MojAndroid

Megérkezett Magyarországra a fiatal generációt célzó, variálható szíjakkal és számlappal felszerelt HUAWEI WATCH FIT 2, amely sokoldalúságának köszönhetően kiváló társa lehet a divatos öltözködés kedvelőinek. Az okosóra számos új egészségfigyelő funkcióval járul hozzá a tudatos életmódhoz: többek között 97 edzésmóddal támogatja a sportolni vágyókat. Az eszközzel egyszerűen indíthatunk és fogadhatunk telefonhívást, illetve offline hallgathatunk zenét vele.

Június 8-án indul Magyarországon a Huawei Watch Fit szériájának új tagja, a HUAWEI WATCH FIT 2 okosóra értékesítése, kezdetben kizárólag a MediaMarkt üzleteiben. Az eszköz kifejezetten a technológia iránt fogékony fiatalok számára készült, továbbfejlesztett dizájnnal és kiterjesztett egészségügyi funkciókkal.

Stílus & technológia egy eszközben 

A HUAWEI WATCH FIT 2 lekerekített, 1,74”-es, téglalap alakú AMOLED HD FullView kijelzővel követi a megszokott, WATCH FIT termékcsaládra jellemző külsőt. A kijelző területe 18,6%-kal nagyobb, mint az előző generációé, a képernyő-test aránya pedig 72,2%-os. 

Az okosórához több mint 200 számlap érhető el ingyenesen, különböző stílusokban és színekben. Emellett az eszköz „one-hop watch face” funkciója lehetővé teszi azt is, hogy egy-egy képet vagy fotót a felhasználó egy egyszerű érintéssel áthelyezzen az okostelefonjáról az okosórára, és azt digitális óralapként használja. A WATCH FIT 2-höz különféle szíjak kaphatók, a puha és kényelmes szilikontól az elegáns bőrszíjig, így az hangulatunknak vagy stílusunknak megfelelően bármikor egyszerűen cserélhető. 

Még intelligensebb élmény: hívásfogadás, offline zenehallgatás, hosszú üzemidő

Elődeivel ellentétben a HUAWEI WATCH FIT 2 hangszóróval is rendelkezik, így könnyedén fogadhatunk hívásokat Bluetooth-on keresztül anélkül, hogy elő kellene vennünk okostelefonunkat. A HUAWEI Egészség applikációban gyakran használt kontaktokat is hozzáadhatunk a névjegyzékhez, és ha éppen nem tudjuk felvenni a bejövő hívást, egyetlen érintéssel személyre szabott üzenetet küldhetünk a hívó félnek. Az okosórán emellett offline is lehet zenét lejátszani, amit a felhasználók közvetlenül az óráról is megtehetnek edzés közben, míg a zenelejátszást mobilalkalmazásokon keresztül kezelhetik. A nagy memóriának köszönhetően akár 5000 zeneszám is tárolható az eszközön. 

A gyorstöltési technológiával mintegy 5 perces töltéssel az óra akár 24 órán keresztül üzemképes. Átlagos felhasználás esetén 10 napig, intenzív igénybevétel esetén pedig 7 napig használható.

Továbbfejlesztett funkciók az egészséges, sportos életmódhoz

A HUAWEI WATCH FIT 2 új funkciókat is kínál, köztük a HUAWEI Health alkalmazást, amely megkönnyíti a mozgásmenedzsmentet és az egészségi állapot nyomon követését. A felhasználók erre akár egyedi tervet is létrehozhatnak, beleértve a napi lépésszámok és a vízfogyasztás mennyiségének beállítását.

Az okosóra számos egészségügyi adatot is nyomon követ: a Huawei továbbfejlesztett HUAWEI TruSeen™ 5.0 pulzusmérő technológiája pontosan méri a felhasználók pulzusszámát és a véroxigén-telítettségét (SpO2). Emellett az eszköz képes nyomon követni az alvási szokásokat is. Elemzi az éjszakai alvás különböző szakaszait, és hatféle alvásproblémát tud azonosítani, valamint azokra megoldásokat kínálni. A további egészségügyi funkciók közé tartozik még a menstruációs ciklus kezelése, amely alvás közben méri a felhasználó szívritmusát, bőrhőmérsékletét és légzésszámát, és ezek alapján előrejelzi a menzesz várható idejét. 

Vadonatúj, változatos edzésmódok

Legyen szó reggeli futásról, úszásról vagy munkába kerékpározásról, a HUAWEI WATCH FIT 2 lehetővé teszi, hogy az edzést mindenki a saját igényeihez és céljaihoz igazítsa. Az eszköz 97 edzésmódot támogat, így a többi között a futást, kerékpározást, úszást, ugrást, illetve olyan edzéseket is, mint a súlyzós edzés, a tánc, a labdajátékok, vagy a vízi-, téli- és extrém sportok. Hét sportmódhoz pedig beépített, animált fitneszedző segítségével pedig bemelegítés és nyújtás is tartozik, amelyet hangalapú instrukciókon keresztül követhetünk.

Futók számára különösen kedvező funkciókat kínál a WATCH FIT 2: a Huawei futóképességi indexe (Running Ability Index – RAI) elemzi a felhasználó magasságát, életkorát, súlyát és futási tapasztalatát annak érdekében, hogy professzionális szintű edzéstervet állítson össze. Az adatok alapján az edzési javaslatokat a felhasználó előrehaladása alapján módosítja.

A WATCH FIT 2 öt műholdrendszert támogat, ezáltal az elődjeihez viszonyítva még pontosabb mozgás- és sebességkövetést, valamint helymeghatározást biztosít. Futók számára kényelmes megoldást biztosít a sportpálya mód, amely még pontosabban követi a megtett kilométereket és a tempót, az új útvonal importálása és exportálása pedig lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a HUAWEI Egészség alkalmazáson keresztül importálják útvonalukat az okosórájukra. Ezen kívül a felhasználók megoszthatják útvonalaikat barátaikkal is, és meghívhatják őket, hogy csatlakozzanak, ezzel segítve, hogy a futás élvezetesebbé váljon. 

A HUAWEI WATCH FIT 2 teljeskörű országos értékesítése várhatóan június 17-én kezdődik hazánkban, az Active változatának ajánlott fogyasztói ára 56.990 forint, a Classic változaté pedig 66.990 forint.

Kommentelni 2022.07.25-től csak FB oldalainkon van lehetőség!
2022.06.09.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

+