MojAndroid
(x) hirdetés
Bár még az első generációs eszközökből sem állt pályára mind, ez nem akadályozta meg a Starlink-projekt felelőseit, hogy új és jobb berendezéseket tervezzenek.

Nagyságrenddel jobb képességekkel rendelkeznek majd a Starlink 2.0 műholdjai – mondta egy interjúban Elon Musk. A milliárdos feltaláló a youtuber Tim Doddal való beszélgetés közben számolt be róla, hogy a SpaceX mérnökei már javában dolgoznak az újgenerációs eszközökön.

Musk elmondása szerint az új műhold nagyjából 7 méteres lesz és 1,25 tonna súlyú. A teljesítményt illetően még nem tiszta a kép, ám a milliárdos szerint ezen a téren is sikerült jobb eredményeket elérni. Az Interesting Engineering szerint a jelenlegi Starlink-hálózat becsült teljes sávszélessége 18 Gbps, a következőé viszont akár 160 Gbps is lehet.

A SpaceX a Starlink 2019-es első startja óta több mint 2000 műholdat állított pályára, amik közül több mint 1600 működik. A vállalatnak további 12 ezer ilyen műszer indítására van engedélye. A cég úgy számol, hogy az elkövetkező 18 hónapon belül a Föld körül keringő aktív műholdak kétharmada már Starlink-műhold lesz.

Musk elmondása szerint az újfajta eszközöket a Starship (Csillaghajó) űrhajó viszi majd fel, mely összességében 150 tonna hasznos terhet lesz képes szállítani. A szakértők szerint ez alkalmanként 110–120 műhold indítását is jelentheti.

A SpaceX szerint a Starlink működtetéséből származó nyereség a Mars elérését is segítheti.

(forrás)

(x) hirdetés
2022.06.04.

Ezeket már olvastad?

+