A Google Térkép legutóbbi frissítése látszólag apró módosításokat hozott, mégis rögtön észrevehető, mennyire máshogy „lélegzik” tőle a felület. A navigációt indító lebegő gomb kisebb lett, a „Saját helyzet” ikon új formát és jelentést kapott, a rétegváltó pedig finom jelzéssel hívja fel a figyelmet a további lehetőségekre. Az eredmény egy nyugodtabb, tisztább UI, ahol végre nem a gombok, hanem a térkép a főszereplő.
A változások lényege, hogy a rendszer minden képponttal takarékoskodik, különösen ott, ahol a legtöbb interakció zajlik: a képernyő jobb alsó sarkában. A navigáció indítására szolgáló, lebegő akciógomb eddig is kézre állt, de a mérete sokszor túlnőtt azon, amit a valós funkció megkövetelt. A mostani, visszafogottabb megjelenés kevesebbet takar ki a térképből, ugyanakkor nem sérül a használhatóság, mert a koppintható felület továbbra is bőkezű. Ennek az átalakításnak a hatását leginkább kisebb kijelzőkön érezni: ha kevesebb a vizuális akadály, könnyebb egy pillantással felmérni a környező utcákat, a csomópontokat és a potenciális kerülőutakat.
A „Saját helyzet” ikon még karakteresebb változáson ment keresztül. A korábbi kör alak helyett lekerekített négyzet lett az alap, a kék nyilat pedig iránytűszimbólum váltotta. Ez a csere nem pusztán dizájneszköz: üzenetet hordoz arról, hogy a gomb elsődlegesen a tájolásról és a nézet középre igazításáról szól. Aki eddig bizonytalan volt abban, hogy ez a kontroll a „navigáció indulásához” vagy inkább a pozíció követéséhez kapcsolódik, most egyetlen ikonból megérti a funkció lényegét. Amikor a felhasználó elhúzza a térképet a pillanatnyi pozíciójáról, a rendszer a megszokott kék ponttal jelöli a helyét, és a mozdulatból egyértelművé válik, hogyan lehet egy koppintással visszatalálni a kiinduló nézethez. A gesztusok – nagyítás csippentéssel, forgatás két ujjal – továbbra is ugyanúgy működnek, de az iránytű ikon vizuális jelenléte segít abban, hogy a tájolás és a haladási irány összhangba kerüljön a képernyőn látottakkal.
A rétegváltó gomb formája szándékosan maradt ismerős, a finom „+” jelzés azonban azt sugallja, hogy a felhasználó a megszokott térképnézet mögött további, egy koppintásnyira lévő világokat talál: a műholdas képet, a forgalom vizualizációját, a tömegközlekedési hálót vagy a terepréteget. Ez a pici vizuális horgony arra ösztönöz, hogy bátrabban váltsunk nézetet, mert a rendszer azt kommunikálja: a felszín alatt mindig van még valami, ami segíthet döntést hozni, legyen szó kerülőút kereséséről, parkolási lehetőségekről vagy a csatlakozó járatok követéséről. Amikor egy hely adatlapját nyitjuk meg, a felület formanyelve egységesen lekerekített négyzetekre áll át, így nincsenek zavaró stílustörések a képernyők között; minden ugyanazon vizuális szabályrendszer szerint épül fel, ami gyorsabb tanulást és biztosabb ujjmozdulatokat eredményez.
A frissítés kézzelfogható előnye a mindennapi használatban az, hogy csökken a vizuális zaj. A korábbi, nagyobb gombok gyakran takartak ki kritikus térképrészleteket, amiket pont az utolsó pillanatban lett volna fontos észrevenni: egy sávváltás előtti elágazást, egy egyirányú szakasz kezdetét vagy egy mellékutca nevét. A kisebb, visszafogottabb UI-elemektől a térkép – a maga információgazdagságában – több helyet kap. Ez különösen vezetés közben fontos, amikor a figyelmi erőforrás korlátozott, és minden másodperc számít. Nem forradalom ez, inkább sebészi pontosságú finomhangolás, ami összességében mégis érezhetően gyorsabb, természetesebb interakciókat hoz.
Felhasználói oldalról a tanulási görbe rövid. Aki régóta használja a Térképet, az első megnyitáskor azonnal érzékeli, mi változott, ám semmi sem igényel új beidegződést. A navigációs gomb továbbra is ott van, ahol lenni szokott, csak kevésbé tolakodóan. A lokáció gomb intuitívabb, mert az iránytű ikon közvetlen asszociációt kelt a tájolással. A rétegváltó pedig még ugyanaz a biztos kapaszkodó, csak most kicsit határozottabban jelzi, hogy több nézet vár a háttérben. Aki szereti kézben tartani a vezérlést, örülni fog annak is, hogy a tappolási zónák a vizuális visszafogottság ellenére sem lettek szűkebbek; a rendszer „elnézőbb” a széleken, így egykezes használat mellett sem nő a mellényúlás esélye.
A frissítés roll-outja a szokásos menetrend szerint zajlik. Androidon már széles körben megjelent, iOS-en fokozatosan érkezik, és mivel a változtatások egy része szerveroldali kapcsolóval aktiválódik, megeshet, hogy a legfrissebb alkalmazásverzió mellett is csak késéssel bukkan fel. Aki siettetné a megjelenést, a legegyszerűbb, ha frissít az áruházból, törli a gyorsítótárat, majd újraindítja az appot; gyakran ez is elég ahhoz, hogy az új elemek „beugorjanak”. Ha mégsem, nincs teendő: a frissítés hullámokban érkezik, és előbb-utóbb mindenkinél látszódni fog.
UX-szempontból a Google most azt a területet csiszolta, ahol a legtöbb érték keletkezik a legkisebb beavatkozással. Egyetlen gomb kisebbé tétele önmagában jelentéktelennek tűnhet, de ha ez a gomb pont ott helyezkedik el, ahol a szem és a hüvelykujj a legtöbbet dolgozik, akkor minden felszabadított képpont aranyat ér. A „Saját helyzet” új ikonográfiája pedig példásan mutatja, hogyan lehet egy jelképpel félreértéseket eloszlatni: a nyíl a haladás képzetét keltette, az iránytű viszont a tájékozódásét, és a Térképnél ez utóbbi a lényeg. A rétegváltó apró „+” jele hasonló finomság: a felhasználó nem járja végig minden alkalommal a menüt, de elég, ha tudja, hogy ott vannak az opciók, és egy mozdulattal előhívhatók, amikor szükség van rájuk.
A változások célcsoportja valójában mindenki, aki napi szinten nyitja meg az alkalmazást, de a legnagyobb nyereséget a városban közlekedők érzik. A sűrű kereszteződések, a rövid lehajtók és a sávváltásra kevés időt adó csomópontok mellett minden, a térképet kitakaró felületelem zavaró lehet. A kevesebb gombtömeg és az átgondolt ikonográfia miatt ilyenkor egy fokkal nyugodtabb a képernyő, és gyorsabban vonható le a lényeg: merre kell menni, hol érdemes átállni egy másik sávba, és mikor ideje egy alternatív útvonalnak. Gyalogos és kerékpáros használatnál az új iránytű ikon különösen hasznos, mert a telefon tájolása és a térképen látott északi irány viszonyát könnyebb fejben tartani; kevesebb a „miért fordult el a térkép?” típusú pillanat.
Összességében a Google Térkép mostani átalakítása kiváló példája annak, hogyan lehet a felhasználói élményt nagyságrendekkel javítani látszólag apró lépésekkel. Az alkalmazás nem vált másik termékké, nem kapott zajos, csillogó funkciókat, és épp ez benne a jó: a Térkép maradt az a megbízható társ, amit ismerünk, csak csendben elhárított néhány régi bosszantó részletet. Aki nap mint nap használja, az első útvonaltervezés után meg fogja érezni, miért kellett ehhez a frissítéshez hozzányúlni: több térkép, kevesebb takarás, határozottabb jelképek, és végső soron gyorsabb, biztosabb döntések útközben.
