A hordható kütyüket gyártó Novamos hivatalosan nem forgalmaz hazánkban, így nem is igazán ismert errefelé. Most viszont bemutatták a Novamos Nova R1 Smart okosgyűrűt, ami simán megér egy pillantást – főleg mert a legtöbb hasonló gyűrűvel ellentétben digitális kijelzőt is kapott.
Digit kijelző, négy funkcióval
A mindössze 3,3 grammos, minimalista dizájnú gyűrű titánötvözetből készült, de a legizgalmasabb része kétségtelenül a digitális kijelző egy apró érintésérzékeny gombbal. A kijelző nem tud sokat, de amit tud, azt jól: számokat és egy kis ikont mutat, attól függően, milyen adatot nézünk épp. Összesen négy funkciót tud megjeleníteni: időt, lépésszámot, pulzust és az akksi töltöttségét.

A kevesebb néha több – főleg, ha pont azt mutatja, ami kell
A kijelzőn ugyan nem jelenik meg túl sokféle adat, de cserébe a legfontosabbakat látod egy pillantással. És ez az igazi előnye a Nova R1 Smartnak: nem kell minden apróságért elővenned a mobilod, elég egy gyors ránézés a gyűrűdre. Ez pedig komoly előny a konkurensekkel szemben – például a nemrég bejelentett Samsung Galaxy Ringgel szemben, ami kijelző nélkül működik. Persze ha mélyebb adatelemzésre vágysz – például véroxigénszint, alvásmonitorozás, stresszfigyelés vagy sportkövetés – akkor már be kell kapcsolni a hivatalos mobilalkalmazást is. Ha még egy NFC-chip is került volna bele, akár a pénztárcát is otthon hagyhatnád – úgy lenne igazán teljes a csomag a mindennapokra.
A Nova R1 Smart nem csak mutatós, de praktikus is: az 5 ATM vízállósági tanúsítványnak köszönhetően akár úszni is mehetsz benne, szóval nem kell levenned, ha beugranál a medencébe. Ráadásul gesztusvezérlést is tud – vagyis bizonyos alapfunkciókat a telefonodon távolról is irányíthatsz vele, csak pár kézmozdulattal.
Az üzemidő a gyártó szerint teljesen korrekt: normál használat mellett 5–7 napot bír egy töltéssel, készenléti módban pedig akár 15 napot is. Tölteni saját, vezeték nélküli töltőállvánnyal lehet – ezt persze a csomagban megtalálod.
A gyűrű hat méretben és három színben (fekete, ezüst és arany) kapható, az ára pedig 89,99 dollár. Érdekesség, hogy az Amazonon már kapható egy szinte teljesen azonos modell, valamivel alacsonyabb áron.