MojAndroid
(x) hirdetés

Tegnap a nagy számolásban teljesen megfeledkeztem róla, de ma eszembe jutott, remélem nem haragudtok a késésért.

Az Android fejlesztése 2007 végén indult meg, és az első publikus verzióját öt évvel ezelőtt, 2008 szeptember 23-án adták ki, a T-Mobile G1 telefon bejelentésével együtt, amit HTC Dream néven is ismerhetnek a kőkorszaki androidosok. A készülék 179 dolláros nyitóáron kezdett, ami elég barátságos ár volt, és egy ilyen gyönyörű készüléket kaptak a vásárlók ezért a pénzért (no meg a két éves előfizetésért):

Nézzük meg mit is írt róla Lipilee egy évvel később, amikor rászánta magát a vásárlásra.

Nagyon örültem, amikor megjelent az első Androidos telefon, de sokáig tartott, míg rávettem magam, hogy be is szerezzek egyet. A HTC Dream jelenleg a legolcsóbb Androidos készülék (áfával 75 ezer forint), és gyakorlatilag mindent tud, amit a nagyobb tesók, a Hero és a Magic. A hardware billentyűzetet sokan temetik, mondván hogy 2009 van és hamarosan már Minority Report-szerű hologramos-tologatós képernyőkön fogunk dolgozni — én azon az állásponton vagyok, hogy ha ez bekövetkezik, akkor lehet, hogy lemondok a hardware billentyűzetről…

A Dream tehát az árérzékeny geek telefonja: olcsó és valódi billentyűzetet is biztosít. Cserébe be kell érni 192 MB beépített RAM-mal és 256 MB ROM-mal (a nagytesók 288 MB RAM-jával és 512 MB ROM-jával szemben), kisebb felbontású kamerával (kit érdekel, most őszintén), és egy kicsit kisebb kapacitású (de upgrade-elhető) akksival.

Az Android 1.0 még nem kapott nevet, csak az 1.5-ös verziónál indult be az édességmánia az Android fejlesztői körében, és az alábbi fantasztikus képességekkel rendelkezett:

  • Android Market
  • Web böngésző
  • Kamera támogatás
  • A kezdőképernyőn mappák létrehozásának lehetősége, az alkalmazások csoportosítására
  • Webes mail szerverek elérése (POP3, IMAP4 és SMTP)
  • Gmail alkalmazás, ami szinkronizált a Gmail szerverekkel
  • People alkalmazás, ami szinkronizált a Google Contacts szerverekkel
  • Calendar alkalmazás, ami szinkronizált a Google Calendar szerverekkel
  • Google Maps (benne a Latitude és a Street View)
  • Google Sync, amivel szabályozható a Gmail, People és Calendar szinkronizálása
  • Google Search, amivel nem csak az interneten kereshettünk, hanem a telefonon is
  • Google Talk azonnali üzenetküldő
  • Üzenetküldő (SMS és MMS küldés)
  • Media Player
  • Üzenetjelző, ami a Státus sávon jelent meg
  • Hangtárcsázás
  • Egyéni háttérképek
  • YouTube
  • Egyéb alkalmazások, többek között: Alarm Clock, Calculator, Dialer (Phone), Home screen (Launcher), Pictures (Gallery) és Settings
  • Wi-Fi és Bluetooth támogatás

Tehát öt évvel ezelőtt kezdődött a sikertörténet, ma 1 milliárd Android aktiválásnál tartunk. Helo Android!

138531.png

Credits:
T-Mobile G1 picture: Phonearena
Chart: Asymco

(x) hirdetés
2013.09.24.

+