Google Maps navigáció. Újra kipróbáltuk
Közel egy éve lesz annak, hogy teszteltük a Google, akkor még csak Amerikában elérhető navigációját.
Vodafone 845 Gyári rom visszatelepítése
Már beszéltünk arról, hogy hogyan tudod rootolni a készülékedet, miképpen tudsz rá custom romot tenni, és arról is hogy melyik romot érdemes.
Sygic Aura for Android. Első teszt
Már videóval!
Sygic Aura próbaverzió telepítése
hogy az előző cikkünkből már kiderült, az Android Marketből letölthető a Sygic Aura tesztverziója.
Sygic Aura for Android. Próbáld ki!
Megjelent a Sygic Aura Androida írt verziója, amelyhez gáláns módon adnak egy 7 napig használható próbaverziót is.
Vodafone 845 Mr Edition v1.9. Harc egy használhatóbb telefonért
Közel két hete használom, ezért úgy gondolom ideje elmondani hogyan vált be.
NDrive próbaverzió telepítése Androidos készülékre
Már többször is szó volt oldalunkon arról, hogy az NDrive elérhetővé tette androidos térképeinek Try&Buy változatát.
Samsung Spica egy kezdő szemével. Az első tapasztalatok
Szeretném előre bocsájtani, hogy a következőkben leírtak, egy kezdő felhasználónak szólnak-egy kezdő felhasználótól, így a guruk valószínűleg néha fogják majd a fejüket.
Fájlküldés kékfoggal
Mióta Androidos telefonok forgólodnak körülöttem, a fájlküldés elég macerássá vált.
Hogyan leszek Android guru. Bevezető
Valamikor naprakész voltam mobiltelefon ügyben, aztán rájöttem, hogy nem tudok lépést tartani a fejlődéssel, és igazából, nagyon zavartak az egyre kisebb készülékek.
A Vodafone 845 és az Android 2.2 Froyo
Minden Androidos telefon bemutatásakor, az felmerülő kérdések egyike az, hogy “mikor lesz rá Froyo frissítés”.
Vodafone 845. Lássuk az első tapasztalatokat
Mint azt tudjuk, olcsó húsnak híg a leve.
Az Angry Birds, és a Voda 845
Tegnap (előtt)sikerült letölteni az Angry Birds ingyenes változatát.
Vodafone 845. Ennyiért néptelefon lehet
Véget ért a Pulse tesztek sora, ezentúl csak hírek fognak megjelenni a készülékkel kapcsolatban.
Waze. A közösség ereje
Már régen tervezem hogy írok róla, most jött el az alkalom.