MojAndroid
(x) hirdetés

Még anno még az iPhone időkben írtam róla, hogy nem jó, hogy csak jailbreak, függetlenítés, egyéb dolgokkal használható a telefon (nekem egy ezüsthátú telóm volt). Olyan kell, ami működik magától, nincs vele szívás, nem kell hackolni. És lett android, s a “zöld hangya” (Bori lányom nevezi így) azóta is tökéletesen muzsikál. Akkor minek rootoljunk? Minek ez az egész bűvészkedés? Ez nem illegális?

A legális-illegális kérdéskör nagyon érdekes. A google anno felszólította az egyik legelterjedtebb ROM készítőjét, hogy az ő zárt forráskódú alkalmazásai nem kerülhetnek bele. Ennyi. A többi része szabadon felhasználható, nem véletlen, hogy a Motorolától kezdve majd minden gyártónak van saját változata. Az android olyan, mint valami kis linux. Nem szoktunk a linuxról beszélni, hanem megnevezzük, hogy Suse, ubuntu, debian, stb. Android esetében is kialakulóban vannak ezek a változatok, s léteznek emellett különböző verziók.

Ahhoz, hogy egy boltban vett készülék alkalmas legyen egy nem gyári ROM telepítésére, szükséges, hogy saját irányítás alá vonjuk a telefont, azaz rootoljuk. Miután root jogokat szereztünk a telefonon, már képesek leszünk általunk szabadon választott ROM-ot telepíteni rá.

A root jog megszerzésére a legtöbb információ a legrégebben piacon levő telefonok esetében áll rendelkezésünkre, illetve azért is, mert ezeknek egy-egy változata kapható/beszerezhető fejlesztői telefonként is, vagyis eleve “rootolva”. Az én magic telefonom azonban kicsit különbözik a fejlesztői ION telefontól. A HTC Magic-ből létezik 32A és 32B típus. Az elterjedtebb a 32B, ilyen az ION is, a 32A jobb, mint a 32B, mert több RAM van benne, azonban minden ROM-ot külön portolni kell rá ez és az egyéb apró különbségek miatt.

Root jogokat Magic-en két egyszerű módon szerezhetünk (illetve a hagyományos belemászunk a telefonba adb shellel), ezek közül mindkettőről írok röviden.

Relentless rooter

A Relentless Rooter egy windowsos program, ami szépen szájbarágósan végigvezet a rootolás teljes folyamatán. Ezt ki is próbáltam, de mint ahogy a screencaston is látszik az USB driver kérdésnél valamiért mindig abbamaradt a folyamat. Ha valaki sikerrel jár ezen a módon, akkor azért kérem, jelezze.

TheUnlockr.com one click root

A másik megoldás a theunlockr one click root megoldása. Ez annyiban érdekes, hogy az egész folyamat tulajdonképpen számítógép nélkül történik csak a telefonon:

A lényeg, hogy Amon Ra fantasztikus Recovery image-e kerül fel az eredeti recovery image helyére, s ennek segítségével már gyerekjáték minden.

A theunlockr csapat meg is mutatja a custom ROM feltöltést is:

Az első ROM, amit kipróbáltam Amon Ra donut ROM-ja volt, s több ugrálás után végülis ehhez tértem vissza.

A következő bejegyzésekben sorra veszem a buktatókat közben, az adatmentést, meg egyéb fontos lépéseket. Ez most csak egy izelítő volt, s az első gondolataim a két napja teljesen birtokba vett telefonommal kapcsolatban.

(x) hirdetés
2009.11.14.

Ezeket már olvastad?

+