MojAndroid
(x) hirdetés

Ahogy tegnap is láthattátok, visszatértem az észak rajna-vesztfáliai havasokból, és hoztam is nektek egy csokor hírt kedvenc mobil OS-ünk háza tájáról — azzal együtt, hogy úgy látom, egyre kevesebb a konkrét telefonokról szóló hír, annyi új platform van már. Na de lássuk!

Ütött az okosórád!

Erre a hétre több Android Wear hír is beesett — talán nem meglepő ez, most van ugyanis a Baselworld, az óragyártók CES-e.

  • Úgy tűnik, a Fossilnak bejött az Android Wear hajtotta Q Founder, vagy legalábbis látják a csuklód, mint platform képviselte jövőt (ami talán nem csoda, miután az Apple egyedül több bevételt könyvel el az okosórájával mint a teljes svájci órabiznisz): két új okosórát jelentettek be, Q Wander és Q Marshal néven.
  • Új Android Wear órával jelentkezett a Nixon is — én speciel eddig nem is hallottam erről a márkáról, de az óra elég durván néz ki:MISSION_HAPPENINGS_01_800x741

    És nem csak a kinézete durva: a kifejezetten sportolók (a reklámok szerint szörfösök és snowboardosok) számára fejlesztett eszköz 100 méterig vízálló, vagyis ha úgy alakul a napod, hogy a magas hegyek között, ahol a tenger hupikék, a snowboard pályáról egyből belefejelsz a vízbe, az órádat nem kell utána kidobnod.

  • A Casio fantasztikusan kreatív nevű okosóráját (WSD-F10) már a CES-en láthattuk (írtunk is róla akkor), de az árazását csak most tudtuk meg: 500 dollárért lehetünk nagyon vagányok.

Mi történt még a héten?

  • Autóvásárlás előtt állsz és úgy gondolod, hogy Android Auto támogatás nélkül ma már épeszű ember nem vesz autót? A Google segít: mostantól listázzák azokat az Android Auto integrációval rendelkező modelleket. Vegyek mégiscsak Honda Accordot?…
  • 255 dollár körül van a SAmsung Galaxy S7 ára — legalábbis mielőtt a marketing és logisztika csapat a markába kapja… szóval ennyi a gyártási költség a re/code szerint. Két érdekesség: a kamera, amit nagyjából most az egész ipar legjobbjának tekintenek (az iPhone-t is beleértve) kemény 13,7 dollárral dobja meg az árat. A másik: a telefont helyenként hajtó Snapdragon 820 proci gyártásához a Samsung kölcsönöz gyártókapacitást a Qualcomm-nak. Vagyis a Samsung procigyár bérgyárt egy CPU-t a Qualcommnak, amit aztán a Samsung telefongyár megvásárol. Fantasztikus korban élünk!
  • Az megvolt, hogy a Huawei és a Leica hosszútávú partnerségbe léptek egymással? Remélhetjük, hogy az Apple és a Samsung mellé (a Sony kvázi-kiesésével, kivéve persze a CMOS gyártás) felsorakozik a kínai gyártó is, és bitang kamerákat kaphatunk majd jövőe az aktuális Huawei Nexusba!
  • Azt rebesgetik, hogy a Microsoft portolja, és hivatalosan elérhetővé teszi a Windows 10 Mobile-t OnePlus 2-ra és a Xiaomi Mi 5-re. Te telepítenéd?

Találkozunk jövő hétfőn!

 

(x) hirdetés
2016.03.21.

Ezeket már olvastad?

+