IM appok

Káosz. Az ember mindig azt gondolja, hogy megtalálta az ideálist. Persze ez sajnos sosincs így. Mert mindig akad egy-két ember, aki másik rendszert használ. Meg mindig van egy újabb szolgáltatás, amit azért csak ki kell próbálni… Az SMS meg annyira múlt évezredbeli. Tehát maradnak a remek üzenetküldő alkalmazások. Amik olyanok, mint az SMS, de ha már van mobilnet, akkor legalább nem kerülnek semmi extrába.

Nézzük mik vannak jelenleg használatban a telefonomon! Kommentekben pedig várom a Ti általatok használt appokat, illetve az összes történetet, hogy sikerült rávenni minden ismerőst, hogy azt használják.

A bejegyzésben említett alkalmazások Play Store letöltési linkjei a bejegyzés végén találhatók.

Hangouts

Nem kell bemutatni, amióta SMS integráció is került bele, meg a legújabb frissítéssel együtt remek lett. A sok üzenettől (SMS, előzmények) néha lelassul, de ettől eltekintve kiváló alkalmazás. Előnye, hogy minden android eszközön jelen van. Régen mg Google Talk néven, mára ugye Hangouts formában.

Másik előnye a live chat, beszélgetés, videokonferencia.

iOS eszközökön is működik. Chrome integráció csodálatos, emiatt Desktop környezetben is jól használható.

+: Androidon alap, Chrome kiegészítővel asztalon is tökéletes
-: GMail sokaknak van, de nem tudnak arról, hogy ezzel Hangouts is jár

Skype

Régi motoros szintén. Az ingyenes beszélgetés szinonímájáva vált sok nyelvben a “szkájpolás”. Mivel azonban a beszélgetés az ereje, üzenetküldésre ritkán használjuk. Régebbi verziók hihetetlen erőforrásigényesek voltak. Egy ideje elfut a háttérben, s nem esik tőle hasra a telefon.

Szinte minden mobil és desktop operációs rendszerre elérhető. Emiatt igazi svájcibicska. Szinte mindenkinek van, de kevesen vannak fenn 0-24, így az üzenetek nem érnek mindig időben célba.

+: Sok ismerős, multiplatform
-: Szólni kell embereknek, hogy online legyenek

LINE

Ez az, ami most épp nincs is fent a telefonomon. Ázsiában igazán népszerű, s egyre többfelé használják a LINE Messenger alkalmazást. Jól néz ki, multiplatform, de itthon nem túl elterjedt.

+: multiplatform. Még Firefox OS app is van.
-: nem túl elterjedt, 8 ismerősömnek van fent.

WhatsApp

Nem véletlen fizetett érte elképzelhetetlenül sokat a Facebook. Közel 500 millió felhasználó, gyors, reklámmentes, s mindig megígéri, hogy majd kér 1 dollárt, de eddig még mindig kitolta az ingyenes periódust. Legalább 2 éve fent van már.

+: gyors, mobilon multiplatform
-: 119 ismerős

Facebook Messenger

Egyre jobb lesz. A fejek mai napig nem eldöntött dolog számomra, hogy idegesítőek vagy szerethetőek. Kicsit morbid, hogy megjelenik a egy fej kijelzőn, amivel labdázok, s mindig ide-oda pakolom, hogy ne felejtsek el neki majd válaszolni. Alapvetően egyszerű, jó, s mindenkinek van, akinek Facebook van.

+: rengeteg ismerős
-: annak ellenére, hogy rengeteg ismerős van, kevés használja üzenetküldésre.

Threema
A Threema a WhatsApp felvásárlás, s egyéb izgalmas mi lesz a beszélgetéseimmel kérdések felmerülése után kezdett felfutni. Nem jósolok neki sajnos túl nagy jövőt. Egyik soha vissza-nem-térülő kiadásom volt a Play Store-ban.

+: titkosított, gyors, stabil, backup funkció
-: drága, kevés ember használja. 2 ismerősöm van

Viber

Régi motorosok szintén, de valahogy örök másodikok. A Skype hátszelén próbáltak először az ingyen telefonálás vonalat meglovagolva beindulni. Sokáig iOS only volt. Majd lett Android app, s erősödött az üzenetküldés funkció, de akkor már a WhatsApp ezen a vonalon beelőzött. Megint második hely. Azóta persze van, amiben kiemelkedik a Viber. A leglilább üznetküldő! Illetve van egy remek asztali kliens hozzá.
Amit nem szeretek az a minden áron használj Vibert funkció. Ha valaki SMS-t küld, akinek Vibere is van, akkor válaszoljak ott, stb.

+: asztali kliens, Viber out, 290 ismerős
-: tolakodó, használd mindenre funkció

Telegram

Új versenyző szintén. Letisztult, egyszerű, esélyes, hogy a Facebookból kiábrándult WhatsApp felhasználók megjelennek itt. Fontos extra funkciója a csoportos beszélgetés (ezt a Hangouts is tudja), amit egyre többen fedeznek fel, s rohamosan nő az alkalmaás népszerűsége.

Eredendően iOS és Android alkalmazás van csak, de vannak nem hivatalos asztali kliensek is. Ezek a weboldalon is hirdetve vannak.

+: stabil, ingyenes (ígéret, hogy mindig az is marad)
-: itthon nem túl ismert

Végszó

Jelenleg majd’ mindegyik szolgáltatáson akad 1-1 lelkes ismerős, aki miatt telepítve van az app. Gondolom lesz is majd még mozgolódás, de amíg x-nek ismerőse y szolgáltatást használja, addig kénytelen lesz azt használni, s … ezt inkább be sem fejezem. Lényeg az, hogy szép színes világban élünk, sok-sok alkalmazással erre az egyszerű feladatra, hogy egy üzenetet elküldjünk a-ból b-be.

És persze van még az e-mail. És lehet Twitter DM-eket küldeni, s biztos van még sok egyéb szolgáltatás, ami kimaradt. Mit gondoltok? Mit használtok?

Nyomkodj gombokat >>Share on Facebook0Share on Google+10Tweet about this on Twitter
kobak on Facebookkobak on Flickrkobak on Googlekobak on Instagramkobak on Linkedinkobak on Tumblrkobak on Twitterkobak on Wordpresskobak on Youtube
kobak
3 gyermek édesapja, matematika tanár, s kütyü függő. Majd' minden vizes, s szeles sport szerelmese. Amikor épp nem ide írogat, akkor saját blogját vagy a Twittert gazdagítja gondolataival.
  • Péter Novák

    A használati statisztikák nálam teljesen mások. Az látom, hogy a legtöbb ismerősöm szinte már csak Facebook Messengeren elérhető. Egy ideig pár emberrel gtalkoztam, aztán az is kikopott, Viberen is max 3 emberrel tudok beszélni, de őket inkább szintén fb-n érem el.
    Maga a Facebook Messenger app amúgy szerintem korrektül meg van írva, tetszetős nekem dizájnra, ráadásul még csak nem is adatforgalom-zabáló – headeket viszont kikapcsolom, régi telefonon nem élmény, inkább kínzás annak a használata. Viber app nekem nem tetszik, ahogy írtad is tolakodó. Skype appra kell azt mondanom, hogy egyre jobb, sokat optimalizáltak rajt az utóbbi időben (egy ideig megette az akksim, meg volt, hogy csak úgy random inicializálta a kamerát), de hát azt meg video/hangra használom (inkább csak pcn), szöveges kommunikáció arra nem jellemző. Próbáltam még a WhatsAppot, ugyanaz volt, hogy senki más nem használja, meg az se jött be igazán, többiről nem is próbálok véleményt mondani.

  • Őry Balázs

    A WhatsApp is tudja a csoportos beszélgetést, legalábbis chat group formában. Továbbá volt arról szó a Facebook WhatsApp felvásárlás után hogy a WhatsApp-ba is elérhető lesz az ingyenes hanghívás. Szerintem ha ez megvalósul akkor a WhatsApp lesz a tökéletes, mindenre használható csevegő.

  • Ladányi Szabolcs

    BBM? Kevesen használják, pedig jónak néz ki..

  • sgtGiggsy

    Én a WhatsApp felfutásából teljesen kimaradtam. Őszintén szólva totálisan értetlenül állok a sikere előtt, mert számomra semmi olyat nem nyújt, amit ne tudna az összes többi, általában teljesen ingyen. Amúgy a telefonkönyvemben szereplő 170 emberből nagyjából 10 használja összesen, így ha akarnám se mennék vele semmire.
    A Hangouts jó lenne, de valamiért a többség irtózik a használatától. Én a Skype-tól falra tudok mászni. Mostanában sajnos nagyon sokat kell használnom, de ennyire megbízhatatlan szart már nagyon rég láttam. Egyszer online-nak jelez, holott nem vagyok az, aztán offline-nak mutat, holott fent vagyok. Hívom rajta a párom, online van, de épp nincs belépve a programba, akkor nem csörög ki nála… Mint üzenetküldő nem tudom milyen, de eszembe nem jutna arra használni. A Viber nekem bevált. Az üzenetek azonnal megérkeznek, a hanghívás is mindig sikeres, ha online vagyunk mindketten… Számomra ennél több nem is kell.

  • Zoti

    A végén kezdem: Viber és Facebook Messenger főleg, és még úgy gondolom Hangouts életképes
    WhatsApp sikere vitathatatlan, de alig voltak rajta ismerőseim, így uninstall lett. Ja, és nem volt Desktopra sem.
    A Viber “agressziója” kifejezetten tetszik, nem kell sms-t küldeni, ha van valakinek Viber-e, mert rohadjon meg minden szolgáltató :D
    Facebookot lehet fikázni, “szégyelni”, de azon tényleg mindenki fent van és elérhető.
    Vannak ígéretes kisérletek, de 2 user miatt nem fogom feltenni a KakaoTalk-ot például.
    Skype-ot meg nem kell bemutatni

  • Darkcomet

    Wickr? Paranoiásoknak tudom ajánlani. Teljesen titkosított kommunikáció, beállított idő után megsemmisülő üzenetekkel.

  • Tamás Durgó

    Nekem a következők vannak fent (nem rangsoroltam)
    Mastercard Mobile: Egyenlőre számlák kifizetése, de a későbbiekben többre is lehet használni.
    Sleep as Android: Ébresztés kikapcsolásához meg kell oldanod a feladatot + statisztikát készít az alvásról
    Waze: Ingyenes GPS navigáció közösségi funkciókkal támogatva
    Runtastic: Nagyon jó sport alkalmazás, sok mindent meg tud mérni (főleg ha vannak hozzá csatlakoztatott eszközök)
    Mi van most nyitva?: Egyértelmű, és ráadásul még nagyszerű is
    Beautiful Widgets: Régi motoros widget + élő háttérkép
    Smart Tools: Kis svájci bicska, sok mindent meg tud mérni (persze nem mérnöki pontossággal)
    Clean Master: Sok felesleges szemetet kitakarít + memória tisztítást is tud, de szerintem ez felesleges
    Foursquare: Oda lehet csekkolni magadat, ahol jártál, amivel felvághatsz az ismerőseidnek. :)
    Firefox: Gyors böngésző.
    Camera JB+: Jobb, mint a gyári, de tényleg
    MobileGO: Adatmentésnél nagyon jól jön, még az SMS-t is le tudja menteni.

    • sgtGiggsy

      Az ugye megvan, hogy az üzenetküldő alkalmazásokról volt szó?

      • Tamás Durgó

        Jó van, nem is figyeltem, hogy csak üzenetküldő alkalmazásokról volt szó. XD
        Miden esetben a felsorolásomban szintén vannak ilyen alkalmazások.

  • Barrabban

    Régi motoros vagyok már, s ha hiszitek, ha nem, nincs olyan alkalmazás, mely pótolhatna egy igazi sörözést a haverokkal, egy bensőséges beszélgetést a szerelmetekkel. Ezek az elektorinuk vackok csupán pótlékok, melyektől azt hiszitek, részesei vagytok valaminek, barátaitok vannak. Mindez csak a felszín. Vagy ha úgy jobban tetszik: a látszat. A valójában végtelenül magányos emberek önáltatása egy elidegenedő társadalomban, ahol mindenki lesz*ja a másikat. Nyugaton már lassan visszájára fordul a történet, s egyre szaporodnak a wifi mentes és mesterségesen árnyékolt beszélgető szigetek száma. Higgyétek el, sokkal érdekesebb élőben megvitatni, megbeszélni a történéseket, s talán még a 300 szóból álló szókincs is bővül egy kicsit.
    Tanár vagyok, s látom a rossz irányt, az értelem és érzelem lassú és fokozatos pusztulását. Kár, hogy a magyar értelmiség, melynek szellemi potenciája volt egykor a legnagyobb kincs, az elme sötétségébe csúszik.
    IM appok, szól a cikk címe, s az első szó: Káosz. De ez, leginkább a fejekben van. Majd ha túlélitek a “lazavagyokésfiatal” korszakot, s esetleg az öntudat szikrája is kipattan, talán eszetekbe jut, amit itt most leírtam. Addig azért nem árt, ha begyűjtötök néhány igazi barátot. Elárulom: ha ügyesek lesztek, akkor talán kettőt sikerül is. A többi csak érdek. Majd megértitek, ha megéritek.

    • biorobot

      Persze, potlek. Csak amikor nem tudsz talalkozni akivel szeretnel, akkor nagyon jol jon. Vannak akik skype-os videohivas kereteben koccintanak egyet szuletesnapokon, anyaknapjan felhivjak az edesanyanjukat vagy estenkent felhivjak a parjukat.. mert szemelyesen nem tudnanak talakozni. Vannak kb. felmilloan akik messze vannak otthonrol, es ez az egyetlen kapcsolatuk az otthoniakkal.A talalkat is le kell beszelni valahol, ma mar tolakodasnak szamithat ha csak ugy felhivsz valakit, udvariasabb csetelni.
      Az, hogy a cseteles milyen szinvonalon zajlik attol fugg, hogy kik vesznek reszt benne. Ertelem es erzelem lassu pusztulasa? Ezert nem lehet a csetet hibaztatni. Aki elobeszedben tud kommunikalni, az miutan megtanulja a “mufaj” szabalyait, ott is feltalalja magat. Vannak korlatok, de rajtad all, hogy kvantummechanikarol vagy valosagshowrol dumalsz.
      Talan valakinek ujdonsag de ezek a programokat masra is hasznaljak mint barati csevegesre. Valaki nyelvorakat vesz, allasinterjun vesz reszt vagy sok a helyen a munkahelyi kommunikacio is ilyen csatornakon keresztul zajlik.
      A cseteles sokkal tobb mint amit Te gondolsz. Ha csak telefonjukat nyomkodo, barataik szamaval dicsekvo tinikre tudsz gondolni, akkor el vagy tevedve.