MojAndroid
(x) hirdetés

Mindig is tudtuk, hogy a Samsung jövő év első negyedévében mutatja be a Galaxy S23 sorozatot – az S22 sorozatot február 9-én, az S21-et január 14-én, az S20-ast pedig február 11-én mutatták be. Pontos dátumot azonban nem tudtunk és hivatalosan még mindig nem közölt a Samsung ezzel kapcsolatban semmit. Most egy üzleti tisztviselő beszélt a koreai sajtónak a valószínű megjelenési dátumokról.

A bennfentes szerint a Samsung sajtóeseményt tart San Franciscóban február első hetében (ez január 30-tól február 5-ig tart). Ezt követően a Samsung kéthetes előrendelést indít felületein, majd az első megrendeléseket az ezt követő pénteken már ki is szállítja. Ha megnézzük a naptárat, ez a dátum február 17.

A Galaxy S szériát korábban a Samsung hagyományosan március környékén mutatta be, mostanra azonban annyira megváltozott a mobilos piac, hogy a koreai óriás úgy gondolja, csak így tud reagálni a megváltozott gazdasági helyzetre, valamint a még idén megjelenő vetélytárs készülékekre. A korai megjelenés mellett szól az is, hogy a Samung ettől várja az első negyedéves pénzügyi eredményeinek fellendülését.

(via)

2022.11.04.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

+