2014 legjobb tabletje: Nexus 9

Olvasói választások győztese lett a Nexus 9-es tablet. Hasonlóan a Note 4-hez, ezt a készüléket sem teszteltük előtte. Így előzetes ismeretek nélkül, kvázi előítéletek nélkül lett a tavalyi év legjobb tabletje a Google 9 colos tabletje. Egészen mostanáig nem tudtunk Nexus 9-hez jutni, de a múlt héten az XXL GSM jóvoltából járt nálam egy.

A G+ közösségünk tagjai már láthatták a videót, ahol egy Nexus 7 (2013) és egy Nexus 9 bekapcsolását “hasonlítottam össze”.

A fenti video is mutatja, hogy nem mellébeszélés volt, hogy a Tegra K1 gyors.  De ne rohanjunk ennyire előre! A csomagolást, mind a 6, mind a 9 esetén több kritika is érte, hogy iPhone utánzat. Erre azért nem is reagálnék, mert szerintem tökre nem olyan. Persze ezen lehetne hosszan vitázni. De majd a Nexus 6 posztban tegyük ezt!

9-es, illetve immáron nagyon számmal jelzett iPad sincs, így a 9-es doboza nem támadás tárgya. Viszont sem a 6, sem a 9 esetén nincs sehol kis ponttal jelezve, merre van lent, s merre van fent. Így könnyen 6-nak nézhető a 9 és fordítva. Ez azonban azt hiszem, hogy a dobozok mérete miatt nem valóságos probléma.

A dobozt kinyitva valódi prémium érzésünk van. Az eddigi Nexus csomagolásokkal se volt sose probléma, de azért amolyan telefon/tablet csomagolás volt mindegyik. Semmi extra. Talán a 10 esetén érződött némi elegancia. A 9 és a 6 csomagolása is olyan, amit az ember örömmel kerülget a polcán, miután kiszedett belőle mindent. Ami egyébként egy kicsit ellentmondásos. Mivel az emberfia általában azért (is) őríz meg egy csomagolást, hogy ha esetleg továbbadná később a készüléket, akkor a következő tulajdonosnak is jó legyen.

Sose gondoltam, hogy a csomagolásig jutok 3 bekezdés alatt. Nézzük magát a készüléket!

Szép! A kamera kilógásáról, illetve a hátlap “rugózásáról” a fenti videóban láthattok részletet. Ezek mind inkább amolyan, ha nagyon szeretnék belekötni, akkor ezekbe lehet. Ez pedig már nem a kötekedés része, inkább a hogyan lehetne még jobb a tablet kérdés.

A Nexus 9-el valóban eljutott oda a Nexus tablet világ, hogy prémium eszközt kaphatunk a kezünkbe. Fejlesztési lehetőség lehetne az aluminium ház (iPad készülékek ugyebár nem műanyag házban érkeznek), de ez már csak izlés kérdése. Az izgalmas fejlesztés a keret további elvékonyítása lehetne. Ha megnéztek egy LG G3-mat (épp ez van itt a kezemben), akkor ott látható, hogy nem csak az oldalsó keretek, de az alsó, felső oldal is jóval vékonyabb arányaiban, mint a Nexus 9 esetében.

A tabletek világában eddig szokatlan módon, a Nexus 9 kapott villanót is a hátlapi kamera mellé. Persze továbbra is sültbolondnak tartom, aki tablettel indul neki egy kirándulást végigfotózni. Mindenesetre ott a Google Fit előretelepítve, így lassan mérhetővé válik mennyivel több energiát éget, aki Nexus 9-el fényképez. ;)

Ezenkívül örömmel vettem, hogy a hangkimenet az előlapon található alul és felül, így sztereó hangzásról sem kell lemondani, aki egy Nexus 9-es tableten szeretne filmet nézni.

A Nexus 7 és a 10 is a 16:9 képarányt követte, a 9 esetén átálltak a 4:3 képarányra. Ez filmfogyasztás esetén nem annyira, minden más esetén viszont nagyon jó.

A borítás alatt

A Nexus 9 a Nexus 7 (2012) után újra Nvidia chipet kapott. Tegra 3 volt a Nexus 7 esetén az akkoriban bivalyerős processzor, a 9 esetén a Tegra K1. Azonban a Nexus 7 (2012) kicsit magára lett hagyva az Nvidia chipjével, s voltak olyan panaszok, hogy alkalmazások nem lettek a tabletre optimalizálva később. Reméljük erre nem lesz példa a 9 esetén.

Egyelőre vitathatatlanul a leggyorsabb tabletek között találjuk. Az Nvidia shield (szintén K1 processzorral) vetekszik vele csak sebességben.

A további adatai a csúcskategóriára jellemzőek:

  • Méret: 8.9 x 6.05 x 0.31
  • Tömeg: 425 g (wifi), 436 g (LTE)
  • Kijelző: 8.9 col (2048 x 1536), 4:3 képarány, 288 ppi, IPS LCD
  • Processzor: NVIDIA Tegra K1 64-bit dual-core, 2.3 GHz
  • Memória: 16GB, 32GB (Wifi), 32GB (LTE)
  • RAM: 2GB DDR3
  • Kamera: 8MP hátul, villanóval(!!), f/2.4, 1080p video, 1.6MP elöl, 720p video
  • Hang: előre néző BoomSound speakers
  • Akku: 6,700 mAh Li-polymer

Végszó

 

A Google csinált egy androidos iPad-et. index.hu

 

Nem így jellemezném a tabletet: A Google megtalálta azt az utat, hogy a Nexus család prémiumnak számítson. És eljussunk oda, hogy ne a Nexus tableteket hasonlítsuk az iPad-hez, hanem fordítva.

És ez persze sok kérdést is magában hordoz. Eddig a Nexus család tagjai az elérhető árú (eredetileg fejlesztőket megcélzó), de minőségi telefonok, tabletek voltak. A 6 és a 9 érkezésével ez felborult, s a Google immáron a prémium kategóriában versenyezteti ezeket az eszközöket.

Ha valaki tablet vásárlásban gondolkodik, s nem az “olcsó” a legfontosabb jellemző, amit keres, akkor ne gondolkozzon tovább! Vegyen egy Nexus 9-et, nem fogja megbánni. Nekünk az XXL GSM biztosította a tabletet.

 

Nyomkodj gombokat >>Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on Twitter
kobak on Facebookkobak on Flickrkobak on Googlekobak on Instagramkobak on Linkedinkobak on Tumblrkobak on Twitterkobak on Wordpresskobak on Youtube
kobak

3 gyermek édesapja, matematika tanár, s kütyü függő. Majd’ minden vizes, s szeles sport szerelmese. Amikor épp nem ide írogat, akkor saját blogját vagy a Twittert gazdagítja gondolataival.


  • Kerekes Gergő

    A Google Fit-et talán azért telepítették, hogy valaki a telefonjával méri a megtett lépéseket, és egyéb aktivitásokat (amiket ugye már kézzel is fel lehet vinni, pl szobabringa esetében), de nézegetni meg tableten szeretné. Bár nem próbáltam, de gondolom a telefonról a megtett lépések száma felkerül a felhőbe, onnan meg le a tabletre, szóval nincs akadálya a telefon által gyűjtött adatokat a tableten megnézni.