MojAndroid
(x) hirdetés
A szülői felügyeletet biztosító frissítéssel reagál hamarosan az Instagram azokra a vádakra, miszerint eddig nem védte kellően a kiskorú felhasználóit – jelentette be az Instagramot működtető Meta cég franciaországi közkapcsolati felelőse.

A módosításnak köszönhetően már a szülő is elküldheti a gyermeke eszközére a felügyeleti kérést, amelyet az Instagramnak el kell fogadnia. A francia szülőknek így már június végétől lehetőségük lesz arra, hogy 15 perc és 2 óra közötti időtartamra limitálják gyermekeik hozzáférését az Instagramhoz, de a fiataloknak is lesz lehetőségük visszajelezni, ha gyűlöletkeltő, pornográf vagy erőszakra buzdító tartalommal találkoznak.

A fejlesztésnek köszönhetően a szülőnek rálátása lehet majd a gyermekük ismerőseire és az általa követett oldalakra is. Az új funkciót a cég fokozatosan vezeti be, előbb Nyugat-Európában, majd az év végéig az egész világon.

Az Egyesült Államokban már március óta működő frissítésre azért volt szükség, mert nemcsak az amerikai képviselőház egyes tagjai, hanem gyermekvédelmi szervezetek is régóta sürgették a bevezetését. A módosítás további előzménye, hogy a Facebook egyik korábbi alkalmazottja 2021-ben olyan dokumentumokat szivárogtatott ki, amelyekből kiderült, hogy a cég tisztában volt a főleg a kiskorú lányokra leselkedő veszélyekkel.

A TikTok kínai videómegosztó közösségi hálózat a múlt héten jelentette be, hogy hamarosan szintén korlátozza a kiskorúak hozzáférési idejét bizonyos oldalai megtekintéséhez.

(mti)

(x) hirdetés
2022.06.15.

Ezeket már olvastad?

+