MojAndroid
(x) hirdetés

Ma Dienes Babszival ismerkedhettek meg. Legjobb tudomásom szerint ő az első hölgy a rovatban, aki Rally navigátor. :)

Jelenleg ingázom Prága és Budapest között, egy év múlva költözöm ki végleg.
Sokáig autóversenyeztem, rally-navigátor vagyok, ám egy éve nem versenyzem, mert most diplomázom és felvételizek a prágai Károly Egyetem diplomácia szakára, és ez jelenleg minden szabadidőmet leköti. Egyébként 23 éves vagyok, és bár nem vagyok egy számítástechnika-mobilkommunikáció őrült, az android számomra ma már lételem.


readya: Milyen készüléket használsz és milyet szeretnél használni?
Babszi:
Jelenleg egy HTC Desire-m van, amit nagyon szeretek. Természetesen van ennek is hátránya, mert ahogyan a legtöbb érintőképernyős androidos okostelefonnak, ennek is nagyon gyenge az akkumulátora. De nem baj, vettem hozzá 2 plusz akksit, és így a hosszabb utakon is végig tudom használni.
Lehet, hogy hamarosan csere lesz, mert nagyon megtetszett az Xperia Arc, Kobak mutatta meg két hónapja, és azóta azon agyalok, hogy váltsak-e vagy nem.
Az egyetlen bajom a legtöbb androidos készülékkel, hogy érintőképernyős, amihez így egy év távlatából sem tudtam rendesen hozzászokni. A Desire előtt egy E71-es Nokiám volt, QWERTY billentyűzettel. Ha kihoznának egy olyasmi készüléket, mint a Blackberry Bold 9900, ami magas anyagminőségű, érintőképernyős és QWERTY billentyűzetes egyszerre, akkor az lenne nálam a tuti befutó.

readya: Mikor és hogyan ismerkedtél meg az Androiddal?
Babszi:
Meg fogsz lepődni: Kobak mutatott először nekem androidos készüléket,. IPhone-t sosem akartam, nem az én világom, de amikor Kobak mutatott nekem azt hiszem talán egy Samsung Galaxyt, nagyon megtetszett. Az fogott meg benne igazán hogy annyira személyre szabható, és olyan előnyei vannak a többi rendszert használó telefonokhoz képest, amit nehéz túlszárnyalni. Okos, olcsó (ez persze relatív) és gyors. Az egyetlen hátulütője, hogy az anyagminőség még nem éri el azt a szintet, mint egy IPhone 4 pl. Több fém kéne és kevesebb műanyag, de ez megint csak az én véleményem…:) (a szerk.: vannak fémmel telepakolt Androidos telcsik :) )

readya: Van valami kedves történeted Androiddal kapcsolatban?
Babszi:
Hát történet az sok van. Nem biztos, hogy Te ezt érted kedves történet alatt, de azért elmesélem ami Nekem a legkedvesebb: valami borzalmas vizsgára készültünk éppen a főiskolán. A vizsga írásbeli volt, egy elég nagy előadóban, az anyag meg tanulhatatlan. A tanárunk elég komolyan vette a vizsgázást, pl a táskát messzire el kellett rakni magunk mellől stb. És persze a mobilokat kikapcsolva kellett kirakni magunk elé. Én rátöltöttem a teljes anyagot a Desire-re, lecsökkentettem a fényerősséget, és gond nélkül átmentem a vizsgán. :)

readya: Mik a kedvenc Android alkalmazásaid és mi az amit nem találsz a Marketen, de örülnél neki?
Babszi:
Én félig meddig Prágában élek, jövőre ide is költözöm, és sok alkalmazás, mint például a BKV menetrend a kinti tömegközlekedéshez még nem elérhető. Ez nyilván a csehek asztala, nekik kell ezt fejleszteni, de ez számomra a legnagyobb problémát jelentő hiány. Ugyanígy a szótárprogramok között még nincs cseh-magyar, csak angol-cseh és angol-magyar, ez is hiányzik, de előbb-utóbb csak meglesznek.:-)
Kedvencek: RockPlayer, Winamp, BpMenetrend, és a Talking Tom Cat Kobak gyerekeinek :)

readya: Munkád/hétköznapjaid során ki tudod használni az Android nyújtotta előnyöket?
Babszi:
Hmm.. sajnos azt kell mondjam, hogy a telefonom még mindig okosabb nálam… Persze nagyon sok mindent tudok használni, de még mindig nagyon sok mindent kell felfedeznem a saját telefonomban. De idővel teljesen felderítem. Mindenesetre sokkal több minden előnyét ki tudom használni, mint anno a Nokiának. És nagyon jó hogy minden értelemszerű. Anyukámat most tanítgatom, kapott egy Galaxy Ace-t a szülinapjára, és még neki is új, hogy valóban minden olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, nem ehhez volt szokva. :)

readya: Mit kérdeznél egy Android blog írójától? Mit vársz egy Android blogtól?
Babszi:
Egy android blogtól tulajdonképpen azt várom, hogy ha felmerül valami kérdésem az androiddal kapcsolatban, ott megtaláljam a választ, vagy ha azt nem, akkor valakit, aki tudja a választ. Ezt az igényemet az android portál ki is meríti.
A blog írójától pedig azt kérdezném, hogy a mai lehetőségek közül melyik az a telefon, amelyet jelenleg a legjobbnak tart?
readya: Jelenleg a Samsung Galaxy S II-őt tartom a legjobbnak. De amikor valaki segítséget kér tőlem vásárláshoz, először 4-5 kérdést teszek fel és az alapján szoktam ajánlani. Mindenkinek más igénye van és szerencsére az Androidnak köszönhetően mindenki meg is találja a számára megfelelőt.

Hölgyeim, kalandra fel! Ha van kedvetek válaszolni pár kérdésre és nem bánjátok, ha megjelenik az oldalon, írjatok a blog címére (holgyek (@) androidportal.hu), kommentben vagy akár a Facebook oldalunkon. Csak két feltételünk van: Android készüléket használjatok és válaszoljatok a kérdésekre. :)

(x) hirdetés
2011.10.10.

Ezeket már olvastad?

+