MojAndroid

Valamikor szeptemberben jelentették be, s azóta kapható már az Amazon kínálatában az 50 dolláros tablet. Ez mai árfolyamon kevesebb, mint 15.000 Forint.

Kindle Fire

Vicces módon a kiegészítőkkel, extra garanciával simán még két tablet árát hozzá lehet csapni. Azt hiszem, hogy természetesen ebben van a pénz. Mert 50 dollárból nem tudom hogy lehet nyereségesen kihozni a tabletet.

A részletes specifikációkat erre keressétek! Egy példányt sikerült beszereznem, hogy próbára tegyem, mit tud a tablet.

Az indulás során minden frissült, én pedig mindenre igent mondtam, hogy vigye végig. Így kb fél óra volt, mire tényleg használatba tudtam venni a tabletet. Így viszont minden friss, s tökéletes volt rajta.

A belső 8GB tárhely a legszűkebb keresztmetszet, s mai viszonylatban elég vastag táblagépnek számít a Kindle Fire. Viszont ami minden olcsó tablet esetében elő szokott fordulni, az itt nem kifogásolható, vagyis használható kijelzővel kapjuk a Kindle Fire-t. Ez egyébként érthető az Amazon részéről, hiszen számukra a tartalomfogyasztás a legfontosabb.

A launcher is erre van kihegyezve. Vagyis az appok mellett ugyanolyan hangsúlyt kapnak a könyvek, filmek, hangoskönyvek, stb.

Izgalmas, hogy nincs rajta semmi Google, még a böngésző sem Chrome, hanem a chromium alapú Silk. A rengeteg Amazon akcióból adódóan volt egy adag Amazon alkalmazás a tarsolyomban. Most épp lakom be az eszközt. Egy dolgot már most látok. Ez a tablet kiváló “gyermekeszköz” lesz, lehet. Erre van kitalálva, az Amazon FreeTime.

Sajnos otthon az Amazon szolgáltatások még nem érhetők el teljességükben. Így kérdéses, hogy a magyar felhasználók mit tudnak kihasználni majd a tablet funkciói közül. Az EU és az USA államaiban azonban egy fantasztikusan felépített, gondosan kigondolt ökoszisztémába lépünk be egy Amazon eszközzel.

 

 

Share to TwitterShare to Google PlusShare to LinkedInShare to EmailShare to Print
2015. 10. 25.
  • Józsa Zoltán

    magyarba nem szállítanak ha jól tudom, angol címre küldhetem? Másik hogy playstoreba be lehet lépni vele vagy csak amazonos storeból lehet telepíteni?

    • Csak amazon van. Angol címre biztosan mehet.

  • Pingback: Android Portal Podcast #5 - Magyar Android Portál()

+