MojAndroid
(x) hirdetés

Még mielőtt magáról a telefonról és az ahhoz kapcsolódó miértről írnék, visszaugranék egy kicsit az időben, hogy elmondhassam az igen rögös utat, ami ehhez a készülékhez vezetett, és igen sok csalódással járt.

Az egész 2014. áprilisában kezdődött, amikor elhatároztam, hogy itt az ideje új telefont venni. Körülnéztem a piacon, és találtam is egy jó ár-érték aránnyal kecsegtető készüléket, a Navon Mizu M500-at. A telefon paraméterei jók voltak, mivel tesztet nem nagyon találtam róla, ezért rosszat sem tudtam olvasni (jót sem) róla.
Eljött az idő, megvettem a telefont. Ekkor kezdődött egy igen nagy lejtmenet, sok idegeskedéssel, időpazarlással, és várakozással. A telefon körülbelül 2 hónapig volt a tulajdonomban. Ebből a 2 hónapból 4 nap volt amikor tudtam használni(nem egymást követő 4 nap), a többi időt szervízben töltötte(minden esetben sikertelenül), majd 2 hónap szervíz után visszakértem a pénzem. Miután visszakaptam a telefon árát, a friss sérelmektől földúltan haragudtam a telefon gyártójára és méginkább az androidra, hogy nem tudnak rá olcsón stabil telefont építeni. Ekkor kijelentettem, hogy soha többé nem fogok androidos telefont használni (soha ne mondd, hogy soha). Mondtam ezt úgy, hogy egészen kis korom óta vonzzanak a telefonok, a kütyük, minden ami technika, ezáltal képben vagyok, hogy mi mit tud melyik szoftvernek mik az erősségei, mik a hátrányai, és mondtam ezt úgy, hogy tudom hogy az android rendszerében vannak a legnagyobb lehetőségek, amik szerencsére egyre inkább kezdenek kiforrni mind alkalmazási szinten, mind pedig a mobil gyártók saját felületeinél(dühösen sose ítélkezz semmiről).
Ezután a frissen kezembe kapott pénzzel bementem az első üzletbe és vettem egy Nokia Lumia 520-at (igen, tudom hogy android blogon vagyunk és senkit nem érdekel egy Windows Phone, de hozzá tartozik a történethez). Gondoltam, miért ne próbáljam ki, régebben volt már Windows Phone-om, azóta biztos javult. Hát javulni javult… Viszont azt tanácsolom, hogy aki nem fanatikus Windows rajongó, annak eszébe se jusson Windows Phone-t futtató telefont venni. Vannak jó funkciói, de ha valaki Androidról, vagy iOS-ről váltana, egy fekete lyukba fog beleesni a telefon által, ugyanis még úgy is, hogy egyre több alkalmazás van rá, rettentően kevés van, és még kevesebb a használható, a másik két felülethez képest. Viszont ha nem a letölthető alkalmazásokat nézzük, hanem az alapfunkciókat, akkor is alul marad. Egyszerű a csempés megoldás, elismerem, viszont funkcionalitása ebben ki is merül mert a menü össze-vissza, az almenük végtelen hosszúságúak, egyszerűen rossz érzés kezelni a telefont, ha nem laikus szemmel nézi az ember. Ezzel a telefonnal majdnem 3 hónapig bírtam (fogcsikorgatva küzdöttem, hogy ne tegyek kárt benne), majd nem bírtam tovább és beadtam az első gsm-be, amit megláttam(a veszteséggel nem foglalkozva).

Innentől December elsejéig egy butatelefonnal tengettem napjaim, ezek telefon szempontjából békés napoknak bizonyultak, mivel semmi elvárásom nem volt a telefonnal szemben, így nem okozhatott semmi meglepetést. Közben folyamatosan nézegettem a telefonokat, olvastam a megjelenési híreket, teszteket, mint eddig is, és még androidos csalódásom utáni lelki sebeimet nyalogatva megláttam egy telefont, ami hozzánk májusban érkezett meg, és a Sony belépője volt a phabletek piacára. Ez nem más, mint a Sony Xperia T2 Ultra. Viszont, mivel éppen haragudtam az androidos telefonokra, továbbra is csak nézegettem őket és mondogattam magamnak, hogy ez bizony jó telefon, de androidosat nem. persze nézegettem közben mást is a HTC telefonjai között, miután kijött az IPhone 6 azon is elgondolkoztam, olyannyira, hogy a szolgáltatómhoz úgy indultam, hogy veszek egy IPhone 6-ot. Majd odaértem, leültem, megmondtam, hogy új telefont vásárolnék, és amikor az eladó megkérdezte, hogy milyet szeretnék, rávágtam hogy Xperia T2 Ultrát. És igazából nem is értettem még igazán, hogy miért döntöttem így. Aztán szépen lassan rájöttem, és most, hogy ennyit untattalak már titeket az idáig vezető úttal, elmondom, hogy miért az Xperia T2 Ultra a tökéletes telefon számomra.

Kezdjük azzal, hogy én mire használom a telefont: telefonálok, sms-ezek, chatelek, tehát közösségi életet élek, ezt mondhatjuk alapnak. Ezeken túl a telefonom a hobbim is, mivel ezen nézek videókat a különböző kütyükről, ezen olvasom a megszokott oldalakat, blogokat, ezen hallgatok zenét. Ezek mind a hobbijaim, ezektől kapcsol ki kicsit az agyam, éppen ezért a telefonom a hobbim. Ezeken túl, végre van egy készülékem, amivel kiélhetem vágyam, hogy alkalmazást teszteljek. Ez számomra nagyon fontos mert szerintem kevés az igazán szórakoztató és/vagy hasznos alkalmazás, ahhoz képest, hogy mennyi terjeng a Play-ben. Ezeket tudtam akkor is, amikor nézegettem, hogy milyen telefont vegyek. Nézzük meg, mire van szükség ahhoz, hogy zavartalanul tudjak élni a hobbimnak: nagy, szép kijelző; kényelmes kialakítás; jó hangszóró; tűrhető első és hátsó kamera; viszonylag jó processzor; jó kezelhetőség, nekem kikötés volt az LTE és az NFC.
Nézzük ezek közül mit és hogy tud biztosítani a T2 Ultra. Kijelző: 6″ 720*1280 pixel, 245 ppi, kapacitív, multi-touch TRILUMINOS, a Sony új fejlesztése, Mobile Bravia Engine 2-vel. Nem túlzok, ha azt mondom hogy zseniális a képe. Egyszerűen gyönyörű, amikor először bekapcsoltam a telefont elállt a lélegzetem. Azóta pedig, ha valaki meglátja az az első mondata, hogy “hűű, de szép a kijelzője”. Tehát nagy, szép kijelző igencsak megvan.
Menjünk tovább, jöjjön a kényelmes kialakítás. A telefon ugyebár a phablet kategóriába esik, 6″-es kijelzője miatt. Mindenkit megértek, aki azt gondolja, akkor már inkább egy tablet, kezelhetetlenül nagy, stb… Én is féltem kicsit, hogy nem lesz-e túl nagy, viszont fölöslegesen, ugyanis a Sony tervezett egy phabletet, ami a súlya(172 gramm) és vékonysága(7,7mm) miatt annyira kényelmes, mint amilyet én még nem éreztem telefonnál, pedig nem egy volt a kezemben. Úgy néz ki, a kényelmes kialakítás is megvan.
Jöhet is a következő kritérium, a jó hangszóró. A Sony-tól nem is várhat mást az ember, a múltja miatt, csakis egy profi zenelejátszó alkalmazást(Walkman) és egy ahhoz passzoló hangszórót. Meg is van mindkettő, a hangszóróra egy rossz szavam sem lehet, nem a legjobb, de az átlag fölött van, tehát a felső kategóriába sorolnám telefonos hangszórók között.
Nézzük a kamerákat. Első kamerája 1,2mp, ami arra bőven elég, hogy lehessen selfie-zni, és ami fontosabb (de csak egy picit) remekül lehet vele skype-olni, videótelefonálni. A Főkamera (hátsó kamera) 13mp-es, megkapta a Sony Exmor RS szenzort, autofókuszos, LED villanó természetesen van. A kamera világosban szép képeket csinál, sötétben már nehezebb a helyzet, de szerencsére annyi opció közül választhatunk és annyi dolgot állíthatunk be, hogy kis állítgatással este is egész jó képeket lehet lőni. Plusz pont a remek kameraszoftver, ami rengetek dolgot rejt, köztük a szórakoztató és hozzáértő szemnek igen érdekes “Kiterjesztett valóság” mód, amely a benne megtalálható világokba “röpít el minket”, első és hátsó kameránál más-más dolgot tesz elénk minden világnál, és így tudunk fotókat készíteni a világról, vagy magunkról, igen jó funkció szerintem.
Nézzük a processzort… a rettegett processzort, mivel Android világban processzor bácsinak igen nagyra kell nőni általában a megfelelő működéshez (ennek megvannak az okai, és egyáltalán nem hátrány). A T2 Ultra Snapdragon 400-as Cortex A-7 Quad-core processzort kapott, mely magonként 1,4 GHz teljesítményre képes, és ehhez kapott egy 1GB-os Adreno 305-ös RAM-ot.Ha megnézzük a csúcstelefonokat, amik 2,5, 3GHz-es processzorokkal vannak már felszerelve gondolhatjuk, hogy ez elég sekély. És itt összevonom a processzor részt a kezelhetőséggel, ugyanis a Sony saját felülete amit az Androidra pakolt (és a csodanevét sosem tudom, így most sem írom le) remekül siklik ezzel a hardverrel. Sikerült már kihoznom belőle egy-két egészen apró laggolást, de ahhoz már nagyon meg kellett dolgoztatnom. Így hát a processzor és a kezelhetőség is remekül vizsgázott.

Ezek alapján már láthatjátok, és én is láthatom már, hogy miért ezt a telefont válaztottam, csak ajánlani tudom.
Remélem tetszett a bejegyzésem, köszönöm az olvasást.

(x) hirdetés
2014.12.08.

Ezeket már olvastad?

+