MojAndroid
(x) hirdetés

Az Android 4.2 (aka. Jelly Bean) talán legjobb újítása az ún. lockscreen widget intézménye volt, vagyis az, hogy a telefon záróképernyőjére is kipakolhatunk mindenféle remek widgeteket – alapesetben pedig órát, naptárat, stb. kapunk a Nagy Testvértől.

A Google persze szokásához híven a remek ötletet a már elfogadható minimum szintjén demózta saját widgetjeivel: az alap óra widget tud világórát, de semmi mást, a naptár widget kb. ugyanaz, mint amit egyébként a feloldás után elérünk, stb. De az Androidot nem (vagy nem csak, illetve nem feltétlenül) azért szeretjük, mert a Google tökéletes appokat alkot, hanem főleg azért, mert tökéletes nyílt keretet ad a független fejlesztőknek és a közösségnek, hogy tökéletes appokat alkossanak. Így esett, hogy a lockscreen widget által teremtett lehetőségeket sem a Google valamely alkalmazása vitte tökélyre, hanem egy közösségi alapokon fejlesztett app.

Ez a DashClock Widget.

Mit csinál?

A Jelly Bean lockscreen widget funkciókat kihasználva gyakorlatilag korlátlan lehetőségeket nyújt információ megjelenítésére a lockscreenen. Tehát pl. az én esetemben az óra mellett időjárás, napfelkelte és -lemente, valamint akkuinfó látható. Mániás szakaszban ezt ki szoktam egészíteni üzenetszámlálókkal (Falcon Pro, Gmail és SMS), és volt már olyan is, hogy Tasks nyitott taskokat is kipakoltam (na annak semmi értelme nem volt). De tehetnék még ki alkalmazásindítót, tárcsázót, kontakt widgetet, vagy “custom widgetet“, ami kevés megkötéssel bármit csinál, amit beállítasz neki – sőt, továbbmegyek: lévén hogy a DashClock Widget szabad szoftver (Apache licensz alatt), következésképp a kódja bárki számára elérhető, megismerhető, módosítható, ha valamit nem csinál, amit szeretnél, nos, akkor írd meg magadnak, vagy ajánlj fel egy bounty-t (nem csokit, hanem egy összeget) valakinek, aki megírja.

A kisebb extensionokön felül nagy előnye még, hogy sok “nagy” szoftverhez van így vagy úgy DashClock támogatás. Google Keep, Falcon Pro, Tasks, Facebook… Érdemes rákeresni a Google Play-en a “DashClock” kifejezésre, és rászánni egy félórát a böngészgetésre, rengeteg kiterjesztés van.

Szóval Dashboardra fel, ha eddig nem tetted, használd ki a lockscreen-ed igazi lehetőségeit!

2013.04.27.

+