MojAndroid
(x) hirdetés

Első körben 4 ezer Flexpole töltő áll munkába Németországban, majd 2024 végéig a szolgáltatást az Egyesült Királyságba, illetve számos európai országba el akarják juttatni.

Az elektromos autókkal szemben az egyik leggyakrabban hangoztatott ellenérv, hogy alacsony hatótávval rendelkeznek, illetve nem biztosított a megfelelő infrastruktúra az akkumulátorok feltöltéséhez. A British Petroleum és a Volkswagen közös projektje ezen az állapoton igyekszik javítani.

A két óriásvállalat bejelentése alapján egy új európai gyorstöltő-hálózat telepítése kezdődhet meg a közeljövőben. A VW Flexpole névre keresztelt, 150 kw-os töltőpontjai egyszerre két járművet is képesek kiszolgálni, ráadásul nem szükséges ezekhez a magasfeszültségű hálózat támogatása.

A fejlesztők első körben 4000 Flexpole töltőt telepítenek a BP Aral németországi töltőállomásaira. Ezt követően a szolgáltatást az Egyesült Királyságra, valamint számos európai országra kiterjesztik majd. A tervek szerint 2024 végéig akár 8000 gyorstöltő is munkába állhat a kontinens legfontosabb útvonalai mellett.

„A Volkswagen stratégiájában kiemelt szerepe van a szoftvereket, az akkumulátorokat és a töltőhálózatot érintő befektetéseknek, melyek segítségével biztonságosabbá, kényelmesebbé és károsanyag-kibocsátástól mentessé tehetjük a közlekedést” – fogalmazott Herbert Diess, a VW vezérigazgatója.

A Volkswagen-csoporthoz tartozó járművek tulajdonosainak gyerekjáték lesz megtalálniuk az új töltőket. Amint a telepítés befejeződik, a gyorstöltők listája elérhető lesz a VW különleges mobilapplikációjában, az Elliben, valamint az autókban lévő alkalmazásokon.

A német vállalat természetesen kiemelten fontosnak tartja az elektromos átállás felgyorsítását. Múlt hónapban mutatták be az ID.Buzz néven piacra dobott, tisztán villanyhajtással működő kisbuszt, ami hiánypótló darab lehet a maga kategóriájában. Ha szeretnél többet megtudni erről a Volkswagen modellről, kattints ide.

Nyitókép: Volkswagen

További e-autós cikkekért kattints az Alapjáratra!

Ez a cikkajánló az Alapjárat.hu-val való együttműködésünknek köszönhetően jelent meg.

(x) hirdetés
2022.05.04.

Ezeket már olvastad?

+