MojAndroid
(x) hirdetés

Talán kevesen tudják/használják az Androidos készülékükön a Google Now-t, ami a Google Search alkalmazás új felülete. A segítségével a használati szokásainkhoz igazodó segítségeket kapunk a legegyszerűbb időjárás jelentéstől kezdve a tömegközlekedési információkig elég sok témában, úgynevezett “információs kártyák” segítségével. De az információk mellett innen tudjuk elérni a hangvezérlést (hang alapú parancsok) is, amelyek köre a KitKat frissítéssel már elég számos lett, most már 60-nál is több parancsot tudunk a készülékünknek kiadni. Egyes parancsoknál nem csak a találatot kapjuk meg, hanem hangos választ is kapunk, így (már majdnem) el is beszélgethetünk a telefonunkkal. (azért nem kell egy Siri féle blődségre gondolni)

Biztos van olyan az olvasóink között, aki a Google Now hangutasításait már eddig is használta, de talán neki is jól jöhet, ha együtt látják azokat a parancsokat, amiket használni lehet a telefonunk vezérlésére. Érdemes a funkció fejlődésén tartani a szemünket, mert nagy jövő áll előtte. A Google keresési stratégiája is ebbe, a mondat alapú keresés irányába halad, a Google Now pedig jó eszköz arra, hogy ezt az életben hatékonyan használjuk.

A funkció használatát többféle módon is elérhetjük (ha legalább 4.1-es Android van a készülékünkön). A Nexus 5 (és a Moto X) tulajdonosok, a bekapcsolt és nem zárolt képernyőjüknél tudják aktiválni a funkciót az “OK Google” kimondásával (egész pontosan a Moto X felhasználóknak be sem kell kapcsolni a képernyőt). A kevésbé szerencsések a Google Now felületén kell mondják ugyanezt a parancsot, ahová oda úgy tudunk a legegyszerűbben belépni, ha az aljától felfelé simítjuk az ujjunkat a képernyőn. Vagy úgy is elérhetjük, ha a kezdőképernyő kereső sávján látható mikrofon ikonra tapicskolunk.

És most jön a fekete leves: A hang alapú keresés bár sok nyelven működik, közöttük magyarul is, de sajnos a parancsok használatához Amerikai angolra (English US) kell állítani a készülék nyelvét.

Frissítés:
Szabó Balázs szíves közlése alapján így lehet (félig) magyarul használni:
A telefon nyelvét angolra kell állítani (nekem brit angolra van), majd a keresőn alkalmazáson belül a nyelvet vissza lehet állítani magyarra. Ekkor jön az a furcsaság, hogy megfogja érteni a parancsokat angolul, minden egyéb mást pedig magyarul (ha magyarra állítottunk a nyelvet a Google Now-on belül).
Ezekután így néz ki egy parancs: parancs [angol nyelven] tárgy [magyar nyelven]: Search for hajózási társaság; Calling on mobile anya…

Most pedig lássuk, hogy milyen parancsokra is van lehetőségünk. A trendblog.net írói összeszedték nekünk a parancsokat, sőt egy szép infografikát is csináltak belőle, amin elég olvashatóan láthatjuk az elérhető parancsokat.

list-google-now-commads-infographic-V5

 

Ha véletlenül a fenti kép eltűnne, vagy olvashatatlan lenne itt vannak a parancsok szövegesen is:

Általános parancsok

“Search for [chicken recipes]?”
“Say [where is the supermarket] in [Spanish]?”
“What is [Schrodinger’s cat]?”
“Who invented [the internet]?”
“What is the meaning of [life]?”
“Who is married to [Ben Affleck]?”
“Stock price of [Apple]”
“Author of [Game of Thrones]”
“How old is [Michael Jordan]?”
“Post to Google+ [feeling great]”

Feljegyzések és emlékeztetők

“Remind me to [buy milk] at [5 PM]”
“Remind me [when I get / next time I’m at] [home / work / other location] [to send an email to John]”
“Wake me up in [5 hours]”
“Note to self: [I parked my car in section D]”
“Set alarm for [8 PM]”

Dátum és idő

“What time is it in [Tokyo]?”
“When is the sunset [in Chicago (optional)]”
”What is the time zone of [Berlin]”
“Time at home”
“Create a calendar event: [Dinner in New York] [Saturday at 8 PM]”

Kapcsolattartás

“Call [Daniel]”
“Send [email] to Daniel, [Subject: Meeting], [Message: Will be there in 5]”
“Send [SMS] to Philipp mobile, don’t forget to buy milk”
”[Contact name]”

Időjárás

“Weather”
“Is it going to rain [tomorrow / Monday]”
“What’s the weather in [Boston]?”
“How’s the weather in [Portland] on [Wednesday] going to be?”

Térkép és navigáció

“Map of [Flagstaff]”
“Show me the nearby [restaurant] on map”
“Navigate to [Munich] on car”
“How far is [Berlin] from [Munich]?”
“Directions to [address / business name / other destination]”

Átváltások és számolások

“What is the tip for [125] dollars?”
“Convert [currency / length …] to [currency / length …]”
“How much is [18] times [48]?”
“What is [45] percent of [350]?”
“Square root of [81]”
“….. equals”

Sportok

“How are [the New York Yankees] doing?”
“When is the next [Los Angeles Lakers] game?”
“Show me the [Premier League] table”
“Did [Bayern Munich] win their last game?”

Repülési információk

“Flight [AA 125]?”
“Flight status of [AA 125]”
“Has [LH 210] landed?”
“When will [AA 120] land / depart?”

Web böngészés

“Go to [Huffington Post]?”
“Open [xda.com]”
“Show me [android.com]”
“Browse to [reddit.com]”

Szórakozás

“Listen to / play [Intro] by [The XX]?”
“YouTube [fail compilation]?”
“Who acted in [Ocean’s 11]?”
“Who is the producer of [Gladiator]?”
“When was [Alien] released?”
“Runtime of [Avatar]”
“Listen to TV”
“What’s this song?”

Mókázás / “Easter Eggs”

“Do a barrel roll”
“What’s the loneliest number?”
“Make me a sandwich!”
“When am I?”
“Okay Jarvis, …” (Az “Okay Google, …” helyett)
“Who are you?”
“How much wood could a woodchuck chuck if a woodchuck could chuck wood.”
“Beam me up, Scotty!”

Forrás: Google Now voice commands by trendblog.net

2013.11.18.

+