Az első tartóssági tesztek meglepő – és sokak számára bosszantó – esztétikai hibára mutattak rá az iPhone 17 Pro esetében: a hátlapi kameramodul körüli peremeknél a bevonat könnyebben sérül és lepattog, mint amit egy csúcskészüléktől elvárnánk. A váz merev, a kijelző strapabíró, a gond mégis zavaróan szem előtt van – épp ott, ahol a telefon „arca” hátulról: a kamerarész.
A jelenség lényege, hogy a kameramodul körül futó fémgyűrű és a hátlap találkozásánál rendkívül éles él alakult ki. A modern gyártásban ez gyakori: a dizájn letisztult, az élek határozottak, a megmunkálás precíz. Csakhogy a felületkezelés – legyen az eloxálás, festés vagy bármilyen színezett bevonat – a mikroszkopikus sarkoknál és rádiusz nélküli peremeken mindig sérülékenyebb. Amikor a telefon a zsebben a kulcscsomóhoz vagy aprópénzhez dörzsölődik, amikor az asztalra letesszük és finoman megcsúszik, vagy amikor a por finomszemcséi a felület és a kemény tárgy között „csiszolópapírként” viselkednek, ezek a pontok kapják a legnagyobb terhelést. A letört szemcsék pedig nem a nagy, drámai karcok formájában jelentkeznek először, hanem apró lepattanásokként, amelyek egy idő után foltokká, kopott szegéllyé állnak össze.
Sokan kérdezik: miért pont most jön ez elő ennyire látványosan? A válasz a geometriában és a színválasztásban rejlik. A mai csúcsmobiloknál a kamerarész nem egy besüllyesztett kis lencsékből álló panel, hanem egy büszkén kiemelkedő „plató”, amelyet a gyártók önálló dizájnelemként kezelnek. Ez a magabiztos, éles kontúrú kialakítás jól mutat a promófotókon, de éppen az élek teszik próbára a bevonat tapadását. Ehhez társul, hogy a sötétebb árnyalatok minden mikrosérülést kontrasztosan megmutatnak: ugyanaz a parányi lepattanás egy világos tónuson alig észrevehető, míg egy mélyebb színen azonnal „kivirít”.
Érdemes tisztázni: a probléma jellege elsősorban esztétikai. A telefon szerkezeti merevségét nem érinti, a hajlítás- és nyomáspróbákon a készülék stabilan teljesít, a kijelző karcállósága és törésvédelme pedig az élvonalban van. A hátlapi kameragyűrűnél jelentkező kopás ugyanakkor bosszantó, mert szem előtt van, és mert a prémium kategóriás élményhez hozzátartozik a „makulátlanság” illúziója. Ha valaki nagy becsben tartja a telefonját, óhatatlanul úgy érzi, hogy a dizájn és a felületkezelés ezen a ponton nem segít neki.
Hogyan alakul ki a lepattogás mikroszinten? A színezett fémfelület rétegei közt parányi feszültségek dolgoznak. Az éles peremeknél a bevonat nem tud „szépen ráfeküdni” a hordozóra, olyan mintha túl kis felületen kapaszkodna. A zsebben a pontszerű ütések és a dörzsölés a sarkokban, élváltásoknál koncentrálódik. Először csak mattosodik az él, majd egy-egy szemcsényi darab leválik. A sötét tónus alól felsejlik a fém világosabb alapszíne – és már kész is a kis „kivirágzás”. Nem kell hozzá extrém bánásmód: elég egy hét „normál” hordás, pár letétel és felvétel, némi por, és már látszik is.
A fotósok és videósok tapasztalata szerint a kameramodul környéke eleve kiemelten sérülékeny zóna, mert a telefon letételekor gyakran erre támaszkodunk. A gyártók próbáltak már körkörös védőperemet, kiemelt gyűrűt, „süllyesztett” lencseelrendezést alkalmazni, de a designtrend jelenleg az erőteljes, síkba húzott, markáns kamerablokk. Ez jól áll a készüléknek, viszont a kopást is látványosabbá teszi. A kontrasztot tovább növeli, hogy a hátlapok üveg- vagy kompozit felületei másképp kopnak, mint a fémgyűrű: egyenletesebben mattulnak, így a gyűrűn megjelenő minimális lepattanás aránytalanul feltűnő.
Mit tehet a felhasználó? A legegyszerűbb válasz a tok, de nem mindegy, milyen. Az a jó, ha a tok a kamerarésznél ténylegesen kiemelkedik, és stabil „felfekvési pontot” ad letételkor, hogy ne a gyűrű pereme kapja a terhelést. Aki a tokmentes eleganciára esküszik, legalább egy vékony „skin” vagy egy precíz kameragyűrű-védő keret felrakásával sokat javíthat a helyzeten; ezek a kiegészítők alig látszanak, de a napi mikrosúrlódást felfogják. Érdemes a tisztításra is figyelni: puha mikroszálas kendő, enyhén nedves felület, kerüljük a szemcsés, „polírozós” jellegű házi praktikákat. A zsebhasználat sem mindegy: a telefont ne dobjuk a kulcsok és aprópénz mellé, hanem külön rekeszbe kerüljön. Banálisnak hangzik, de a külön zseb csodákat tesz.
A kérdés, amit sokan feltesznek: „garanciális?” Általában a kozmetikai sérülések – karcok, apró lepattanások – nem minősülnek anyaghibának. A gyártók minden esetben a rendeltetésszerű használat és a fizikai behatás határán húzzák meg a vonalat. Ha valaki úgy érzi, túl gyorsan jelentkezik a kopás, szélső esetben meg lehet próbálni a szervizt, de a realitás az, hogy a védőkiegészítők a legjobb biztosítások. Épp ezért a használtpiaci értéket is befolyásolja: egy makulátlan kameragyűrű és hátlap mindig jobb benyomást kelt egy eladásnál, mint a „szépen használt” darab. Ha eleve tudjuk, hogy 12–18 hónapon belül továbbadnánk a készüléket, akkor már az első naptól érdemes „óvatos üzemmódban” tartani.
Mit lehetne mérnöki oldalról tenni? A legkézenfekvőbb a geometria finomhangolása: a kamerarész peremén a túl éles letörések helyett nagyobb mikrórádiusz vagy dupla letörés (chamfer) alkalmazása, amelyen a bevonat stabilabban ül meg. Emellett a felületkezelés paraméterein is lehet állítani: más előkezelés, eltérő oxidációs idő, többfázisú utókezelés, amely külön figyelmet fordít az élekre. A színreceptek is számítanak: egyes sötét tónusoknál a minimális lepattanás is azonnal feltűnik – lehet, hogy a jövőben a gyártók „éltoleránsabb” pigmentálást vetnek be, vagy a kameragyűrűn más, ellenállóbb felületet alkalmaznak, mint a hátlap többi részén.
A napi használat szempontjából fontos megjegyezni: ettől függetlenül az iPhone 17 Pro továbbra is az egyik legösszeszedettebb, legkiforrottabb csúcsmodell. A nyers teljesítmény, a kamerarendszer képminősége, a kijelző fényereje és energiahatékonysága, a rendszeres szoftvertámogatás együtt olyan csomagot alkot, amelyhez kevés versenytárs ér fel. Nem véletlen, hogy a kopási jelenség ekkora visszhangot kap: amikor minden más ennyire erős, a felhasználók érzékenyebbek az apró esztétikai „szálkákra”.
Érdekes mellékszál, hogy a felület tartósságát nemcsak a dizájn befolyásolja, hanem az, hogyan használjuk a telefont fotózás közben. Ha gyakran támasztjuk a készüléket kemény felületre – például asztallapra – önkioldós fotóknál, érdemes egy puha alátétet hordani (akár a tok csomagolásából maradt mikroszálas kendőt). Ugyanez igaz autóban a vezeték nélküli töltős tartókra: a kamerarész ne érjen hozzá kemény műanyag peremhez, mert minden úthiba egy-egy apró „koccanást” jelent a peremen, ami hosszabb távon szintén kopást okozhat.
A fotós közösségekben már most terjednek a kreatív megoldások – vannak, akik vékony, színazonos lakkal „retusálják” a legelső lepattanásokat, hogy megállítsák a szemnek feltűnő kontrasztot. Ezzel azonban óvatosan: a házi „javítás” könnyen rosszabbul néz ki, mint az eredeti, és garanciális szempontból is kétséges. Sokkal elegánsabb, ha olyan kiegészítőt választunk, amely eleve megelőzi a bajt.
Összességében a „scratchgate” nem világvége, de tanulságos. Megmutatja, hogy a dizájnban a merész éleknek ára lehet, és hogy a prémiumérzet nem csak a benchmark-számokból áll, hanem a mindennapi tapintási, vizuális élményből is. Aki most vásárol, két dolgot tehet: vagy elfogadja, hogy a kamerarész éle az idő nyomát magán viseli, vagy beruház egy olyan megoldásba, amely ezt láthatatlanná teszi. A gyártói oldalon pedig biztosra vehető, hogy a következő szériák finomhangolásánál ez a visszajelzés már ott lesz az asztalon. Mert a csúcskategória egyik íratlan szabálya az, hogy nemcsak erősnek kell lenni – szépnek is maradni.
