autók kétharmadát még aznap megszereljék. Ezt nagyobb központokkal és specializált szolgáltatásokkal akarják elérni, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden szervizállomás külön megoldást kínál majd minden ügyfél számára. Ebbe a rendszerbe könnyen be lehet illeszteni az új „Forma-1-es” szerelői tervezetet is. Ez azért is fontos, mert a cég felhasználóbázisa sokkal nagyobb ütemben fejlődik, mint az ügyfélszolgálat és a szerviz. Ez a különbség annyira láthatóvá vált, hogy a Tesla más részlegekről küldött át dolgozókat, hogy megszereljék az autókat, bármiféle tudás nélkül.

Nem ez az első eset, hogy a Tesla az autósportból veszi az ötleteit. 2015-ben a cég Kenny Handkammert alkalmazta az akkori szervizprogramjában, aki előtte 25 évig dolgozott a Red Bull F1-es csapatánál, mint vezető szerelő. Handkammer első intézkedése a Forma-1-es mintájú „gyors sáv” bevezetése volt a szerviközpontokban, amellyel lerövidítették a várakozási időt.

További e-autós cikkekért kattints az Alapjáratra!

 

(x) hirdetés
2022.07.25.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

+