MojAndroid
(x) hirdetés

Most már ezer százalékig biztos, hogy a szeptember nemcsak azért lesz nagy szám idén, mert kezdetét veszi az iskola, hanem is azért, mert megérkezik a várva várt, sokat elemezgetett, jóslásoknak alávetett iPhone 14, ami egyszerre hozza magával a régi értékeket és a komoly innovációkat.

Ki marad ki a sorból?

Az előző szériáknál már megszokhattuk a Mini jelenlétét, ám ennek vége szakad. A felhasználói igények az almás cég szerint a nagy kijelzős modellek irányába mutatnak. Márpedig, ha az eladási számok erről tanúskodnak, akkor nem csoda, hogy az Apple a Minit végül menesztette.

Az új irány pedig egyértelműen kirajzolódik: minél nagyobb a kijelző, annál jobb. Ezen elv mentén négy méretben debütál a széria. A Standard, ahogy az a nevéből is kiderül, hozza a tradicionális paramétereket. Itt jegyezzük meg, hogy az esetében mindez nem csupán a méretre érvényes. Aztán érkezik a Max, ami tudásban nagyjából azon a szinten helyezkedik el, ahol a Standard változat. Majd zárják a sort a nagyágyúk, a Pro és a Pro Max. Esetükben majdnem minden téren regisztrálható változás, fejlesztés, fejlődés. Ami talán az egyik legnagyobb meglepetés, hogy még a bebetonozottnak hitt külső stílusjegyek is módosulnak kicsit.

Viszlát notch?

Igen, minden jel arra mutat, hogy az Apple meglépte végre azt a módosítást, amit egyébként már sokan sürgettek. Tény, hogy az iPhone megjelenése évek óta hasonló. De az is biztos, hogy ez a fajta megbízható stílusosság, kiismert kisugárzás védjeggyé vált. Nem a véletlennek köszönhető, hogy ezek a telefonok ezer közül is felismerhetőek, és ehhez az égvilágon semmi közük nincs a bekerülési költségeiknek.

A notch helyébe egy pirula alakú vágat és egy kisebb lyuk duója érkezik. Előbbi mögött bújik meg a face ID, míg utóbbi az előlapi kamerának ad otthont. Na, de ennyi nem elég, legalábbis ezen a ponton nem állt meg a gyártó, már ami a formabontó újításokat illeti. Ugyanis a kamerasziget is kiszélesedik. Gyakorlati megjegyzés, hogy ennek következtében a régi tokoknak intettek, nem lesznek megfelelőek.

Csak a méretbeli eltérések különböztetik meg a négy típust egymástól?

Nem, természetesen nem! Az Apple külön figyelmet szentelt a Pro és Pro Max variációknak. Ezekben a típusokban a legújabb RAM kap helyet, sőt a főkamera felbontása is hatalmasat változik. A 12 megapixeles teljesítményről hirtelen négyszeres dobbantást követően rögtön a 48 megapixeles csúcsnál találjuk magunkat. A háromféle szenzorból álló kameraegység eddig is híres volt a minőségéről. Konkrétan hivatásos fotósok bizonyították be, hogy mire képes ez a rendszer. De akkor mi lesz ezek után? Jóformán elképzelhetetlen!

Hogy alakulnak a költségek?

A drágulás nem meglepő fordulat. Most úgy néz ki, hogy a standard körülbelül 800 dollártól lesz kapható, míg a Pro Max 1100 dollárt kóstál. Az idáig sem képezte vita tárgyát, hogy az iPhone vásárlása leginkább egy rövid és hosszú távon is megtérülő befektetés. Ám mindezek fényében ez még inkább nem kérdéses!

Mennyire bírják a gyűrődést?

Ugyan ezek a készülékek nem recsegnek-ropognak, kifogástalan az összeállításuk, a kialakításuk, de ettől még védelmet igényelnek. Az iPhone 14 Pro Max tok gondoskodik arról, hogy a legdrágább variációnak ne essen bántódása. Egyetlen elővigyázatosságból meghozott megelőző döntéssel ténylegesen megakadályozhatóak a fájdalmasan költséges javíttatást magukkal hozó balesetek. Végül, de korántsem utolsó sorban a kijelző bebiztosítása külön figyelmet érdemel. Az iPhone 14 Pro Max üvegfólia verhetetlen a biztonságot adó feltételek megteremtésében!

(x) hirdetés
2022.08.31.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

+