A Google csendben átszabta a kereső és a Google-app felületét. Nincs szó forradalomról, mégis az első percek után természetesebbnek hat minden: letisztultabb tipográfia, levegősebb kártyák, gördíthető, lekerekített szűrőchipek és több, Material You-ból ismerős részlet. Ezek a nüanszok együtt azt eredményezik, hogy kevesebbet bogarászol menükben, és gyorsabban találsz célra.
A változás lényege a fókusz elmozdítása a régi, fix menüsorból egy rugalmas, kontextusérzékeny megoldás felé. A keresőmező alatt megjelenő, pill formájú szűrőchipek nem statikus „fülek”, hanem gördíthető, tartalomtól függően cserélődő gombok. Ha terméket keresel, magától előretolakodik a vásárlási nézet, ha filmről olvasnál, a szereplők és a kritikák kerülnek kézhez, ha helyet ütöttél be, a térkép és az útvonalterv kínálja magát. Nem kell tudatosan váltogatni a lapokat: a rendszer finoman ösztönöz, merre találsz releváns nézetet. Ez az apró, de okos dinamika csökkenti a „hol is van az, amit keresek?” típusú mikrosúrlódásokat.
A typó és az elrendezés is egységesebb lett. A felső sáv, amely korábban sokaknak zsúfoltnak tűnt, most átláthatóbban viselkedik, a betűk és ikonok aránya kiegyensúlyozottabb. A találati kártyákon hangsúlyosabb a forrásnév és a morzsasor, így egy pillantással meg tudod ítélni, honnan származik az információ, és gyorsabban döntesz a hitelességről. A tudáspanelek puhábban körberajzolt dobozai több levegőt kapnak, ezért kevésbé folynak egybe a hirdetésekkel és a klasszikus találatokkal; az egész oldal ritmusa kiegyensúlyozottabb lett. Nem harsány a frissítés, de a szem azonnal megérzi a rendet: kevésbé kapkodsz, könnyebb „olvasni” a felületet.
Mobilon talán még feltűnőbb az előrelépés. A keresőmező alatti chip-sor egy ujjal végigpöccinthető, és a telefon apró kijelzőjén is jól kezelhető marad. A képek és videók nézetének élén megjelentek a tartalom-specifikus jelölők, mint a felbontás, hossz vagy a GIF-szűrés, ezért ritkábban kell aloldalakra ásni. A Google appban az alsó navigációs sáv érintési célpontjai nagyobbak, ujjbarátabbak lettek; a hangkeresés és a Lens ikonja vizuálisan elkülönül, nem olvad a keresőmezőbe, így mozgás közben, félig figyelve is biztosabban találod el. A „Mentett” felület kártyái áttekinthetőbbek, és végre nem csak az lát vissza a korábbi jelöléseihez, aki fejben tartja, hol tette le a morzsát: a vizuális rendszer ösztönösen terel vissza.
Az egységes Material You-nyelv talán a legkevésbé szemmel látható, mégis az egyik leghasznosabb változás. A rendszer témaszínei finom akcentusként jelennek meg a kapcsolókon és a chip-gombokon, ami nemcsak esztétikai kérdés: az agy gyorsabban rátalál a cselekvésre hívó elemekre, mert a felület ritmusa következetes. Ennek a következetességnek a mellékhatása, hogy a Google-ökoszisztéma darabjai—kereső, app, Lens—jobban „összeérnek”. Nem érzed úgy, hogy három külön termékbe léptél, amikor képről szöveget akarsz keresni, majd visszaolvasol egy találatot és elmented későbbre: a vizuális és viselkedési logika végigvisz.
A változás gyakorlati hozadéka a mindennapokban mutatkozik meg. Egy nyitott böngészőfül mellett, fél kézzel telefonozva kevesebb felesleges mozdulat kell ahhoz, hogy a kívánt nézetbe juss. Gyorsabban szűrsz forrás alapján, mert az oldalcím és a morzsasor úgy ül a kártyán, hogy nem kell másodszor is odanézni. Ha vizuális tartalmat keresel, a képekhez és videókhoz tartozó meta-szűrők ott vannak a képernyő felső élén, nem kell „Eszközök” menüben turkálni. Mindez összességében nem azt jelenti, hogy hirtelen új képességei lettek a keresőnek, hanem azt, hogy a meglévőket sokkal könnyebb kihasználni.
Persze a megszokás erős. Akinek izommemóriája volt a régi felső menüponthoz, annak kell pár nap, amíg átáll a gördíthető, chipes logikára. Előfordulhat, hogy egy-egy ritkán használt szűrő most mélyebbre került a felület struktúrájában; cserébe a gyakori opciók szinte mindig elöl vannak. A tanulási görbe viszonylag lapos: a vizuális jelzések elég egyértelműek, és a rendszer visszajelzései finoman, de határozottan terelnek, ha rossz irányba indulsz.
Összességében a Google most nem új szolgáltatást adott, hanem rendet rakott a házban. A keresés és böngészés így nemcsak gyorsabbnak tűnik, hanem ténylegesen rövidebb ideig tart, mert a felület olyan döntési pontokat emel ki, amelyek korábban rejtettek voltak. Aki sokat dolgozik weben, annak ez időnyereség; aki csak alkalmi kérdésekre használja a keresőt, annak ez kevesebb tévúttal járó kattintást jelent. A vizuális finomhangolás valójában funkcionalitás: láthatatlan kapaszkodók hálója, amelyek a megfelelő pillanatban a megfelelő helyre teszik az ujjad. Egy hét után nehéz visszaemlékezni, hogyan is nézett ki előtte—pont ez a jó dizájn egyik ismertetőjele.
