MojAndroid
(x) hirdetés

Szavazataitok alapján a Samsung Note 4 a 2014-es év legjobb telefonja. A szavazás olyannyira nem volt befolyásolva, hogy régóta adós vagyok egy Note 4 írással. Mert még tavaly a Mikulás érkezése előtt járt nálam egy ilyen telefon.

Note 3-mat használtam közel egy évig, így a Note 4 nem ért meglepetésként. Mármint a benne rejlő lehetőségektől nem estem hanyatt. A toll sokat nem változott, viszont az érzékenysége a duplájára nőtt. De kellett az a pár év, amíg az első Note tollától eljutott a koreai gyártó a mostani S-Pen-hez. Az alkalmazások, s a Samsung ökoszisztéma kezd nagyon szépen összeérni a Note 4-ben.
A TouchWiz felület nekem továbbra sem barátom, de a Samsung nagyon dolgozik rajta, hogy barátságossá tegye azt. A Samsung boltban mindig rengeteg akcióval, jutalommal várják az új tulajdonost. Deezer premium előfizetés fél évre, Wunderlist premium 1 évre, stb. amiket ajándékba kap az új Note 4 tulajdonos.

És mivel adott az összehasonlítás, nézzük meg, hogy miben lett más a Note 4, a háromhoz képest.

Míg a Note 3 teljesen lapos volt, addig a Note 4 hátlapja kapott egy kis ívet. Ennek köszönhetően viszont egy picit nehezebb (+8g) is lett, s a vastagsága is megnőtt (+0.2mm). Mint a zárójelben lévő értékek is mutatják, ezek szabadszemmel azért elég nehezen észrevehető különbségek.

A hátlapon azért már jól elválik a két telefon. Míg a Note 3 kamerája alatt csak egy vaku kapott helyet, addig a 4-esen megjelent az S5 szériában megismert szívritmus és oxigén szaturáció mérő ledes érzékelő is.

A Note 4 belsejét viszont úgy tűnik teljesen újragondolták. Míg kívülről szinte ugyanúgy néz ki a két telefon, ha kinyitjuk a házat, látható, hogy már az akksi sem cserélhető a két generáció között.

A kijelző a Note 3-ban “csak” 1080p volt, a Note 4 2560×1600 képpontot tud megjeleníteni. Mindkettő 5.7″ méretben történik.

A processzor is gyorsabb lett, s újabb generációs Exynos (5433) vagy Snapdragon (805) processzorral érkezik a Note 4. Két fajta verzióban érhető el a telefon.

A Note 3 13 megapixeles kameráját is trompfolja a Note 4 a maga 16 megapixeles felbontásával.

Vélemény

A Note 4 mint fent látható, mindenben tudott egy picit mégjobb lenni, mint az elődje volt. Ennek ellenére a Note 3 továbbra is (1+ évesen) megállja a helyét a mezőnyben. Aki rendelkezik Note 3-mal, annak egyelőre még nem éri meg váltani a 4-es verzióra. Note 2-höz képest viszont óriási a lépés, így aki nem frissített 2-ről 3-ra, annak csak ajánlani tudom a 4-esre való átszállást.

A Note széria a Samsung S családja melletti csúcs termékvonala. A Note telefonok, s a tabletek kiváló minőséget képviselnek. Anno az első Note megjelenése után azt mondtam, hogy ezt a tollal rajzolás funkciót csak tableten tudom elképzelni. Kipróbáltam, használtam a 8-as és a 10-es tableteket is. Remek darabok. Azonban 1 év Note 3 használat után azt kell, hogy mondjam, megszerethető telefonban a toll is, s a nagy méret is. Nem való mindenkinek a Note, de úgy tűnik az olvasók szeretik a nagy méretű és tudású telefonokat.

Speckók:

‘);

These short specs are provided by PhoneArena – visit PhoneArena.com for full Samsung Galaxy Note 4 specifications
(x) hirdetés
2015.01.06.

+