MojAndroid
(x) hirdetés

Egyre több cikket olvasok itt a blogon, amelyben beszámoltok mindenféle főzött rendszerekről egyes telefonokon. Arra, gondoltam, hogy biztos többen is vannak, akik szívesen nekiugranának a saját telefonjuk módosítgatásához, de nem mernek belekezdeni, vagy nem tudják, hol kezdjék. Valóban nem egyszerű a dolog, mert rengeteg fogalom van, amiket nem árt fejben tartani, nem is beszélve a rövidítésekről és az angol szlengről, amibe belefuthat az ember. Mivel Nexus 4-et használok egyes részek elég specifikusak, de a felmerülő információk jelentős része telefontól független. Nem lesz rövid, előre szólok, igyekeztem, minél alaposabban. Sokáig írtam, eléggé lefáradtam, így a nyelvi hibákért elnézést, sok helyen angol kifejezést, használtam a magyar helyett is, mert a téma leginkább angol tudást igényel és nem árt ismerkedni a szavakkal.

Kezdjük ott, hogy nem minden telefonnak vannak aktív fejlesztői. A developperek önszorgalomból non-profit módon fejlesztenek a telefonokra. A fejlesztéseiket legtöbbször angol nyelven az XDA Developers fórumain teszik közzé. Ebből következik, hogy (1) nem árt angolul tudni, legalább alapfokon, (2) ha a készülékednek nincs al-fóruma/ nem nagyon vannak fejlesztések, akkor igen nagy az esély, arra, hogy máshol se fogsz találni érdemleges supportot. A fórumra regisztrálni ajánlott, így tudsz kérdéseket feltenni természetesen angolul.

AZ ELHATÁROZÁSTÓL A MEGVALÓSÍTÁSIG

Az itt leírtak során elvesztheted a garanciád, vagy akár tönkre is teheted a telefonod! Felelősséget nem vállalok az esetleges károkért!

Első lépes: ADB ( Android Debugging Bridge) telepítése a számítógépre

Az ADB segítségével parancsokat adhatunk ki a telefonunknak. Én személy szerint általában nem használom, mert a parancssorba kell írogatni, nem túl könnyen memorizálható parancsokat, ráadásul ha elírsz egy betűt is, akkor kezdheted újra írni.Van, aki ezt szereti, Linuxosok előnyben, nekem nem a kedvencem. A legtöbb művelet végrehajtható más úton is, de vannak, amiknél nélkülözhetetlen, így telepítése szükséges! A telepítéshez egy kis segítség, nem kell szöszölni SDKval meg sok felesleges csomaggal. ADB,Fastboot,Drivers

Második lépés: Unlock Bootloader

Ahhoz, hogy elkezdhessünk 3. féltől származó (3rd party) mókákat telepíteni szükséges a bootloader kinyitása. Ezt kapásból csak a fentiekben nem túl jó fényben emlegetett adb segtségével tudjuk véghez vinni, de szerencsére ez egyszerű nagyon.

Ez a folyamat töröl, mindent a telefonról. Biztonsági mentés ajánlott

  • nyisd meg a parancssort
  • kapcsold ki a telefont és csatlakoztasd a számítógéphez

  • nyomd meg hosszan egyszerre a Hangerő Fel + Le + Bekapcsoló gomb kombinációt, amíg nem rezzen egyet a telefon
  • írd és futtasd: fastboot oem unlock

  • a hangerő gombokkal navigálj és válaszd: YES, majd a bekapcsoló gombbal hagyd jóvá
  • a hangerő le gombbal görgess addig, amíg meg nem jelenik a reboot opció

  • a telefon újra indul, lehet kicsit hosszabban fog betölteni

Harmadik lépés: Recovery telepítése

A recovery igen fontos a ROM-ok telepítésénél, innen zajlik a telepítés, a mentés, a törlés és sok minden egyéb. Ez egyfajta “szerviz üzemmód”, ha valami nem jól megy, nem kapcsol be a telefon vagy bármi vészhelyzet, ide jó esetben vissza lehet térni és visszaállítani egy működő mentést, vagy telepíteni másik ROM-ot, mivel ez előbb töltődik be a rendszernél. Amíg, ezt be tudod hozni, addig, olyan nagy gond nem lehet a telefonnal, még ha nem is kapcsol be vagy elakad a bekapcsoló képernyőnél.
Ami fontos, hogy a választott recovery, megfelelő legyen az android verzióval, amit telepíteni készülsz, ezért célszerű a legfrissebbet használni.
2 főbb fajtájai is van: az egyik a ClockWorkMod (CWM) a másik a TeamWinRecoveryProject (TWRP), ízlés dolga ki, melyiket szereti, mindegyik nagyjából azonos funkcionalitással bír.
Minden készülékre külön-külön kell megtalálni a megfelelő verziót, egymással nem kompatibilisek.
Persze, aki megszokta az android testreszabási lehetőségeinek sokaságát és/ vagy 2 naponta látogatja a recoveryt lehet szívesebben használna egy custom recoveryt, ami a CWM-re alapul, de rengeteg funkcióval többet kínál. Én ezt használom és ajánlom mindenkinek. A neve PhilZ Touch és a továbbiakban ennek a telepítését írom le.

  • megkeresed a készüléked a listából és letöltöd a legfrissebb verziót
  • kicsomagolod a .zip-et és kikeresed belőle a recovery fájlt (.img kiterjesztésű) és a lehető legrövidebb elérési úttal bíró mappába másolod (ajánlom a C:-t)
  • a telefont csatlakoztatod a géphez és megnyitod a bootloader-t
  • a parancssorban futtatod a következő parancsot: fastboot flash recovery C:(elérési út*)recovery.img
  • ha megvan, újraindítod a telefont a már ismertetett módon

Negyedik lépés: A ROM telepítése

A ROM kiválasztásáról, majd a továbbiakban írok, most a konkrét lépéseket foglalom össze. Miután letöltötted a kiszemelt ROM-ot, másold fel a telefonra. Ez egy .zip file lesz. A telepítés előtt egy formázást célszerű végrehajtani, hogy az előző rendszer esetleges visszamarad fájl-ai törlődjenek és ne okozzanak gondot később. Ezután telepítjük csak a konkrét rendszert. Minden ROM már tartalmazz egy kernelt és rootolva van. A ROM mellé fontos (de nem muszáj) a Google Alkalmazások (Gapps) telepítése is. Itt, arra kell figyelni, hogy stimmeljen az android verzióval a csomag. Ezek már univerzálisak általában, de vannak ROM-ok, amik csak a saját Gapps-aikkal működnek rendesen. Ha a ROM oldalán be van linkelve ajánlott azt használni. A telepítés lépései

  • lépj be a recoverybe. Ennek is két módja van (1) parancssor: adb reboot recovery, (2) a bootloaderből a hangerő gombokkal a recovery alpontra navigálsz és onnan indítod újra
  • formázzuk a teljes rendszert: wipe data/factory reset menüponton belül válasszuk a Clean to Install a New ROM! pontot
  • ha megvan válasszuk az Install Zip menüponton belül a Choose zip from /sdcard opciót. Itt keressük meg a .zip-eket. (Először mindig a ROM-ot és csak utána a Gapps-okat telepítsük.)
  • ha mindennel megvagyunk a reboot system now-val újraindíthatjuk a rendszert és végeztünk is

ROM VÁLASZTÁS

A ROM az, ami a legtöbb testreszabhatósági lehetőséget adja a felhasználónak a fentiek közül. Éppen, ezért nem mindegy melyiket választjuk. Általánosságban, érdemes minél többet kipróbálni, hogy kialakuljon melyik a hozzád legjobban illő. Vannak, akik a gyárihoz hasonlítóakat szeretik, ezek csak pár extrával rendelkeznek. Vannak, akiknek a stabilitás és a funkciók is fontosak, erre az aranyközép útra javasolt a híres CyanogenMod (CM) valamelyik verziója, vagy erre alapuló hasonló rendszer. De vannak olyanok is, amik összegyúrják a lehető legtöbb ROM funkcióit (AIl In One [AIO]), így egy nagyon funkció gazdag (de sokszor instabil) ROM keletkezik, sőt egyesek egyszerűen teljesen másak, mint például a kínai MIUI.
Látszik, hogy rengeteg lehetőség van, a cikk végén lesz egy szótár, amiben pár funkció meg lesz említve, illetve pár szóban le is írom őket, ez majd segíthet tájolódni.
[Nexus 4 tulajoknak tudom ajánlani a Mahdi ROM-ját, én jelenleg ezt használom, nálam bevált]

TIPPEK ÉS TRÜKKÖK

Az alapok után van még pár dolog, amit hasznosnak ítélek, illetve, amiket még lehet telepíteni, módosítani.

Bootanimation:
Ez a rendszer indulásakor lejátszódó kis animáció. Ezt is lehet módosítani kedvünk szerint. A legtöbb főzött ROM meg is teszi, de nekünk is van rá lehetőségünk. Ehhez a letöltött animációt nevezzük el bootanimation.zip-nek és egy root képes fájlkezelővel (ES FileExplorer) másoljuk a /system/media könyvtárba. Fontos, hogy az animáció kijelzőfelbontásra vannak igazítva, így itt is a készülékünknek megfelelőt kell keresni. De vannak a PlayStore-n is alkalmazások, amik maguktól megcsinálják az egészet.

Rendszeralkalmazások törlése:
A rendszerünket érdemes, minél soványabban tartani. Sok, olyan alkalmazás lehet, amire nincs szükségünk, de integrálva vannak a rendszerbe. Ezeket ajánlott törölni. Ezt pedig, úgy lehet, hogy egy a root képes fájlkezelővel meglátogatjuk a /system/app esetleg a system/priv-app mappákat és törlünk. Mindenki csak, olyat töröljön, amiről biztosan tudja, mi!

Témák:
Azok a ROM-ok, amikben van ThemeChooser képesek kezelni azt a több 100 témát, amik a PlayStoreban fent vannak. Ezzel az egész rendszer témázható egységesen. Pár példa: itt, itt és itt.

Rendszer hangok:
Rengeteg csengőhang és egyéb hang van a rendszerben. Ezek is foglalhatnak sok, helyet, meg simán feleslegesek is. Én ezeket is leszoktam törölni és csak azt hagyom meg, ami kell, vagy bemásolom a sajátjaim. Ennek a helye a system/media/audio mappa. Ez említett módokon, odafigyelve lehet törölgetni.

Reklám mentesítés (AdBlock):
Senki nincs oda a reklámokért. Szerencsére egy egyszerű kis programmal felmenthetjük magunkat tőlük.

Kernel:
A ROM-ok mindig egy kernellel jönnek, amik rendszerint jól is működnek vele. De ezt is lehet cserélni, telepítése hasonlóan a ROM-hoz a recoveryből zajlik. Én különösebben sok értelmét nem látom, de meg tudom érteni.

Overclock:
A megfelelő kernel lehetőséget biztosít a processzor túlhúzására, érdemes ezzel csínján bánni, mert ki is lehet füstölni, de pár MHz feljebb tolása még bőven belefér, így kicsit lehet növelni a processzor órajelén. A legtöbb romba be is van építve ennek a szabályozási lehetősége.

Fokozatosság:
Haladj szép sorjában a, gondold át, mit mi után fogsz csinálni, így sok kellemetlenségtől mentheted meg magad. Például ha megvan a recovery ne rohanj tovább. Állítsd be, nézegesd a menüpontokat ismerkedj meg vele. Majd térj át a ROMra, nézd meg a funkcióit, kinézetét, állíts be mindent és csak ez után pakold vissza az alkalmazásokat. Ez főleg, abban az időszakban hasznos, amikor még nincs bevált rendszered és gyakran cserélgeted.

Mentés:
Mindig ments! Egyszerű szabály és sok kellemetlenségtől menthet meg. A gépen érdemes tartani egy másolatot a belső tárhelyről. Van lehetőség a teljes rendszer mentésre is a recoveryből ez a backup and restore menüpont alatt található. A TitaniumBackup program, minden ROM cserélőnek kötelező jellegű program.

Gyári rendszer:
Ajánlott mielőtt bármibe is belekezdenél megkeresni a gyári rendszert és recovery-t, mivel a garanciát csakis így lehet érvényesíteni.

Töltöttség:
Nagyon alacsony akkumulátorszinttel ne kezdj bele, mert, ha véletlen rosszkor kapcsol ki a telefon téglázhatod is!

SZÓTÁR

Itt funkciókat, rövidítéseket, gyakran használt kifejezéseket fogok magyarázni, amik előjöhetnek a fórum böngészése közben.

Kernel
A rendszer magja. Az operációs rendszer alapja. Ez kezeli a hardver erőforrásait (pl: memória, processzor).

ROM
Gyakorlatilag ez az operációs rendszere a telefonnak. Minden szükséges programot, kódot tartalmaz. A leghíresebbek:
CyanogenMod (CM), MIUI, AOKP, ParanoidAndroid (PA), SlimBean/KAT.

Gapps
Google Applications. Ezek az alapvető Google alkalmazások csomagja, mérete eltérő lehet a csomag méretétől függően. Telepítés során beépülnek a rendszerbe. Itt különböző méretű csomagok vannak, mindig a legfrissebbek.

Recovery
Egy kis program, ami segítségével telepíthetsz, törölhetsz, menthetsz, visszaállíthastz. Nem íródik felül ROM telepítésekor.

DT2W
Duoble Tap to Wake. Olyan, mint az LG mostanában beharangozott új funkciója. 2x koppintasz a kijelzőn és feléled.

Changelog
A változtatások listája. A ROM fejlesztője összeírja, hogy mi változott az előző verzió óta.

Governor
Azt szabályozza, hogy a rendszer, milyen módon kezelje a procit. (performance=teljesítmény orientált, ondemand=használattól függő stb..)

PIE Controll
A ParaniodAndroid ROM egyik dedikált funkciója, ami általánosan elterjedt a többi rom között is. videó

HALO
Szintén PA fejlesztett és elterjedt feature. Az értesítések hasonlóan jelennek meg a Facebook ChatHeads megoldásához.

DPI
Ezzel lehet szabályozni, hogy, milyen sűrű legyen a kijelzőn megjelenített tartalom. A SlimRom-okra jellemző, alacsony érték. Így érhetők el a különböző megjelenítési módok (telefon,phablet,tablet). Pl Nexus7-en tablet kinézet.

Flash
Gyakorlatilag a recovery-n keresztüli telepítést jelenti. Minden, ami .zip és telepíthető azt flash-eljük (szép magyarosan). Ez lehet Clean flash, amikor (ahogy leírtam fentebb) mindent törlünk a ROM telepítése előtt. Vagy lehet Dirty Flash, amikor csak telepítjük a frissítést törlés nélkül (nem javasolt, csak ha kis frissítés érkezik ugyanahhoz a ROM-hoz)

AOSP
Android Open Source Project. Az alap android, gyakorlatilag, ami a Nexusokon van. az AOSP based ROM-ok ezt veszik alapul.

CRT animation
Azt az animációt jelenti, ami a képernyő kikapcsolásakor játszódik le.

Immersive mode/Full Screen
Teljes képernyős nézet. Ezt használva eltűnik a felső (status bar) és az alsó sáv (navigation bar)

UI
User Interface. Felhasználói felület. Ezek a program azon része, amivel a felhasználó érintkezik. Magyarul, amit látsz.

Wipe
Törlést jelent. Recoveryből szokás végezni. Több partíciót is lehet: /data – alkalmazások adatai; /cache-gyorsítótár; /system-rendszer; /dalvik-cache – Dalvik memória

Bootloop
Amikor a telefon elakad a bootanimationnál és nem tölt be. (lsd. softbrick lentebb)

Brick
Amikor téglázod a telefont. Valami balul sült el és csak papírnehezéknek lehet már használni a készüléket.
2 fajtája van, attól függően, hogy mekkora a baj. Az egyik a softbrick, ebből az állapotból otthon is vissza lehet hozni a telefont. Rendszerint valami szoftveres gubanc van, így nem nem tölt be rendesen a rendszer és bootloopot okozva vegetál. Viszont a recovery szerencsére működik, és innen meg lehet menteni dolgokat, nem kell szervízbe rohanni. A másik a hardbrick, a legtöbb esetben, akkor jön elő, ha nem a telefonodhoz írt ROM-ot teszed fel, hanem egy másikét. A ROM, telepít egy kernelt, ami úgy a hardverek működtetésért is felelős, és a bootolást is az végzi. Ha kernel “”bootclasspath” sora nem stimmel, ami indítaná a telefont, akkor már csak a szervízben lehet újraéleszteni (vagy ha van JTAG kábeled otthon is, de, akkor feltehetőleg nem olvasod ezt cikket :D).

Remélem tudtam segíteni, azoknak, akiknek még idegen a rendszer szintű módosítás. Nem kell tőle félni csak el kell kezdeni, a többi rátapad az emberre menet közben. Odafigyelve kell csinálni mindent és nem lehet téglázni a telefont. Ha valamilyen kérdés felmerül megpróbálok válaszolni. Ha kihagytam valamit és fontosnak érzitek szóljatok és beleteszem a cikkbe.

Jó szórakozást!

(x) hirdetés
2014.04.01.

Ezeket már olvastad?

+