Quantcast
MojAndroid
(x) hirdetés

Érdekes dolog kezd kibontakozni az appok piacán. Egyre több szolgáltató, alkalmazás fejlesztő megy bele a lite vonalba. Mit értek ezen? Azt, hogy az eredeti alkalmazás mára akkorára hízott, hogy régebbi vagy esetleg gyengébb telefonokon már szinte el sem indul, esetleg akkora méretű, hogy nem is lehet telepíteni azt.

A Facebook volt az egyik első, aki ezt felismerte.

Facebook Lite
Price: Free

Elsőnek a Facebook lite app jelent meg, ezzel sokak egy kicsit egyszerűbb, lebutított felületen tudták használni a legnagyobb közösségi oldalt (egyébként nem szeretem, amikor így hivatkoznak rá).

Aztán a Messenger is hízásnak indult. Képzeljük el, ha még mindig egy alkalmazásban lenne a kettő, akkor mi lenne. :)

Így a Facebook app után lett Messenger Lite alkalmazás is.

Messenger Lite
Price: Free

Ezt a trendet követte a Microsoft is, amikor a Skype alkalmazásnak elkészítette a lite változatát.

Ha valaki próbálta az utóbbi időben a Skype-ot, teljesn átalalkult és nem mondom, hogy gyorsabb lett.

Ebben a történetben a következő szereplő a Google, aki “könnyített” alkalmazásokkal is jelentkezik. Ők a feltörekvő országok piacaira szánják ezeket. És nem lite néven, hanem Go néven publikálják a könnyített alkalmazásokat. Az első fecske a Files Go volt. És most itt a következő app, a YouTube Go.

YouTube Go
Price: To be announced

Fontos tudni, hogy ezek az alkalmazások sok esetben nemcsak méretben és erőforrás használatban különböznek az eredeti alkalmazásoktól, sok esetben bizonyos funkcionalitás később kerül beléjük, vagy egyáltalán nem kerül át. Illetve pl. a Skype lite app még kiadásra sem került hivatalosan, hasonlóan a Files Go apphoz.

Személyszerint a Messengert már régebben lecseréltem a lite-ra és sokkal jobb. Nincsenek felugráló fejek és nem eszi meg a telefonom akkuját, erőforrásait.

Ti maradtok az eredetiknél vagy váltottatok már? Van-e még lite app, ami kimaradt és ajánlanátok?

2017.11.28.

+