MojAndroid
(x) hirdetés

A Withings igyekszik nagy feltűnést kelteni a 2023-as CES-en. Az egészségügyi és fitnesz kütyük mögött álló cég egy Wi-Fi-vel működő vizeletelemző készülékket mutatott be, amely a tervek szerint még ebben az évben megjelenhetnek a boltok polcain. A szóvivő szerint az eszközt azután fejlesztették ki, miután észrevették, hogy a vizelet vizsgálat szerepe “alulbecsült”.

Az U-Scan egy három részből álló rendszer, amely egy WC-re szerelhető, kavics alakú héjból, egy cserélhető tesztpatronból és egy okostelefon alkalmazásból áll. A kavics alakja beszívja a vizeletet egy gyűjtőterületre, ahol a patronban végbemenő kémiai reakcióval tesztelik. Ezután egy hőérzékelő aktiválja az eszközben lévő intelligens komponenseket, és perceken belül elküldi az eredményeket az okostelefonon lévő alkalmazásba Wi-Fi-n keresztül.

A Withings azt tervezi, hogy 2023 második negyedévének végén piacra dobja Európában az U-Scan-t, amely két kazettát fog tartalmazni. Az első, az U-Scan Cycle Sync hormonális, pH- és fajsúlytesztet használ a menstruáció nyomon követésére és az ovulációs ablak meghatározására szolgál, míg a második kazetta, az U-Scan Nutri Balance tápanyag- és hidratálási információkat nyújt a fajsúly, a pH, a ketonok és a C-vitamin szintjének tesztelésével. Akár hiszük, akár nem, a Stream ID funkciónak köszönhetően az U-Scan még különbséget is tud tenni a különböző felhasználók között.

Az EU-s verzió 499,95 euróba fog kerülni, és egy tetszőleges patront tartalmaz. Ezt követően lehetősége lesz  a felhasználóknak havi 29,95 euróért cserepatronokat vásárolni, vagy előfizetni egy automatikus utántöltő szolgáltatásra. A patronokat és az akkumulátort úgy tervezték, hogy három hónapig bírják, ezután el kell távolítania a készüléket a WC-ből, hogy megtisztítsuk a kavics alakú burkolatot. Ez a folyamat lehetővé teszi az eldobható tesztkazetta cseréjét, miközben az eszköz feltölthetö USB-C-n keresztül.

Bár a kütyü megjelenése elsőre meglepő lehet, jobban belegondolva a Withings egy nagyon is fontos piacra készül éppen belépni, hiszen az otthoni egészségügyi tesztek egyre jobban terjednek, valamint jelentőségük is folyamatosan növekszik.

(via)

(x) hirdetés
2023.01.05.

Ezeket már olvastad?

Comments are closed.

+