A Xiaomi is ott lesz az MWC-n
Igazolva a pletykákat, múlt héten a Xiaomi hivatalosan is bejelentte, hogy részt vesz a 2023-as MWC kiállításon.
Rengeteg újdonsággal mutatkozott be a MIUI 14
A MIUI kezelőfelület annak ellenére vált az utóbbi évek egyik legnépszerűbb okostelefonos rendszerévé, hogy valójában egy Android alapokra építkező interfészről van szó, mely mind a kezelhetőség, mind a stabilitás, mind a támogatás tekintetében a legjobbak között helyezkedik el.
Öt új tanulást segítő alkalmazás a diákoknak
Újra itt a középiskolai felvételi időszak, és rengeteg diák izgatottan készül ezekre a meghatározó vizsgákra.
Érintőkijelzős Macbookon dolgozik az Apple
Steve Jobs még a MacBook Pro 2010 októberi bemutatóján mondta el, hogy szerinte az érintőképernyők sosem fognak megérkezni a laptopokra, hiszen azok egyszerűen nem odavalók, sőt ergonómiai szempontból egyenesen szörnyű lenne egy ilyen eszköz.
Videóhívás problémái vannak a Google Pixel 7-nek
Nem titok, hogy a Google Pixelnek vannak hullámvölgyei az első generáció 2016-os debütálása óta.
microLED kijelzőt kaphatnak a Samsung órái
A Samsung az okostelefonok és okosórák legnagyobb OLED-kijelző-szállítója.
Kiszivárgott képeken látható az Oppo Find X6
A közelgő Oppo Find X6 sorozatról már jó ideje pletykálnak.
Mostantól telefon nélkül is navigálhatunk a Wear OS-es órákon
A Wear OS 3 piacra dobásával az egész Wear OS platform lendületet kapott, felélénkítve a fejlesztők érdeklődését az ökoszisztéma iránt.
Hamarosan debütálhat a Realme V30-as sorozat
Szemfüles szivárogtatók egy pár kiadatlan Realme telefont észleltek a kínai TENAA tanúsító ügynökség adatbázisában.
Kiszivárogtak a Galaxy S23 sajtóanyagai
A Galaxy S23 sorozat hivatalosan február 1-jén érkezik, várhatóan négy színben érkezik.
A gamer piacon erősít a DELL
Tavaly a Dell Technologies Experience Innovation stúdiója forradalmasította a PC-s játékok élményét a Nyx koncepció bemutatásával.
Nowatch: itt az óra ami nem mutatja az időt
Napjainkban már többféle eszközt használhatunk testünk és tevékenységeik monitorozására, az okosórák pedig egyértelműen a legnépszerűbbek közé tartoznak.
200MP-es kamerával érkezik a Galaxy S23 Ultra
A Samsung végre megerősítette a február 1-jei Unpacked eseményt amelyen debütál a Galaxy S23-as sorozat, és a cég most közzétette az első előzetes videóit is a kínai Weibo közösségi oldalon.
Mindhárom szolgáltatónál megszűnik az ingyenes adatopció
Március 31-től a mobilszolgáltatók egységesen búcsút intenek a nullás díjszabásnak, ami annyit tesz, hogy ezután nem lehet majd használni, ha kimerítettük havi mobiladat-forgalmunk keretét.
16 éves a telefon ami mindent megváltoztatott
16 évvel ezelőtt Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója lépett színpadra a MacWorldnél, hogy bemutasson egy vadonatúj terméket – ahogy Jobs leírta, ez egy érintésvezérlésű, szélesvásznú iPod, egy forradalmi mobiltelefon és egy áttörést jelentő internetes kommunikátor.