MojAndroid
(x) hirdetés

Miért a ZTE Skate?

Tavasszal mutatta be a távol-keleti gyártó ezt a modelljét. Akkor még nyári (talán májusi) érkezésről szóltak a hírek. Azután sorra jöttek a csúszások, végül három hete került forgalomba, Magyarországon.

A csúszás azért sajnálatos, mert (úgymond) sokkal „nagyobbat szólt“ volna, ha korábban érkezik. Hardweresen nem sokkal nyújt többet, mint az a típus, aminek a váltómodellje (ZTE Blade). Cserébe – véleményem szerint – parádés áron vihető haza,
különösen azóta, hogy átélt egy árcsökkenést :) .

Akkor nézzük az elmúlt ~60 óra tapasztalatait (17-én, csüt. délután hozta a futár):

Amint kicsomagoltam (a doboz alig nagyobb, mint a telefon…), az első benyomásom az volt, hogy „Bakker! Ez hatalmas!“ :D . Összeszerelés után még nézegettem picit, körbeforgattam, tapogattam… Tetszik, ez hamar eldőlt. Bekapcsolás, boot… a szokásos ZTE+kínai karakteres splash image után a szintén szokásos zöld robot, majd Android felirat fogadtak. Amint életre kelt a kijelző, újfent elámultam. Sokkal szebb, mint amit a képek, videók alapján gondoltam. Igazán ez (és nem a +200 MHz) az oka, amiért szeretett Blade-emet lecseréltem. Kifejezetten élvezetes a 4,3“-os kijelzőt tapicskolni, azon olvasni, filmet nézni vagy megírni egy e-mailt. A felbontás maradt 480×800, nyilván azért, hogy ne emelje az árat egy magasabb felbontáshoz már jobban kellő, erősebb processzor.

Gyári állapotában tőlem a „használható“ jelzőt kapta, első dolgom volt launcher-t cserélni (már ettől picit jobb lett a működés). Szerintem ugyanaz az eljárás a Skate-el is, mint a Blade esetén: célszerű egy jól optimalizált, főzött ROM által kihozni a benne rejlő, nem kevés lehetőséget!

A másik, szó szerint szembetűnő különbség: sikerült megoldani a hw-es gombok jobb illeszkedését, az átvilágítás erősségét és azt, hogy kikapcsolt kijelző esetén sem felejti el az értesítést. Az én példányom gombjai nem recsegnek, nem nehézkes a benyomásuk. Még nagyon szokatlan az egész… oda kell figyelnem, hogy mit-hol találok rajta (ez idővel nyilván megszűnik). Bár nagy kezem van, amiben kényelmes is fogni, a biztonság kedvéért jelenleg „kétkezes“ üzemmódban használom. Nagy megelégedettséggel – teszem is hozzá. A leggyengébb pont (számomra) nem a már unalomig ismert belső archtitektúrája (pedig ezt szokták leginlább kiemelni, mint hátrányt), hanem a fényes-csúszós hátlap, ami a Blade esetén egy sokkal jobb, csúszásgátlós matt felületű volt. A Skate hátlapja viszont ezerrel gyűjti az ujjlenyomatokat és nyáron félő, hogy elejtés-veszélyessé válik. A bemutató képeken még egy olyan hátlappal szerepelt, ami az elődjén is volt… kár érte, hogy lecserélték.

Összességében nekem nagyon bevált a ZTE Skate, nem bántam meg, hogy márkahű maradtam és ismét tőlük választottam telefont.

(x) hirdetés
2011.11.20.

+