MojAndroid
(x) hirdetés

Ahogy Google+ kommentemben ígértem, itt egy gyorsteszt a ma frissen átvett Nexus 5 telefonról. Előrebocsájtom, a teszt nem kimerítő, de a kommentekben feltett kérdésekre szívesen válaszolok.

Eddig egy Nexus 4 boldog és elégedett tulajdonosa voltam, azonban a bejelentés estéjén valami megtört bennem. Éppen egy Railjeten aszalódtam, amikor is kaptam egy fülest, hogy az osztrák DiTech a premierrel egyidőben megkezdte a telefon árusítását, viszonylag baráti áron. A webshopban még jelentős mennyiség volt elérhető, így gyorsan lecsaptam egyre, amit akár szombaton is átvehettem volna, de a hétvégét Budapesten töltöttem, tehát várnom kellett máig.

A telefon szép dobozban érkezik, megkockáztatom, nem marad szégyenben az Apple termékek csomagolásával szemben sem. A dobozban maga a Nexus 5, egy kis dokumentáció, egy töltő (travel adapter) és a SIM-tálca nyitásához szükséges kis pöcök található. Gyárilag kb. 70%-os akksitöltöttséggel érkezett, és – meglepő (?) módon – Android 4.3-mal. Bekapcsolás után azonnal wifire csatlakoztattam és esélyt sem adott semmilyen beállításra, azonnal elkezdte letölteni a KitKatet. Egy reboot után a szokásos beállítófolyamaton estünk át, amelynek minden részletére sajnos nem emlékszem, kicsit zűrös volt a napom és dolgozni is kellett, ugye.

Az alapvető konfiguráció után feltárult a 4.4-es Android home screenje a korábbinál nagyobb kijelzőn. A display gyönyörű, szinte észre sem venni, hogy egy telefon van a kezemben. Érdekes módon a kijelző fényereje azonos környezeti világítás mellett sokkal fényesebb (ld. kép), mint a Nexus 4-é, még nem jöttem rá, miért, de nem csak az én telefonom produkálja.

photo.jpg

Időközben a fiókomban lévő appok is feltelepültek, a biztonság kedvéért rebootoltam – és itt jött egy meglepetés: a telefon német nyelvre váltott, pedig az első indításnál (és a Google fiókomban is) angolt választottam alapértelmezettként.

n5.png

Összbenyomás: a Nexus 5 lipilee kolléga terminus technicusával élve pattan. Sehol egy várakozás, egy röccenés, minden gyors és pontos. Az igazsághoz tartozik, hogy a Nexus 4-hez képest nem számottevő a gyorsulás, de határozottan megfigyelhető. Kíváncsi leszek, a Nexus 4-en mit produkál majd a KitKat (a telefon családban marad, rendszeresen figyelemmel kísérem majd a jövőjét). Az akkumulátorról egyelőre nem nyilatkozom, hiszen új a készülék és nyomkodtam rengeteget, de azért álljon itt egy screenshot, 95%-os töltöttségről indulva:

n5-2.png

Készítettem néhány tesztfotót (balra: iPhone 5, jobbra: Nexus 5).

A Google Now balra swipe-olással érhető el, praktikus, nekem tetszik. A Hangouts már SMS-t is kezel, szintén tetszik, hogy egy helyen vannak az üzenetek. Az ikonokat egy picit nagynak érzem ezen a képernyőméreten.

n5-3.png

Picit zavaró, hogy a mobil térerő, illetve a wifi ikonja fehér színű lett, korábban a kék jelzés a Google szervereivel való kapcsolat jelenlétét jelezte, ez most hiányzik, de megszokható – update: ezt írja a Google doksija:

Color of status bar icons

In Android 4.4, the status bar icons are white for all positive conditions, such as data connectivity, wireless access availability, and full battery life. If there are problems with these conditions, the icons turn orange.

n5-5.png

(x) hirdetés
2013.11.04.

+